Hiába trükközött a kormány a helyszínnel, civil szervezetek is találkoztak a budapesti nagyprojekteket vizsgáló UNESCO delegációval

Fotó: Bardóczi Sándor
Fotó: Bardóczi Sándor

 

Február 5-8 között Magyarországra látogatott az ENSZ kulturális szervezete, az UNESCO által megbízott kétfős küldöttség a világörökségi műemléki helyek felügyeletét ellátó nemzetközi szervezettől, az ICOMOS-tól. A küldöttség arra volt kíváncsi, hogy az Orbán-kormány budapesti nagyprojektjei milyen hatással vannak a kiemelt  helyszínekre és a védőzónájukra, illetve hogy ezek a projektek mennyire összeegyeztethetők az örökségvédelmi szabályokkal.

 

 

Előzmények

Ezúttal nem Brüsszel, hanem Párizs néz Orbánék körmére? UNESCO szakértők vizsgálják a budapesti nagyprojekteket

Az egyeztetés idejére a megbeszélésre meg nem hívott Ligetvédő aktivisták flashmobot szerveztek, amit  végül annak ellenére megtartottak, hogy a kormány a találkozót az utolsó pillanatban a Parlament épületéből a Közszolgálati Egyetemre helyezte át.

A civilek szerint ráadásul nem ez a rendezvény előtti este 8-kor közölt helyszínváltozás volt az egyetlen furcsa része a találkozó szervezésének. Arról hónapok óta lehetett tudni, hogy jön egy ilyen ellenőrzés világörökség-ügyben, s eredetileg november végén  került volna sor rá, de aztán – a Miniszterelnökség szeirnt a küldöttek kérésére – áttették február-8-ra a találkozót.

Hetek óta nyüzsögtek az érintett civilek, folyt a találgatás, senki nem tudta, pontosan mely szervezeteket engednek a külföldi szakértők közelébe. A civilek arról sem kaptak információt az eseményt szervező Miniszterelnökségtől, hogy milyen  világörökségi helyszíneket vizsgál meg a küldöttség, s kikkel találkozik  a három napos látogatás során.

A történelmi zsidónegyed épületeinek védelmére még a Hunvald-idők házrombolásai idején alakult ÓVÁS! Egyesület például azt az értesítést kapta, hogy 2 fővel regisztrálhatnak személyi igazolványszámmal  a Parlamentbe, ahol vetítéssel kísért prezentáción mutathatják be majd a véleményüket. Pár nappal a találkozó előtt kiderült: csak egy ember vehet részt az eseményen a nagy érdeklődés és “helyhiány” miatt (a Parlament területe 18 000 négyzetméter) .

Ezt követően, a találkozó előtti este e-mailben tájékoztatták az addigra teljesen elképedt  meghívottakat, hogy egy előre nem látott rendezvény miatt  foglalt a parlamenti terem, ahol a civilekkel találkoztak volna, ezért a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kerül sor az egyeztetésre,  egy órával később a tervezettnél. Sőt, ott vetítésre sem lesz mód, és minden szervezet csak 5 percben adhatja elő a véleményét.

A civilek egy része szerint így próbálta a kormányzat távol tartani a civileket a találkozóról. Szerintük a szakértők elé tárt kritikus vélemények “puhítását” szolgálta az is, hogy  több olyan kevéssé ismert szervezetet is meghívtak a találkozóra, melyek örökségvédelmi feladatot nem látnak el, és többnyire a kormány álláspontját képviselik a nagyberuházások kapcsán.

Ugyanakkor több ismert környezetvédő szervezet az utolsó percig úgy tudta, nem vehet részt a tárgyaláson, de végül odaengedték egy részüket. Az új helyszínen aztán természetesen volt vetítő, és lett volna bőven hely akár háromszor annyi résztvevő számára is.

A nagyberuházásokat környezetvédelmi és kulturális örökségvédelmi okokból ellenző civilek  a már sokszor hangoztatott érveiket sorolták:  a Múzeumi Negyed projekt  Budapest egyébként is rossz levegőjű, sűrűn beépített kerületében kerületében húzna fel hatalmas épületeket a zöldterület rovására, ezzel a Városligetet, a világ első közparkját teszik tönkre. A magasházak építése, a Budai Vár átalakítása a város védett látképét rontják. Az ÓVÁS! Egyesület prezentációja itt olvasható:

 


A civil szervezetek kifogásolták továbbá, hogy 7 éve nincs  “kezelési terv” a világörökségi területek egységes megőrzésére, így a kerületenként változó építési szabályok túl magas épületeket és túl nagy beépítettséget is megengednek. Egyesek szerint szinte hiába van a világörökségről szóló törvény, szerintük annak az irányt mutató  kezelési terv nélkül nem lehet érvényt szerezni.

Több szervezet is rámutatott az örökségvédelem intézményi rendszerének a tönkretételére, ami nemcsak a  műemlékek hatékony védelmét, hanem például az állampolgárok tájékoztatását is nehezíti. Sehol nem elérhetők most már magyar nyelven például az UNESCO Magyarországra vonatkozó friss döntéseiről szóló információk sem.

Az ICOMOS küldöttei véleményt egyik prezentációról sem mondtak,  de figyelmesen követték nem csak a résztvevők előadását, hanem az ablakon kívül tüntető Ligetvédőket, és az ablakhoz tapasztott  transzparenseiket is. A szakértők a tapasztaltak alapján jelentést írnak, amit az UNESCO-hoz juttatnak el, és várhatóan majd a szervezet következő közgyűlésén, nyár elején mondanak véleményt a magyarországi világörökségi helyszínek veszélyeztetettségéről.

Horn Gabriella

Kapcsolódó cikkeink

Nincs felelős a Király utcai védett ház leomlásáért?

Roskadozó világörökség – offshore cég fogságában az Andrássy úti palota

Térképre tettük, hogy mely ingatlanokra jegyeztethet be a kormány elővásárlási jogot

Ezután már bármit meg lehet tenni a Városligettel – civilek tiltakoztak a beépítési tervek ellen

Historizáló populizmus 200 vagy 1000 milliárdért – a budai várnegyed átépítésének költségei

 

tetszett_a_cikk3

 

  • László Varga

    A kormány miért nem játszik sosem nyílt lapokkal ?

    • Mama

      Mert akkor kiderülnének a disznóságok.

      • Hangulatjelentő Mszmp

        Milyen az UNESCo-t érintő disznóságra tetszik gondolni?

        • Mama

          Olvassa el újra a cikket, majd rájön.Amúgy nem az UNESCO-t érinti a vizsgálat.

        • xcrow

          Na, masik szovegertesi problemat jatszo troll. Olvasd el, ujra (?), lassan, figyelmesen, es ott lesz a cikkben minden. Egy bekezdes meg nagyobb betukkel is ki van emelve. Ha igy sem megy, akkor nincs mit tenni…

  • Hangulatjelentő Mszmp

    És? Minden tagállam körmére néznek! Hol a hír?

    • Jeno Lehel

      tessék megnézni a Patyomkin-falu címszó alatt

  • Vidéki

    “A civil szervezetek kifogásolták továbbá, hogy 7 éve nincs “kezelési terv” a világörökségi területek egységes megőrzésére,”

    Magyarországon kb 60000 civilszervezet van!
    Ezek mind kifogásolták…?
    Hogyan fértek hozzá mind a két árva UNESCO ellenőrhöz?

    • xcrow

      Tisztelettel, te vagy szovegertesi problemakkal kuzdesz, vagy egy nyomorult troll vagy. En utobbira tippelek, mert ebbol a cikkbol ezt a kovetkeztetest birtad levonni, ez mar muveszet. Ja, lehet belekotni az ekezet nelkuli irasmodomba is.

      • Vidéki

        Te vagy egy nyomorult troll! Nézz a tükörbe!
        A civil szervezetek halmazába minden civil szervezet beletartozik!
        Tetszik érteni magyarul?

  • Vidéki

    Barátsággal, Szanyi Tibor sk.
    (Részvételi Demokrácia Hálózat Blogja 2010.02.08.)

    “Ma Magyarországon a civil kezdeményezések alapvetően három csoportra oszlanak.
    A legnépesebb csoport a piócáké, amelyek azért alakulnak, mert az a hangadó, aki a szerveződés elején kikáltja magát elnöknek, az ismer valakit a kormányban, az önkormányzatokban, akit jól le lehet szívni. Becslésem szerint ez a civil szervezetek durván 60 %-át teszi ki.

    A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a zsarolóké. Ezek többnyire zöld köpönyegben sétálnak fel-s-alá, s ahol valamilyen jelentősebb építkezést észlelnek, keresztbeállnak valamilyen gyom, vagy madár nevében, és addig akadékoskodnak, amig a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát, és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.

    A maradék 10 % pedig valódi civil szervezet, amelynek tagjai saját zsebükből finanszírozzák a szervezet működését és nem a közpénzekre ácsingóznak. Ha valami állami és civil érdek összecseng, akkor persze ezek is részesednek valamilyen kiegészítő közfinanszírozásban, de ennek fejében tesznek is valami értelmeset…”

    Szanyi Tibor aki ma már az EP-ben képviseli érdekeinket, a Ligetvédőket és az Óvást, akik odatolakodtak az ICOMOS küldötteihez, bizonyára a második csoporthoz a Zsarolók csoportjához osztaná be, ha következetes lenne!

    • trisel

      Odatolakodtak? 😀 És idehozol egy 2010-es Szanyi-cikket? Miközben soha meg nem épített Lovardát meg egyéb szarokat húznak fel a Várba, nem is beszélve orbán Dunára néző erkélyéről és 4 milliárdért épített “dolgozószobájáról”? Meg a Budapesten saccperkábé 4000 kivágott fáról? És mi a problémád? Hogy a szoptatás előnyeiért vagy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekért dolgozó civilszervezetek nem foglalkoznak az épített vagy természeti örökség védelmével?
      Te kaptál sapkát, vagy csak az ingyenes CAP-kvótát teljesíted itt, mint az orbán-maffia hasznos hülyéje?

      • Vidéki

        “És idehozol egy 2010-es Szanyi-cikket?”

        Miért nem lehetne idehozni?
        Talán a rendőr bácsi nem engedi?
        Szanyi Tibor fontos ember, az MSZP legbelső köréhez tartozik.
        Ő nem szokott segget csinálni a szájából, amit mondott, megmondott!

        • trisel

          A lényeget persze elegánsan megkerülted. De mit is vártam?

      • Hangulatjelentő Mszmp

        trisel! Mindennek mi köze a civilekhez? Értelem istene hagyj el!

    • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

      Már mi a f@szért is? Hisz a Ligetvédők szemmel láthatólag nem hajtanak semmiféle közpénz megszerzésére.
      Aztán a következetességről sem neked kéne pofázni, aki a KISZ-es, Soros-ösztöndíjas, Liberális Internacionálé alelnök, antikommunista, Soros ellenes, illiberális OV nagy híve.

      • Vidéki

        “Már mi a f@szért is?”
        Se nem azért, hanem azért, amiért a radikálisok küzdenek, Saul Alinsky teóriáit felhasználva.
        Saul Alinsky “A radikálisok szabálykönyve” című művében Lucifert nevezi az első eredeti lázadónak, akinek a teljesítményét minden igazi radikálisnak el kell ismernie.

        Saul Alinsky szerint a kívánt társadalmi célok érdekében bármilyen eszközt fel lehet használni.

        Egyik akciója például az volt, hogy a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren jól öltözött fekete aktivistákat küldött a férfi mosdókba. A feladatuk az volt, hogy órákra, vagy ha kell, napokra elfoglalják az összes fülkét és piszoárt az utasok elől, így bénítsák meg a repülőtér működését, amíg a hatóságok nem teljesítik a követeléseiket.

        Vagyis céljuk zsarolás, a demokratikus intézmények csapdába ejtése és kiüresítése.

        • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

          Aha, tehát semmi köze a Szanyi idézethez. Akkor miért azt raktad ide? (Csak hogy te is felfogd, az idevágott Szanyi idézet szerint nem számít
          zsarolásnak, hha nem közpénzszerzés a cél, persze Alinsky szerint sem, de
          mindegy)
          De ha már előkerült nagy kedvenced Alinsky, akkor semmi gond, hisz pont kedvenc pártod, a Fidesz Magyarország legnagyobb Alinskyánus szervezete:
          Saul Alisky egyik tanácsa volt követői számára:
          “KÉNYSZERÍTSD AZ ELLENSÉGET, HOGY A SAJÁT SZABÁLYAI SZERINT JÁRJON EL. HA AZ A SZABÁLYA, HOGY MINDEN LEVÉLRE VÁLASZOLNIA KELL, KÜLDJ 30 000 LEVELET. EZZEL KINYÍRHATOD, MERT SENKI SEM KÉPES MEGFELELNI AZ ÖSSZES MAGA ÁLLÍTOTTA SZABÁLYÁNAK.”
          http://www.origo.hu/itthon/20081220-1300-irasbeli-kerdes-ket-nap-alatt-a-fidesztol-a-miniszterekhez.html
          “Munkát ad a Fidesz a minisztériumok ügyosztályainak, két nap alatt
          körülbelül 1300 írásbeli kérdést intézett a kormányhoz. Az országgyűlés
          adatai szerint egész évben nem tettek fel ennyi kérdést, hasonló
          dömpingre még nem volt példa. A miniszterektől olyasmiről is
          érdeklődtek, mint “szavahihető-e ön”, vagy “hová vigyük a szemetet”. A
          Fidesz szóvivője szerint a kérdések többsége a hétfőn elfogadott
          költségvetéshez kapcsolódik és karácsonyig további kérdéseket is
          feltesznek majd. A minisztereknek 15 napon belül, január 5-6-áig kell
          válaszolniuk.”

          Tehát a ligetvédők egy általatok is követett kézikönyv alapján járnak el. Tehát egy szavatok se lehet ellene, továbbra se. De gyere még szopni ide továbbra is, nagyon kedvelünk. Külön öröm, mikor újra és újra felhozod szellemi útmutatótokat, Alinskyt. (Ez a vádold azzal az ellenfeledet, amit te csinálsz dolog csak a fideszdroidok között működik, itt nem)

          • Vidéki

            Írja: “Aha, tehát semmi köze a Szanyi idézethez.”

            Nem ért magyarul? Karinthy Frigyes írta olyanokról, mint Ön:

            “”Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét.”

            Szanyi írta: “A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a ZSAROLÓKÉ. ”
            Alinsky nemcsak azt mondta, amire te hivatkozol.

            “Egyik akciója például az volt, hogy a chicagói O’Hare nemzetközi repülőtéren jól öltözött fekete aktivistákat küldött a férfi mosdókba. A feladatuk az volt, hogy órákra, vagy ha kell, napokra elfoglalják az összes fülkét és piszoárt az utasok elől, így bénítsák meg a repülőtér működését, amíg a hatóságok nem teljesítik a követeléseiket.

            Vagyis céljuk ZSAROLÁS, a demokratikus intézmények csapdába ejtése és kiüresítése.”

          • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

            Látom most már bánod, h az egész Szanyi szöveget beidézte, amibe még a hozzád hasonló hülyék számára is világosan leírja, h csak a közpénz megszerzésére tartókat nevezi zsarolóknak, márpedig a ligetvédők nem akarnak közpénzt szerezni, tehát Szanyitól idézett definíció szeriont nem zsarolók.
            Én hoztam egy példát, ahol a Fidesz szó szerint megvalósította Alinsky javaslatát, tehát szeretett pártod követ Alinsky módszereket, így ez (mármint az Alinsky módszerek) ellen neked sem lehet elvi kifogásod.
            Te is hoztál egy Alinsky idézetet, amit még nagy jóindulattal se lehet a ligetvédők akciójának szó szerint megfelelőjének venni, annyira nem, h valójában pont az ellenkezőjét csinálják a példádnak, ugyanis nemhogy nem akadályozzák a liget használatát, hanem pont azért küzdenek, h továbbra is mindenki használhassa a ligetet, ellentétben a az általad dicsőített ligetpusztítókkal, akik minden földi halandó elöl lezárják és használhatatlanná teszik az általuk elpusztított és felvonulási területté változtatott ligetrészeket.
            De szopjál csak tovább, nagyon jó a technikád.

          • Vidéki

            Tanulj meg olvasni, meg szöveget érteni, te agyalágyult!

          • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

            Mi az? Durci lett az Alinsky-fan?
            Sztem a lábacskáddal is toppants egyet, úgy meggyőzőbb lesz.
            (Nem én voltam, aki hirtelen Alinsky idézetet hozott a Szanyi idézetet helyett, mert rájött, h az mégsem támasztja alá a mondandóját, hanem te.)

          • Vidéki

            Írja: “Aha, tehát semmi köze a Szanyi idézethez.”

            Ugyanúgy értetlenkedik, mint egykor Gyurcsány!
            2008-ban Gyurcsány arról beszélt egy vasárnap este az MSZP számára meglehetősen kínosan végződött népszavazás kapcsán, hogy nehéz szétválasztani, milyen motívumok vannak az egyes választók fejében.

            Erre reagált Horn Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője az egyetértően mosolygó SZDSZ elnökhöz, Kókához fordulva:
            “..NEM AZT MONDTÁK FERI, AZT MONDTÁK, MENJ A P…BA, VALLJUK BE. ”

            Szanyitól idézve: “addig akadékoskodnak, amig a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát, és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.”

            Szó sincs itten csak közpénzszerzésről.

            A “beruházó” az egy nagyobb halmazt foglal magába, mint ami az ön beteg agyában megjelenik.

          • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

            A beruházó az állam, az pedig csak közpénzt tud fizetni f@szfej.
            Egyébként meg semmilyen pénzre nem pályáznak a ligetvédők, szal szopj csak tovább nyugodtan.

          • Vidéki

            Nem csak az állam lehet a beruházó, hanem például az Auchan, amelynek beruházása ellen Budaörsön a Levegő Munkacsoport vadul tiltakozott.

          • http://birdsofprey.blog.hu/ MolnarErik

            ROTFL.
            Átmentél terelő juhászba?
            Itt most egy egész konkrét ügyről van szó, ami nem a budaörsi Auchan.