Pert indítottunk az eltitkolt átvilágítási jelentésért, lecserélték a projektgazdát az uniós kastélyfelújítási programban

Fotó: nagyvazsony.hu
Fotó: nagyvazsony.hu

 

Levették Gyutai Csabát a kastélyprogram éléről. Ez az uniós pályázati kiírások egy friss módosításából derül ki. A Gyutai vezette két miniszterelnökségi cég átvilágítása állapított meg hajmeresztő dolgokat, a rendőrség is nyomoz. Az új projektvezető cég nyomban ki is tolt egymilliárdot, ezúttal a nagyvázsonyi vár ránctalanítására.

Már nem a Budavári Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Nonprofit Kft. vezényli a 40,4 milliárd forint uniós pénzből gazdálkodó kastély- és várprogramot. Legalábbis a legfrissebb nyertes pályázatban már nem egy másik cég főnökösködik. Az utód a szintén állami érdekeltségű NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. – derül ki egy friss közleményből, amellyel a program GINOP-pályázatának felhívását módosította a kiíró.

A Budavári Nkft. egyike volt annak a két cégnek, amelynek tevékenységét hűtlen kezelés miatt nyomozza a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az eddig kiszivárgott részletek alapján a cégnél kreatívan bántak a közvagyonnal, vezetőjének, Gyutai Csabának, Zalaegerszeg korábbi fideszes polgármesterének és rokonainak is jutott a jóból.

A BRFK nyomozása egy korábbi, kormányzati megrendelésre készített átvilágítás alapján indult. Ezt a dokumentumot azonban, többszöri ígéret ellenére sem hozta mindeddig nyilvánosságra a Miniszterelnökség. Mi pert indítottunk a közzétételért.

A Budavári Nkft. várprogramos utóda, a NÖF eredetileg Sopronbánfalvi Kolostor Nkft. néven Kovács Gábor bankár cégbirodalmának része volt, s annak kapcsán került állami kézbe, hogy az állam megvette az ingatlant a Lázár János kancelláriaminiszterrel rokonszenvező üzletembertől.

A váltással párhuzamosan e hét elején ki is toltak újabb egymilliárd forintot a várprogram-keretből. Ezúttal a nagyvázsonyi vár turisztikai fejlesztésére. A támogatási felhívás értelmében a NÖF-nek nem kellett konzorciumi partnereket bevonnia a pályázatba.

Kapcsolódó cikkek:

Bepereljük a Miniszterelnökséget a Várgondnokságról készült átvilágítási jelentésért

Nyomoznak a Várgondnokság ügyében, mégis Gyutai Csaba irányítja a kastélyprogramot

Rádi Antónia

 

tetszett_a_cikk3

 

  • Sötétség

    Megmutatkozik, hogy egy történelemszakos sem szakmailag sem gyakorlattal nem rendelkező
    volt polgármesterre biznak ilyen munkát.Egyben bizonyitott: hogyan lehet lopni nem kicsit
    sokat és ezt a tudását a fővárosban, hogyan használja ki.
    Erős lehet a politikai támasz. Várjuk a nyomozás erdményét. Lázár ÚR ?

  • http://gmail.com bali b

    Tisztelt Sötétség! Nagyon szívesen leírom ide előre,és pontosan a nyomozás eredményét.Más külföldi,a Mo.-i demokráciáknál fejlettebb demokráciákban is azért indulnak ilyen nyomozások,hogy ne nyomozzanak ki semmit..Ezen dolog pontos folytatását is ide tudom írni..(Más a Mo.-i nál fejlettebb országban ,éltem ,laktam,doliztam..Nem nagy dolog..)De miért kellene a nyomozásnak az Ön várakozásának megfelelni?A dolognak,pontos,előre elgondolt,kidolgozott története volt előre..Azt miért kellene most megváltoztatni? (-Ezt nem értem.) üdv.

  • Sötétség

    Tisztelt bali b
    Én is tudom a nyomozás eredményét / Nem történt semmi/ Lázár Úr szerint Gyutai
    kiválló munkát végzett. Ez igaz lehet az Ők elvárásainak kiválló mert beszolgáltatta
    azt, amit kértek tőle. A nyomozásnak meg el kell indulni, mert ha nincs iktatott eset
    akkor megszünhet a poziciójuk. Egyébként aki 70 millióért vesz 10 éves fiának
    villát ? családi adományból.

  • Flórián György

    Mindent ellop a fideszes tolvajbanda…

    A nemzeti közpénzlenyúlás kormánya

  • Sipos György

    Valaki igazán elolvashatta volna közreadás előtt. Szerintem eggyel több nem van mint kellene.

  • imi

    GYÖNYÖRŰEN LÁTSZIK , HOGY MIKÉNT BÁNIK A KÚRMÁNY A KASTÉLY ÉS VÁRPROGRAMMAL!!a POLITIKA ÉS A TOLVAJLÁS SZÉP LASSAN TÖNKRETESZI AZ EGÉSZET.