Bezárás
Egyéb

Roberto Saviano: Érkezik az Export-Ndrangheta. A maffiafőnökök a kelet-európai piacon

A klánok már nem érzik magukat vendégeknek, Szlovákiát és a többi országot mint Calabria meghosszabbított végtagjait kezelik. Aki újságírókat öl meg, üzenetet küld: “Tudjuk, kik vagytok, bármikor elkaphatunk benneteket.”

Előzmények

Szlovákia elorbánosodása: Kreml-barát weblapok szerint Soros áll az oknyomozó újságíró halála mögött

Most mindannyian szlovák újságírók vagyunk! – helyszíni riport Pozsonyból

A meggyilkolt újságíró utolsó cikke: Szlovákiában az olasz maffia csápjai a politikáig érnek

Az olasz maffia ölhette meg a szlovák tényfeltáró újságírót

Autóba rejtett bombával gyilkolták meg Málta legismertebb tényfeltáró újságíróját

Szlovákia felfedezte a maffiát. Ahogy minden ilyen ügy drámaian megmutatja, a vér megjelenése az egyetlen bizonyítéka a bűnszervezetek jelenlétének. Jan Kuciak – mint ez a nyomozások alapján evidensnek tűnik – az életével fizetett a foglalkozásáért, az odaadó újságírói munkájáért.

A legutóbbi időben a vállalkozók, a „Ndrangheta” olasz maffia és a politika együttműködését kutatta. Ez egy olyan rendszer, amely mindig ugyanazzal az algoritmussal működik, a Ndrangheta hozza a tőkét, a vállalkozó befekteti, a politikus megkönnyíti a befektetést némi pénz ellenében, és az ügy összes résztvevője jól jár, exponenciális haszonnal száll ki belőle.

A kelet-európai országokban a politika nem csak pénzt kap ezért, hanem politikai támogatást is, hiszen ha egy ország a maffia-befektetések központjává válik, az gyakran jelentős gazdasági növekedést hoz magával, az adott ország számára.

Roberto Saviano Olaszország egyik leghíresebb írója, bűnügyi újságírója. Irodalmi munkásságának fő területe a szervezett bűnözés kutatása. Leghíresebb könyve a Gomorra, amelynek megjelenése óta folyamatos rendőri védelem alatt áll.

A maffia-bűnszervezeteket az első olyan nyugati vállalkozói csoportoknak lehet tekinteni, amelyek állandó kapcsolatot építettek ki a kommunista államokkal. Ez volt az autópálya, amelyen keresztül a bűnszervezetek megszállták egész Kelet-Európát. Az akkori rezsimek alatt a maffia nem tudott tulajdont vásárolni magának, de két alapvető tényezővel mindig számolhattak: A politikai korrupcióval, amelyen keresztül uralták a csempészetet és egyfajta monopóliummal, amely a nyugati termékek adómentes szállítását illeti a valódi szocializmus országaiba.

Ezért aztán a berlini Fal leomlásakor nem volt egyetlen vállalat sem, amely jobban beolvadt volna Kelet-Európába, mint az olasz bűnszervezetek. Az olasz maffiák lettek a mankók, amelyre a gazdaságilag felemelkedő kelet-európai országok törékeny polgársága támaszkodott: úgy működtek, mint egyfajta mediátorok az olasz vállalkozók számára, akik nem találtak megbízható üzleti partnert a posztkommunista országokban.

Az olasz cégek szerettek volna terjeszkedni kelet felé, de legális utat nemigen találtak, mert a kommunista rezsimek meglehetős hentesmunkát végeztek és egy teljesen csődöt mondó bürokratikus rendszert hagytak maguk után. Megbízni a klánokban annyit jelentett, hogy az egész procedúra felgyorsult. Úgymond az olasz cégek találtak egy ügynökséget, amely se perc alatt megsürgette az adminisztrációs folyamatokat és működőképessé tette a céget külföldön is.

A nyugati vállalatoknak a maffiák olcsón garantálták a kétkezi munkásokat, a gyors termelést és a szakszervezetek hiányát: ez a vállalkozók paradicsoma volt.

Ez az, amiről a bűnbánó Carmine Schiavone mesélt. Ezt csinálta a Bardellino-csoport. Francesco Schiavone “Cicciariello” Szlovákiában és Lengyelországban fektetett be, Luigi Diana Magyarországon, a cosca Grande Aracri nevú szervezet Romániában, Antonio Prudentino és a Sacra Corona Unita pedig Albániában. A Cosa Nostra a szemétbizniszbe is beszállt Romániában.

A lista nagyon hosszú, és ehhez hozzájön még további szökött maffiózók tartózkodási lehetősége a befektetések országaiban: Ugo De Lucia Poprad-on, Szlovákiában. Pietro Licciardi Prágában, Giancarlo De Luca Nagylakon, Magyarországon, a román határon, Pino Bonavita Prágában, Pasqualino Ariganello Gyulafehérváron, Romániában, Antonio Cella Glogowban, Lengyelországban és Pasquale Avagliano Temesváron, Romániában.

Kuciak, mint más ritka és értékes kelet-európai újságírók, szembenéz a rendőrségi nyomozás hiányával és a politikai figyelemmel, amelyet kutatásával képes felkelteni. Elkezdi a fent említett folyamatokat vizsgálni és fényt derít rájuk.

Egy olyan országban, ahol a törvénykönyvben a maffiaszervezetek által elkövetett bűn ismeretlen fogalom. Egy ilyen országban Kuciak lerántja a leplet a szlovák gazdaság és a Ndranghetával kapcsolatban álló szlovák vállalkozók érdekszövetségéről: calabriai családokról van szó, amely a Ndrangheták alapegységeinek (ndrine) nevezett klánok egyikét, a Bova Marinát képviselik, egy olyan területről származnak, ahol a calabriai maffia arisztokráciája él.

Ez a klán a vasfüggöny leomlása után érkezett meg Szlovákiába, hogy átvegye a mezőgazdasági biznisz irányítását, amelyet fedőtevékenységként használt fel az európai uniós alapok mezőgazdasági szektorra adott támogatásának az elnyerésére, mindezt Robert Fico kormányának hallgatólagos beleegyezésével.

De az elsőszámú biznisz, amit az olasz szervezetek megpróbálnak monopolizálni, az a fegyvereké. Csehszlovákia, összehasonlítva a többi kelet-európai országgal kiemelkedik ezen a területen, jelentős tapasztalatokkal rendelkezik.

Ez az előnye 1958-ban fejlődött ki, amikor egy Jiri Cermak nevű mérnök kifejlesztette a VZ58-ast, egy rohamfegyvert, amely 800 lövést ad le egy perc alatt. Egyfajta AK47-es variáció, csak sokkal kevésbé drága. A volt csehszlovák hadsereg raktárjaiban több ezer ilyen fegyver van, ebből születik meg az olasz bűnszervezetek nagy üzlete.

A csehszlovák fegyverek nem csak az olasz maffiák érdeklődését keltik fel: Az Iszlám Állam merénylői 2015-ben a Charlie Hebdo szerkesztőségét és a Hyper Cacher szupermarketet is a kommunista csehszlovák hadsereg leselejtezett fegyvereivel támadták meg. Az olasz maffiák közreműködésével történő fegyverbiznisz egész Kelet-Európára kiterjed. 1986-ban például egy lehallgatott telefonból kiderült, hogy a Nuvoletta-klán tagjai az NDK-val tárgyaltak egy tank megvásárlásáról.

A fegyverek mellett a kábítószer a fontos árucikk. A múltban a kábítószer-kereskedelem Szlovákiából tranzitterületet csinált (főleg az afgán heroinnak Nyugat felé), de a fapados légitársaságok megjelenésével a turizmus, és főleg a fiatalok turizmusa is betette a lábát Pozsonyba, amely egyszerűen nem volt felkészülve erre, főleg a híres Prágával összehasonlítva.

Így Pozsony az illegális biznisz szabad prédája lett, a vendéglőktől kezdve a szállodákig, a marihuánától a kokainig, egészen a prostitúcióig és a szerencsejátékokig. Az üzlet nagy részét bűnszervezetek irányították.

Csehország és Szlovákia mindig is az orosz maffia érdekköréhez tartoztak: 1995 május 31-én a rendőrök Prágában rátörtek az U Holub vendéglőben egy tanácskozás résztvevőire: Éppen Szemjon Mogiljevics szervezete és a Szolnyetszevszkaja Bratva tartott kerekasztal-beszélgetést,a rendőrség 200 személyt tartóztatott le.

Kelet-Európa egy fekete lyuk: nemcsak a pénzmosás, de a maffiajelenlét szempontjából is, és nem csak az olasz maffiáról beszélek. Ebben Németországnak különlegesen nagy a felelőssége: A maffiák stratégiája, hogy megpróbálnak beférkőzni abba, amit ők “német közjónak (commonwealthnek)” neveznek, tehát azokba az országokba, amelyek Németországgal határosak.

A német kormánynak gazdaságilag rendkívül fontos szerepe van ezekben az országokban, annak ellenére, hogy sem a saját területén, sem azon kívül nem tartja ellenőrzése alatt a pénzügyi folyamatokat, és a német cégek számára végzett termékeny keleti árutermelés hálózatát. A német jog és a kelet-európai államok jogrendszere teljességgel alkalmatlan a maffiák katonai és gazdasági erejének a kezelésére.

Jan Kuciak a Ndranghetának tulajdonított kivégzése lerántja a leplet a calabriai bűnszervezetek új(szerű) viselkedéséről, amelyek a történetük során eddig mindig elkerülték az újságírók megtámadását. Nem kevesen vagyunk, akik azt gondoljuk, hogy a megrendelők olasz maffiózók, de a tettesek szláv gyilkosok lehettek.

A miértre a részletek adják meg a választ: a két fiatalt a saját lakásukban végezték ki, Jan Kuciak barátnőjét pedig tarkón lőtték. Ezek olyan szokások, amelyek nem mutatnak egyezést ,a maffiagyilkosságok szokott formájával, amelyek rendszerint az utcán történnek, hogy minél többen lássák. Ugyanakkor csak a nyomozás világíthatja meg az ügynek ezen részét.

A ndranghetás módszer, és általában az olasz bűnszervezetek módszere, a fizikai fenyegetéssel kezdődik, majd a másik civil megsemmisítésére törekszik, tehát megpróbálják az újságíró hitelességét tönkretenni. Ha a vizsgálatok megerősítenék a Ndrangheta által végrehajtott kivégzés elméletét, az azt jelentené, hogy a szervezetnek szükséges volt gyorsan közbelépni, hogy megakadályozza az információk továbbterjedését.

Tehát nem volt idő Kuciak ellehetetlenítésére, meg kellett őt állítani, minél gyorsabban. Ha egy bűnszervezet így cselekszik, pontosan tudja, hogy nagy árat fog fizetni, üldözés vár rá és médiafigyelmet fog kapni, és az üzletek tekintetében is veszteség vár rájuk. De mindezt belekalkulálták már a tettükbe előre.

Szóval ez azt jelenti, hogy ebben az esetben egy üzlet, egy ember, vagy egy egész szervezet feláldozása szükséges volt a maffia számára, hogy ezzel sokkal magasabb és sokkal komplexebb érdekeket védjenek. Ráadásul, miközben gyilkolnak, egy terrorstratégiai üzenetet is átadnak a többi újságírónak: “mindegyikőtöket elérünk, ki vagytok nekünk szolgáltatva”. Ez az üzenet, amit a kivégzés magában hordoz.

A Ndrangheta már nem érzi magát vendégnek Szlovákiában, sőt: mint már régóta Hollandiában vagy Németországban, a saját “területének” tartja, ahol ugyanúgy jár el, mint Platiban vagy San Lucában. Régen az volt a szabály, hogy külföldön nem szabad ugyanazt csinálni, mint otthon. De Duisburg után a szabályok megváltoztak. Észak-Európa és Kelet-Európa Calabria meghosszabbítása lett.

Jan Kuciak a második újságíró, akit megöltek Európában néhány hónapon belül, a máltai Daphne Caruana Galizia meggyilkolása után. Az újságírók meggyilkolása stratégiai hibának tűnhet, mert azonnal, eljárás nélkül megerősíti a megölt újságíró teóriáját. Ez a gyilkosság viszont akkor történt, amikor a civil társadalom és a média olyan magas fokú figyelmet tudtak irányítani egy-egy ügyre, hogy majdnem a velejéig sikerült leásniuk.

Ugyanakkor ma már a maffiózók tudják, hogy ellentétben az 50-es és a 70-es évek közötti időszakkal, mára egy újságíró meggyilkolása mindössze néhány nap dühöt vonz maga után. Tehát minden valódi következmény a bírósági eljárások idejére sűrítődik össze, ahol a maffia tudja, katonai árat fizet, de a gazdasági érdekekeit megmenti.

Most mindenki Jant siratja, ezt a bátor meggyilkolt fiút, de amikor az újságírók még élnek, senki nem segíti őket, hagyják, hogy az újságíró az elszigetelődésben céltáblává váljon, hogy elítéljék őt rágalmázásért és hírnévsértésért (mint ahogy ez megtörtént Daphne Caruana Galiziával).

Európában is, csakúgy mint Latin-Amerikában, az egyetlen újságíró, aki támogatást kap, a halott újságíró.

Roberto Saviano

Az eredeti cikk a La Repubblicában jelent meg 2018 március 2-án. Utánközlés engedéllyel.

 

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom