Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

  Megkaptuk a leiratát annak a levelezésnek, amiben nyakatekert érvekkel próbálta megmagyarázni a BVOP, hogy miért nem akarja kiadni nekünk a börtönőrök ellen indult fegyelmi eljárások számát. Tavaly decemberben kikértük a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP), hogy hány tiltott tárgyat találtak … Folytatás

meszaroslorinc_nepszabadsag_vis

  Elképesztő céges kavarásba kezdett Mészáros Lőrinc, akiről épp csütörtökön jelent meg, hogy 280 milliárd forintos vagyonával immár az ország második leggazdagabb embere. Heti Lőrincnek is lehetne nevezni a Cégközlöny 18. számát. Annyi változást jegyeztetett be Mészáros Lőrinc cégbirodalma. Először … Folytatás

Forrás: oszk.hu

  Diákönkénteseket foglalkoztat, és olvasói köréből is önkénteseket toboroz az Országos Széchényi Könyvtár szerda délutánra. Belső információnk szerint az élőláncos könyvpakolás érinthet fokozottan azbesztveszélyes munkaterületet is. A mondásban lehet valami, az OSZK honlapján közzétett felhívás ugyanis úgy fogalmaz, hogy a … Folytatás

Forrás: Adorjantex.hu

  Jogsértésre hivatkozva megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék a Közbeszerzési Döntőbizottság egyik határozatának azt a részét, amely a büntetés-végrehajtás egyszer használatos műtéti textíliák megrendeléséről szóló kiírását rendben lévőnek találta. Mire az ítélet megszületett, a bv visszavonta a tendert.  Sértette az esélyegyenlőséget … Folytatás

matolcsy

  Kikértük és megkaptuk a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak friss listáit az 5 millió forint feletti költéseikről. A dokumentumokban több érdekes tétel is akad, kiderül belőlük például, hogy az egyik alapítvány összesen 40 millió forintért vásárolt szőnyegeket, de megrendelt egy szobrot … Folytatás