Bezárás
vizes vb

Most Balatonfüred miatt drágult a vizes vb közel 28 millió forinttal

Rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe, amiben emberek lesznek a versenyek idején.

Hivatalosan július végén befejeződött az úszó világbajnokság, de a költségek még most is tovább emelkednek.

A sporteseményt szervező Bp2017 Kft. tavaly év végén bízta meg a Hanley Service Kft.-t a balatonfüredi nyílt vízi úszáshoz szükséges létesítmények tervezésével és kivitelezésével. A cég három pályázó közül, nettó 270 millió forintos ajánlattal nyerte meg a tendert, de kiderült, hogy akkor nem gondoltak mindenre.

Az EU-s közbeszerzési értesítő 2017. október 21-i számában megjelent tájékoztatás szerint ugyanis a szerződés összegét megemelték nettó 27,85 millió forinttal különböző pótmunkák miatt.

Konkrétan azért, mert

– a kültéri stégeket sötétkék, tűzálló szőnyeggel borították be

– a 100 nm-es VIP-sátor nem puha, hanem merev falú lett

– a Tagore-sétányon gyorsított ütemterv szerint kellett végezni a bontási munkálatokat

– rájöttek, hogy klíma kell a létesítményekbe

“54 db klímaberendezés biztosítása: Megrendelő tájékoztatást küldött, hogy azon létesítményekben, ahol emberek tartózkodnak, oda klímát kell biztosítani a versenyidőszak alatt. Ez összesen 54 db klíma beépítését jelenti.”

A budapesti székhelyű, 2012-ben bejegyzett Hanley Service Kft. tulajdonosa Lacza Zsolt. A 24.hu összesítése szerint a cég tavaly májusban 18 nap leforgása alatt összesen 1,7 milliárd forint értékű tanuszoda-, illetve tornaterem építésére vonatkozó közbeszerzést nyert el, de a 444 nemrég számolt be arról, hogy egyetlen épület sem készült el határidőre.

A nyilvánosságra került szerződések értéke ezzel a módosítással együtt nettó 107 milliárd, vagyis bruttó 135,89 milliárd forint.

Erdélyi Katalin

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom