Feltörték az N1TV főszerkesztőjének gmailjét, a rendőrség inkább nem nyomoz

n1

 

Gyaníthatóan feltörték a Jobbik-közeli N1TV főszerkesztőjének személyes email-fiókját – Kisberk Szabolcs ezért tett feljelentést a rendőrségen. A BRFK felfüggesztette a nyomozást, mondván, az Egyesült Államok, amelynek igazságszolgáltatása kérdezhetne a Google Inc.-től, úgyse teljesítené a jogsegélyt.

 

1xckok

 

Tavaly év végén észlelte először Kisberk Szabolcs, az N1TV főszerkesztője, hogy illetéktelenek kíváncsiak a személyes levelezésére – ekkor a gmail küldött neki üzenetet „illetéktelen behatolásról”. Kiderült, egy debreceni t-online-os IP-címről berhelték a leveleit. Akkor nem tűnt úgy – mondta most a főszerkesztő az Átlátszónak -, hogy az illető az olvasgatáson túl is manipulált volna a levelekkel.

Kisberk ekkor annyit tett, hogy megváltoztatta a jelszavát, gondolta, az esetnek nem lesz folytatása.

Tévedett. Idén február elején egy kora reggeli órában ismeretlen elkövető újfent kutakodott a levelei között. Az illető továbbított is egy fényképmellékletet tartalmazó levelet a főszerkesztő egyik munkatársa hozzátartozójának. A fénykép alkalmas volt arra, hogy feszültséget okozzon az érintettek között.

Kiderült az is, hogy az illető úgy próbálta leplezni a történteket, hogy a levélszemétből véglegesen törölte az utolsó négy nap „termését”. Kisberk szerint éppen ez a legmeggyőzőbb érv arra, hogy nem ő volt esetleg véletlenségből, ő ugyanis ritkábban, az egész kukát egyszerre ürítve takarít, mondta most munkatársunknak. Leveleihez mások – közeli ismerősök, munkatársak, családtagok – nem férhetnek hozzá, mivel nem marad bejelentkezve a levelezésébe. Ráadásul az efféle kukkolók honnan sejthetnék, hogy mit érdemes keresni és továbbítani és merre? – kérdez vissza.

A BRKF korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya információs rendszer vagy adat megsértése vétsége miatt rendelt el nyomozást. Júliusra azonban a rendőrök arra jutottak, hogy „az elkövetői kör vonatkozásában érdemi adatot beszerezni nem volt lehetséges” – a határozatból az derül ki, hogy a feljelentőt, illetve az érintett kollégát meghallgatták tanúként.

Megkeresték a rendőrök a gmail-t szolgáltató amerikai Google Inc-t is, a belépések IP-címeit kérdezve. A cég azonban azt válaszolta, hogy az adatok kiadása formális jogi eljárást igényel, ami csak az Egyesült Államok hatóságain keresztül lehetséges.

A BRFK arra jutott, hogy az USA – legalábbis a rendőrök szerint „az általános gyakorlat azt mutatja” – csak az 5 ezer dollárnál nagyobb értékre elkövetett vagy egyéb módon főben járó bűncselekmények (gyerekzaklatás, terrorizmus) esetén teljesíti a jogsegélykérelmeket. Ezért meg sem próbálták kérni. Viszont az eljárást felfüggesztették, amíg – elévülési határidőn belül – véletlenségből ki nem derül valami mégis.

Kapcsolódó cikkek

Az ügyészség szerint gyanúsítottként igazat mondott, a jobbikos tévének viszont hazudott Vizó bizalmasa

Orbán Viktor a diszkópápa Vizó klubjában értékelte az öszödi beszédet 2007-ben

Több, mint Jobbik-közeli az N1TV – a menekültrugdosás után feltörték a honlapját

Rádi Antónia

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Ziusudra

    Mint az orvosi műhibák felmentő indoklásaiban: a beteg előbb-utóbb úgyis meghalt volna ….

  • Kovács Attila

    Bezzeg ha egy ájfon tűnik el még a dns vizsgálat sem drága!