Bezárás
Egyéb

Nem tudni, mennyibe kerül a hódmezővásárhelyi diákok évi rendszeres erdélyi utazása

2016 óta minden érettségi előtt álló hódmezővásárhelyi tanuló többnapos erdélyi kirándulásra megy a Rákóczi Szövetség szervezésében. A diákok Csehétfalván szállnak meg, ahol a magyar állam támogatásával alakítottak ki egy tábort, és pont ebben a faluban van nyaralója a hódmezővásárhelyi Grezsa István miniszteri biztosnak is. De hiába kérdeztük, azt nem mondták meg az illetékesek, hogy mennyibe kerül a tanulók erdélyi utaztatása.

2016 szeptemberében jelent meg a városi hírportálon, hogy minden érettségi előtt álló hódmezővásárhelyi diák ellátogat Erdélybe. A program célja, hogy megismerkedjenek Segesvár, Székelyudvarhely, Csíksomló, Parajd, Farkaslaka, Énlaka, Fehéregyháza, Marosillyén, és Csehétfalva értékeivel.

A nagy hírt dr. Grezsa István miniszteri biztos, Almási István polgármester, és Árva László, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskola igazgatója jelentette be, de a cikk kitért arra, hogy az ötlet még Lázár Jánostól származik.

“A diákok a Határtalanul program keretében, a Kormány támogatásával és a Rákóczi Szövetség szervezésében ingyenesen vesznek részt az utazáson, amely során tanáraik ismeretei segítségével, de személyesen és közvetlenül ismerhetik meg az erdélyi magyarság múltját és jelenét, valamint felfedezhetik azokat a páratlan természeti, kulturális és történelmi értékeket, amelyeket a trianoni békediktátum elszakított Magyarországtól.”

Vásárhelytől Csehétfalváig

Grezsa István 1998 óta a hódmezővásárhelyi közgyűlés tagja, és forrásaink szerint jó személyes kapcsolatban van Lázár János miniszterrel, aki 2002-2012 között a város polgármestere volt. 2014 szeptemberében Lázár a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Grezsát, aki jelenleg is betölti ezt a pozíciót havi 973 ezer forint javadalmazásért.

A város honlapján elérhető vagyonnyilatkozata szerint Grezsa Istvánnak van egy nyaralója Csehétfalván. Pont ott, ahova a hódmezővásárhelyi diákok már második éve járnak kirándulni.

A Hargita megyei Csehétfalva egy nagyjából 150 lakosú falu, közigazgatásilag Siménfalvához tartozik. A magyar állam 50 millió forint támogatást adott a község megmentését célzó “Hagyományos székely jövő” programra, melynek részeként Grezsa István kormánybiztos a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárával, Potápi Árpád Jánossal közösen 2017 szeptemberében avatta fel a településen a Hagyományos Székely Jövő Központot.

Ez egy viszonylag nagy épület valahol a csűr és a kultúrház közötti stílusban. Az avatóünnepségen Grezsa és Potápi elmondta, hogy a beruházás reményt ad a falunak, fontos része a magyar nemzetépítésnek, az ingatlan közösségi tér, és lehetőséget biztosít ifjúsági táborok szervezésére is.

Ugyanerről, az ifjúsági táborokban rejlő potenciálról beszélt Csehétfalva unitárius lelkésze, Lőrinczi Lajos már jóval az épület avatása előtt, 2017 márciusában. A központ földszintjén kialakított ebédlőben főznek a táborozókra és igény szerint a falubeli idősekre, a tetőtérben, valamint az épület mellett megvásárolt és felújított öt házban pedig szállást adnak a táborozóknak.

A HargitaTV közel nyolc perces riportban számolt be a fejlesztésről:

Az MTVA is forgatott az ingatlanfelújításokról, de a videó csak a Facebookon látható, a magyar közmédia honlapján nem található meg. A hirado.hu-n és a mediaklikk.hu-n nincs találat Csehétfalva nevére.

Senki nem tud semmit

Kicsit sok volt az egybeesés, ezért 2017 novemberében elkezdtünk utánajárni a hódmezővásárhelyi iskolások utazási programjának. Megpróbáltuk kideríteni, hogy

  • hány diák utazott el Erdélybe
  • milyen programokon vettek részt
  • hol szálltak meg és étkeztek
  • mennyibe kerül a program egy tanévben
  • milyen tételekből állnak össze a költségek

Mivel a Vásárhely24 cikkében az áll, hogy az utazást a Rákóczi Szövetség szervezi, elsőként tőlük kértük ki közadatigénylésben a hódmezővásárhelyi önkormányzattal és iskolákkal 2016. január 1. és 2017. október 31. között kötött szerződéseket. 

A Rákóczi Szövetség azt válaszolta, hogy a kérdéses időszakban az önkormányzattal mindössze két szerződést kötöttek 100-100 ezer forint értékben, de azt mindkét esetben a város adta a szövetségnek támogatásként, nem fordítva. Az iskolákkal pedig nem szerződött a Rákóczi Szövetség a válasz szerint.

“A megjelölt időszakban hódmezővásárhelyi oktatási intézményekkel kötött szerződésekre vonatkozóan a Rákóczi Szövetség nem kezel adatokat.”

Ezután elküldtük a kérdéseinket a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak, ami azt válaszolta, hogy az iskoláknak nem ő a fenntartója, tehát nem rendelkezik a kért adatokkal.

“Mint Ön is tudja, az iskolák állami,- egyházi,- alapítványi fenntartásban működnek, Önkormányzatunknak nincs fenntartásában iskola, így feltett kérdésére a Tankerület jogosult válaszolni, e kérdésben nincs adatunk, és nem is vagyunk adatkezelők!“

Az önkormányzat javaslata alapján a KLIK-hez fordultunk, ahonnan már kaptunk némi információt:

“Alábbi megkeresése vonatkozásában ezúton értesítem, hogy válaszadási jogosultsággal és hatáskörrel az Ön által megadott kérdések közül kizárólag az 5. kérdés (“Hány diák utazott Erdélybe a program keretében a 2016/2017-es tanévben, és várhatóan hányan fognak utazni a 2017/2018-as tanévben?” – a szerk.) vonatkozásában rendelkezem, amely tekintetében tájékoztatom, hogy a városunkban működő középiskolákból tudomásom szerint a 2016/2017-es tanévben 354, míg a 2017/2018-as tanévben várhatóan 392 tanuló vesz részt a megkeresés tárgyát képező programban. A megadott adatok 4 fenntartó intézményeit tartalmazzák, amelyek közül Tankerületi Központunk csupán egy fenntartót képvisel, amelyhez az adott program tekintetében csupán egy intézmény tartozik.

A többi kérdés vonatkozásában releváns információval nem rendelkezem, tekintettel arra, hogy a programok szervezésében és lebonyolításában Tankerületi Központunk nem illetékes.”

A Rákóczi Szövetség az illetékes, de terel

Mivel a KLIK válaszában utalt rá, hogy a programban résztvevő iskolák közül egynek ő a fenntartója, egy újabb adatigénylésben kikértük a KLIK-től, hogy

  • melyik ez az iskola
  • kitől és mekkora támogatást kapott a programra
  • mire (útiköltség, szállás, étkezés, egyéb) költötte a pénzt

A KLIK azt válaszolta, hogy a Németh László Gimnáziumról van szó, de többet nem tudnak mondani, mert a programot a Rákóczi Szövetség fizette.

“Az utazás költségeit a Rákóczi Szövetség fedezte. A programról és annak megvalósításáról a pályázatkezelő, illetve a kedvezményezett tud további felvilágosítást adni, mivel sem a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ, sem pedig az érintett nevelési-oktatási intézmény nem diszponált a források felett, illetve azok elszámolásában sem volt érintett.”

Kérdés persze az, hogy ha sem a kedvezményezett Németh László Gimnázium, sem annak fenntartója, a KLIK nem volt érintett a támogatás elszámolásában, akkor mégis ki lehetett az.

De legalább megtudtuk a válaszból, hogy jól sejtettük az elején, tényleg a Rákóczi Szövetségtől jön a pénz.

Attól a Rákóczi Szövetségtől, ami hónapokkal korábban azt válaszolta a megkeresésünkre, hogy nincsenek nála hódmezővásárhelyi iskolákkal kötött szerződések. Persze más az iskola és más az iskolafenntartó, okosan hárítottak.

Mi viszont kitartóak vagyunk, ezért 3,5 hónappal az első adatigénylésünk után, idén február 20-án ismét írtunk a Rákóczi Szövetségnek. Ezúttal a hódmezővásárhelyi diákok erdélyi kirándulásaival kapcsolatban az iskolák fenntartóival kötött szerződéseket, és a támogatások elszámolását kértük ki.

És ezzel végre betaláltunk: március 7-én a Rákóczi Szövetség főtitkára, Csáky Csongor azt közölte, hogy sok adatot kértünk, ezért meghosszabbítják a válaszadási határidőt 15 nappal.

Azóta nem küldtek semmit. Jóval a meghosszabbított határidő után, április 3-án telefonon kérdeztünk rá Csáky Csongornál a késlekedés okára. Csáky azt mondta, hogy nincs titkolnivalójuk, csak kiadták egy ügyvédnek az igénylés megválaszolását, ezért nem tudja, mi a helyzet, de utánanéz.

Másnap végre meg is érkezett a válasz, amiben semmi érdemi információ nincs. Csak azt írta meg benne a Rákóczi Szövetség, hogy ők a szolgáltatókkal szerződnek, ezért jelöljük meg pontosan, hogy milyen időszakból milyen adatokra vagyunk kíváncsiak.

“Általánosságban ismertetem, hogy a program keretében az intézmények diákjai nem pénzbeli támogatást, hanem természetbeni juttatást kapnak a Rákóczi Szövetségtől, hiszen a szolgáltatókkal közvetlenül létesít jogviszonyt a Rákóczi Szövetség és az így megvásárolt szolgáltatások előnyeiben részesíti az intézmények által kijelölt diákokat.

A pénzügyi beszámoló benyújtása valójában közreműködés az intézmények által, hogy a szolgáltatók számláit továbbítsák a Rákóczi Szövetség részére, amely a kifizetések előfeltétele. A számlákat azonban van, hogy a szolgáltatók közvetlenül küldik meg a Rákóczi Szövetségnek.

Fenti tájékoztatás alapján kérem jelölje meg pontosan, hogy mely időszakból és milyen adatok megküldését igényli a Rákóczi Szövetség részéről.”

Ennyit sikerült kitalálniuk február 20-a óta, de akkor vajon miért írták március 7-én, hogy túl sok adatot kértünk? Akkor mintha értették volna, hogy mit szeretnénk megtudni.

De most úgy áll a helyzet, hogy öt hónap alatt, öt adatigényléssel sem sikerült még megtudnunk részleteket a hódmezővásárhelyi diákok erdélyi utazásáról, pedig megkérdeztük az összes érintettet. Viszont az önkormányzat, a Rákóczi Szövetség, és az iskolát fenntartó KLIK sem adott eddig érdemi választ.

Csehétfalvára járnak a vásárhelyi diákok

Azt azonban tudjuk, hogy a diákcsoportok Csehétfalván szállnak meg a 4-5 napos kirándulások alatt. Ez több iskola beszámolójából is egyértelműen kiderül:

“Néhány órás út után megérkeztünk Csehétfalvára. Lőrinczi Lajos, a helyi unitárius lelkész és felesége, Lőrinczi Tünde nagy szeretettel fogadtak minket és mutatták meg a szállásunkat, a felújított kis parasztházakat. “ – Eötvös József Szakgimnázium és Szakközépiskola, 2016

“Székelyföldre lépve késő este értünk a szállásra, Csehétfalván nagyon kedvesen fogadtak minket, meleg étellel vártak, így kipihenhettük a hosszú út fáradalmait.” – Bethlen Gábor Református Gimnázium, 2017

“Este érkeztünk meg a Nyikó-menti Csehétfalvára. A szállásunk az alig 100 főt számláló zsákfalu néhány felújított, vendégfogadásra átalakított házában a Hagyományos Székely Jövő Központban volt. Vendéglátóink, Lőrinczi Lajos esperes úr és felesége Lőrinczi Tünde asszony nagy szeretettel és meleg vacsorával fogadott bennünket.” – Németh László Gimnázium, 2017

Erdélyben élő kollégánk 2018 februárjában elment Csehétfalvára körülnézni. A helyiek megerősítették neki, hogy a “magyar gyerekek” a Grezsa István által tavaly szeptemberben felavatott Székely Jövő Központ melletti házakban szállnak meg.

A Hagyományos Székely Jövő Központ Csehétfalván (fotó: Sipos Zoltán / Átlátszó Erdély)

A Hagyományos Székely Jövő Központ Csehétfalván (fotó: Sipos Zoltán / Átlátszó Erdély)

Azt tehát biztosan tudjuk, hogy a hódmezővásárhelyi diákok már második éve járnak Csehétfalvára, ahol a magyar állam támogatásából felújított épületekben szállnak meg. Azt is tudjuk, hogy Grezsa István hódmezővásárhelyi, ő avatta fel a csehétfalvi közösségi épületet, és van egy nyaralója a faluban. Egyedül azt nem tudjuk, hogy a hódmezővásárhelyi diákok csehétfalvi utazásaira mennyit költ a magyar állam, és Grezsának milyen szerepe volt abban, hogy pont oda utazik évi közel 400 tanuló Hódmezővásárhelyről. Nagyon várjuk a Rákóczi Szövetség válaszát.

Erdélyi Katalin

Közreműködött: Sipos Zoltán

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom