Kormánypárti önkormányzati képviselők randalíroztak Vácon

Fotó: vacivilag.hu
Fotó: vacivilag.hu

 

Közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz a rendőrség, miután néhány héttel ezelőtt kormánypárti önkormányzati képviselők randalíroztak Vácon. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kizárási indítványt terjesztett elő, Komárom-Esztergom megyébe került át a vizsgálat. Amíg az eljárás le nem zajlik, a Fidesz-KDNP váci szervezete nem foglalkozik a történtekkel – közölte szerkesztőségünkkel Pető Tibor elnök.

Néhány héttel ezelőtt három FIDESZ-KDNP-s önkormányzati képviselő randalírozott kapatosan Vácon – osztotta meg értesülését az Átlátszóval egy, a Pest megyei településen élő olvasónk. Információi szerint a helyi politikusok nem csak az éjjel is nyitva tartó egyik bolt alkalmazottjával kötekedtek, hanem szemetest borítottak fel és közlekedési táblát döntöttek ki a helyükről.

Egy váci internetes újság, a vacivilag.hu is beszámolt a rongálásról, de a tettesek személyére a cikk nem tért ki. A Váci Lokálpatrióta Egyesület elnevezésű Facebook-csoport viszont október 20-ai bejegyzésében már kérdésként veti fel, hogy rendőrségi ügy lett-e a képviselők garázdaságából. Ezt a képviselő-testületi ülésről készült beszámoló részeként említették meg, ahol a történtek is szóba kerültek.

A rendőrség az Átlátszó két héttel ezelőtt elküldött megkeresésére most úgy reagált, hogy „az Ön által kérdezett esettel összefüggésben közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt nyomozás indult” a váci kapitányságon.

„Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kizárási indítványt terjesztett elő, amelyet követően az Országos Rendőr-főkapitányság a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki az eljárás lefolytatására” – tették hozzá.

A váci FIDESZ-KDNP szervezet elnökétől, Pető Tibortól, aki a város alpolgármestere is egyben, szintén tájékoztatást kértünk. Pető Tibor végül azt közölte, hogy majd ha a rendőrség eljárása megállapítja a három ember felelősségét, akkor döntik el, hogy milyen további lépéseket tesznek.

Csikász Brigitta

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Sandor Rabai

    Fiatalság bolondság!

    • Matild Vesztergom

      Hipp-hipp, hurrá! Törjenek, zúzzanak főleg részegen! Főleg önkormányzati képviselők! Nem kell normális viselkedéssel példát mutatni! Csak nyugodtan randalírozzanak! – Ezt a cinizmust!!!

  • Sötétség

    A nyomozás végeredménye: A bevándorlók nagyobb kárt tudnak okozni.

    • Sebaj, Tóbiás!

      Szerintem rosszul tudod a leckét. A vizsgálat eredménye: Ez is a Soros terv része.

  • Pepperman

    Soros

  • G. Wolf

    Ezek pont úgy viselkednek mint a diktatúrák arany ifjai… Azért mert apuci pozícióban van azt hiszi bármit megtehet, megúszhat… Reméljük azért nem, mindenesetre nem lesz nehéz az ellenzéknek kampánytémát találni, legalábbis ott.

  • Väinämöinen – #metoo
    • Baróti Zsazsa

      Büszkeségünk, a polgi..Szép és értelmes, mint a többi beosztottja.

  • János Bernáth

    Majd a rendőröket lefokozzák!!!!

  • gordon cole

    Amúgy azt nem illene már tisztázni, hogy akkor a Fidesz és a KDNP az most egy párt, vagy kettő?!!!! Ez a 3 bebaszcsizott júzer fideszes vagy kdnp-s? Hogy lehet egy seggel két pártban ülni?!

  • Kis Judit
  • Kis Judit
  • telegatya

    A hülye az hülye! A hülye az nem jobb, vagy baloldali. A nevezettek közül személyesen csak egyet ismerek. Csak jót tudok mondani róla. A többieket nem tudom megítélni.