Bezárás
Egyéb

Korrupcióinfó: Fideszes országgyűlési képviselőkhöz köthető közpénznyelő céghálózatot mutatott be Hadházy

Nyúltalan nyúlketrecek, családtagok felé folydogáló uniós források – ezt tárta fel Hadházy Ákos (LMP) szokásos heti korrupcióinfóján. Ezúttal a már sokat emlegetett Simonka Dinnyekartell György, illetve képviselőházi padtársa, Varga Gábor rokonsága által működtetett cégháló módszertanát mutatta be a zöldpárt társelnöke.

Varga Gábor és Simonka György egymás mellett ülnek a T. Ház Fidesz-frakciójában. Közös még bennük, hogy korábban mindketten településük önkormányzatában is tevékenykedtek: a Fejér megyei Cecén Varga polgármester is volt, Pusztaottlakán Simonka képviselő.

Hadházy Ákos, az LMP országgyűlési képviselője most összeszedte, az ő közeli rokonságuk mennyi uniós finanszírozású projektben vesz részt, s mi a közös a hozzájuk kötődő pályázatmutyi-hálózatokban.

Kapcsolódó cikkeink

Másfélmilliárd forintba került, de sok hasznot még nem hajtott a nagyszénási geotermikus erőmű

Határokon átívelő sajtószolgáltatásban is nagyot alkot a dinnyekartelles fideszes

Az Átlátszó által feltárt ügyben is nyomoznak Simonka György ellen

Korrupcióinfó: teleportált Simonka György családi cégének uniós pénzből épült autómosója

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Korrupcióinfó: Milliók mentek dinnyekóstoltatásra is – így működik a Simonka György körüli cégháló

Korrupcióinfó: Copy-paste projektekre mentek az EU-s százmilliók az egészségügyben

Korrupcióinfó: Hatmilliárdnyi gyanús közbeszerzést húzott be az uniós pénzekre szakosodott polip

Házkutatást tarthattak a dinnyekartelles fideszes képviselőnél

Korrupcióinfó: Dél-Békésben is varázsoltak a közpénzekkel

Hadházy kutakodása szerint a két politikus családtagjai részvételével számos cég és helyi civil szervezet alakult, ezek összesen százmilliós nagyságrendben jutottak uniós forrásokhoz.

A „rokonság” a következőképpen igazolható: Varga képviselő felesége Vargáné Koncz Erika – utóbbi rokonsága hozta létre a játszó cégeket. Simonkának pedig a vér szerinti rokonai tűnnek vállalkozó kedvűnek.

Mindkét cégháló esetében előfordult például, hogy a hálózat egyik tagja viszi az uniós pénzt, a másik pedig nyeri a közbeszerezést. Így tett például a Varga által vezetett Cecei Lovas Egyesület, amikor két LEADER-es közbeszerzésen összesen 26 millió forintért vásárolt mezőgazdasági eszközöket a Farm-Energy Logistic Kft.-től.

A cég Varga anyósa és sógornője tulajdona jelenleg, azonban közvetve már a 2015-ös pályázat idején is érdekelt volt benne a rokonság. Augusztusig tag volt a kft-ben Varga apósa is, akit a bíróság 2021-ig eltiltott a cégvezetéstől.

A Farm-Energy-től vásárolt masinákat 2015-ben a Bikácsi Közéleti Nőegylet is, amelyet Varga anyósa, Konczné Kasos Erika képvisel. Ekkor közvetlenül még nem volt, június óta azonban Konczné résztulajdonos a Farm-Energy-ben is.

Miközben mind a Vargához, mind a Simonkához kötődő network beruházásai egy részénél felmerül, hogy hasznosságuk minimum megkérdőjelezhető. Példaképp hozta az LMP-s politikus két bicskási nyúlfarm esetét. Itt két cég nevében is felvettek 40-40 millió forintot az egymás mellett levő nyúltenyésztő telepekre, de mindkettő üres, a ketrecek nagy részében semmi jel nem utal arra, hogy valaha nyulat látott volna.

„Az egyik telep végében azért van egy kisebb trágyadomb nyúlganéból, volt itt azért valamennyi ideig valamennyi nyúl” – jellemzte a helyzetet Hadházy.

A Hadházy által felgöngyölített rokoni-üzleti kör és uniós projektjei itt böngészhetőek.

Hadházy tucatnyi érintett cégről kérdezte írásban Polt Péter legfőbb ügyésztől, hogy folyik-e büntetőeljárás a vállalkozások tevékenysége miatt. Polt válasza szerint – egy részükkel kapcsolatban legalábbis – folyik, de részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el.

Azt pedig megint csak Hadházy fűzte hozzá, hogy a Varga-Simonka-cégháló több ponton, például a Dél-békési „egészségprogramok” esetében összejátszhatott a Mengyi Roland nevével fémjelzett Public Sector-os üzleti körrel.

Rádi Antónia

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom