Bezárás
Egyéb

Trump izraeli kampánytanácsadói lettek a washingtoni magyar követség lobbistái

Újabb lobbicéget fogadott fel a magyar kormány Washingtonban, hogy segítsen javítani a hazánkról alkotott képet az Egyesült Államokban. A megbízást kiadó fővállalkozó céget, a BSI Public Affairs-t két izraeli lobbista vezeti, akik Donald Trump kampányában is dolgoztak. Egyikük szorosan köthető Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökhöz.

Az amerikai igazságügy-minisztériumnak az úgynevezett FARA-törvény alapján beadott dokumentumokból kiderül: tavaly október óta a Santitas International Inc. nevű cég is lobbizik hazánk érdekében Washingtonban.

A FARA a külföldi kormányoknak vagy csoportoknak végzett lobbizást szabályozza, ennek egyik része, hogy az ilyen típusú munkáról kötelezően be kell számolni az igazságügy-minisztériumnak. Ám ennek betartását nem ellenőrzik szigorúan, a Sanitas például csak most kapott észbe, hogy regisztrálnia kellene: csak idén március 7-én jelentették be, hogy egy ideje már három külföldi kormánynak is dolgoznak: a magyarnak, az azerinek és a bolgárnak.

A magyarokkal kötött munka tavaly kezdődött: a Sanitas az amerikai minisztérium honlapjára feltöltött dokumentum szerint 2017. október 5-én állapodott meg egy BSI Public Affairs, Inc. nevű céggel arról, hogy annak megbízásából fog lobbizni a magyar kormány érdekében, gyakorlatilag alvállalkozóként.

Kapcsolódó cikkeink

Titkolja a külügy, hogy mire költik a magyar állam százmillióit Finkelstein “gyermekei” az Egyesült Államokban

Connie Mack és George Pataki kampányára is adott pénzt a leendő budapesti amerikai nagykövet

A magyar kormány washingtoni lobbistája szerint Soros György a Fehér Házba is betette a lábát

Oroszbarátsága miatt megbukott kongresszusi alkalmazott egyengeti a magyarok útját Washingtonban

Titokzatos nagyvilági ember, és egy amerikai lobbicég segítene sorosozni Orbánnak

Az együttműködésről egyetlen dokumentum érhető el a FARA-honlapon, ez pedig egy rövid szöveg, amelyben a BSI megbízza a Sanitast a munkával. Az is kiderül, hogy a kapcsolattartó Szabó László washingtoni magyar nagykövet.

A szöveg úgy fogalma, a Sanitas feladata, hogy “előmozdítsa Magyarország politikai és gazdasági stabilitását, kifejezze az ország elkötelezettségét a régiós stabilitás mellett, megerősítse kapcsolatait a nyugati médiával és kormányzati illetékesekkel és hogy magas szintű tanácsadói tevékenységet végezzen a kormányzati és üzleti körökkel való kommunikáció és kapcsolattartás terén.”

Arról, hogy mindezért a munkáért mennyit kap a Sanitas, illetve a BSI, nem tájékoztatták az amerikai minisztériumot.

Az Átlátszó a magyar Külgazdasági- és Külügyminisztériumhoz fordult a felmerült kérdésekkel. Megkérdeztük, mi indokolta újabb lobbicég alkalmazását, hogy a feladatért mennyi pénzt kap a BSI, illetve a Sanitas. Arra is kíváncsiak voltunk, miért nem közvetlenül a Sanitas-szal szerződtek, illetve hogy milyen munkát végez a BSI. Amint választ kapunk kérdéseinkre, közöljük azokat.

Trump izraeli kampánytanácsadói vezetik a BSI-t

A BSI Public Affairs-ről egy egyszerű interenetes kereséssel nehéz bármit is kideríteni – ez alapján olyan, mintha nem is létezne. Honlapja, közösségi médiás jelenléte nincs.

Az amerikai Delaware állam cégjegyzékében találtunk egy ilyen nevű, 2017. április 18-án alapított céget. Az aprócska Delaware az Egyesült Államok “offshore” állama, itt lehet legkönnyebben eltitkolni egy cég valós tulajdonosainak kilétét. 

Ám a FARA-dokumentumban aláíróként szerepel a BSI Public Affairs két társelnökének neve: Tzvika Brot és Ariel Sender. Brot izraeli kampányszakember, ő volt Donald Trump amerikai elnök izraeli kampányfőnöke.

Izraelben ugyanis becslések szerint legalább kétszázezer amerikai állampolgár él, akik a felmérések szerint inkább Trump felé húztak az elnökválasztási versenyben, így fontos volt rávenni őket, hogy menjenek el szavazni.

Ez pedig Brot feladata volt, aki olyan jól végezte a munkáját, hogy sajtóhírek szerint az izraeli Trump-kampány sokkal szervezettebb és fegyelmezettebb volt, mint az amerikai.

A Quartz tudósítása szerint Brot a konzervatív izraeli Likud párthoz, illetve Benjamin Netanjahu miniszterelnökhöz köthető. A Haaretz szerint Netanjahu felajánlotta Brotnak a miniszterelnöki hivatalk kommunikációs igazgatói posztját, de ő ezt nem fogadta el.

Ariel Sender pedig feltehetően azonos azzal a lobbistával, aki az izraeli Gilad lobbicégnek dolgozva súlyos botrányba keveredett néhány éve.

Egy izraeli tényfeltáró tévéműsor ugyanis titkos felvételt készített arról, hogy a Gilad emberei, köztük Sender maga is, azzal büszkélkednek, hogy ők nyomtak át az izraeli parlamenten egy törvényt, amely arra kötelezi az autósokat, hogy tartsanak a kocsiban fényvisszaverő mellényt. A felvételből az is kiderül: mindennek a hátterében az állt, hogy a Gilad egyik kliensének, a 3M-nek óriási készletei voltak ilyen mellényekből, amiken nem tudott túladni.

A botrány nyomán Sendert egy időre ki is tiltották az izraeli törvényhozásból. A Gilad honlapján fellelhető életrajza szerint Sender is tanácsadója volt az izraeli Trump-kampánynak.

Szabó László nagykövet érkezése után jött a Sanitas és a BSI

A Sanitas-megállapodás dátuma meglehetősen érdekes. A jó izraeli kapcsolatokkal rendelkező egykori Teva-vezérigazgató Szabó László augusztus elején érkezett Washingtonba, majd szeptember 9-én adta át megbízólevelét Donald Trump elnöknek.

Hamarosan új szelek kezdtek fújni Washingtonban lobbiügyben: épp tavaly október elején írt arról az Index, hogy a magyar külügynek elege van lobbistájából, Connie Mackből, akit hamarosan kirúghatnak. Néhány nappal később pedig a Sanitas már a washingtoni magyar követségnek dolgozott.

Ám úgy tűnik, eközben Mack sem hagyta abba a munkát: január 25-én még például kiküldte szokásos hírlevelét washingtoni kontaktjainak.

Kőműves Anita

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom