Bezárás
Magyarok a nagyvilágban

A magyarok futni hagyták, dublini bíróság előtt a legkeresettebb írországi magyar

Hat körözést bocsátottak ki különböző magyarországi igazságügyi szervek az Írországban élő Henn Zoltán Huba ellen, az elsőt még 2014-ben. A férfit a magyar hatóságoknak azóta nem sikerül elfogni és bíróság elé állítani, Dublinban azonban többször is megvádolták, legutóbb hétfőn volt tárgyalása, amit elnapoltak. Az írországi magyarok  körében akadnak, akik elméleteket gyártanak arról, vajon hogyan fordulhat elő, hogy Hennt, és barátját, a Pálffy István dublini nagykövettel fotózkodó, ugyancsak évek óta körözött Kutas Lászlót miért hagyják futni a magyar hatóságok.

Az írországi magyarok körében is csak találgatják, hogy Kutas László, aki ellen öt elfogatóparancsot bocsátottak ki különböző magyar igazságügyi szervek, hogyan vehetett részt  a munkaerő-toborzással és követítéssel foglalkozó cége képviseletében az ír-magyar üzleti kapcsolatok fejlesztését támogató Irish Hungarian Business Association (IHBA) díjkiosztó ünnepségén, amit az év elején rendeztek.

A találgatásra az ad okot, hogy az önkéntesen működő szervezet elnöke nem más, mint Pálffy István rendkívüli és meghatalmazott nagykövet, továbbá az egyesület címe azonos a nagykövetségével. Nem lehet kérdés, hogy Magyarország 2015-ben kinevezett rendkívüli és meghatalmazott dublini nagykövete kínos helyzetbe került, hiszen Kutassal több közös fotó is készült róla.

A férfi hogyan azóta is zavartalanul Írországban, hiszen még csak nem is rejtőzködik. Ismerőse Facebook-bejelentkezése szerint május végén legalábbis együtt vettek részt egy dublini eseményen. Szintén gondtalanul él Dublinban a Kutas László Krisztiánnal jó viszonyt ápoló Henn Zoltán Huba, akit négy éve köröznek, két éve két európai elfogatóparanccsal.

Henn  életében olykor akadnak zavaró körülmények, de erről sem a magyar bűnüldöző szervek gondoskodtak, hanem az ír sajtó és a helyi hatóságok. Az egyik legnagyobb írországi napilapban, az Irish Examinerben 2015. május 14-én írtak róla, majd pár napja, 2018. május 28-án az Irish Times vette elő a sztorit. Egyebek mellett azt, hogy csalás miatt büntetőeljárás folyik Henn ellen.

Henn Zoltán Huba óvadék ellenében szabadlábon védekezhet, a tárgyalás 22 ezer eurós csalás miatt folyik ellene. A férfit azzal vádolják, hogy közösségi portálokon hirdette, hogy munkát, szállást és lakást tud szerezni. Persze nem önzetlenül, mindezekért pénzt kért. És kapott. Sokan bedőltek neki, előre fizettek, majd hoppon maradtak, legalábbis ezzel vádolják a magyar férfit az ír nyomozóhatóságok.

Az első tárgyaláson, hétfőn a vádat ismertették és az óvadékról döntöttek. Az óvadék kifizetése kapcsán erősödtek fel ismételten azok a hangok az írországi magyar kolóniában, hogy a „munkaerő-toborzással” foglalkozó Kutas-Henn párossal feltűnően elnézőek a magyar hatóságok, ugyanis az összesen 11 hatályos körözés ellenére sem igazán próbálják meg őket elkapni.

A Budapest Környéki Törvényszék BV. Csoport – a rendőrség körözési listája szerint – 2014. szeptember 3-án még csak „sima” elfogatóparancsot adott ki az évek óta az írországi Dublinban élő Henn Zoltán Huba ellen, igaz, aznap kettőt is, az egyiket 3.SZV.824/2014/3., a másikat 3.SZV.823/2014/7. számon. A Veszprémi Járási és Nyomozó Főügyészség két évvel és tizenöt nappal később, 2016. szeptember 28-án, továbbá a Ráckevei Járási Ügyészség 2016. október 17-én is körözést bocsátott ki Henn kézrekerítésére. Két nappal később, 2016 október 19-én a Veszprémi Járásbíróság, majd 2016. október 26-án a Ráckevei Járásbíróság már európai elfogatóparancsot bocsátott ki a férfi ellen.

Egy körözés a sok közül a magyar rendőrség weboldalán

Henn Zoltán Hubát, mint azt már fentebb említettük, eddig nem sikerült felkutatni, megtalálni, elfogni a magyar bűnüldöző szerveknek, pedig több oldalon is aktívkodik a fő közösségi portálon.

A szintén Írországban letelepedett, és Magyarország dublini nagykövetével, Pálffy Istvánnal is együtt mutatkozó Kutas László Krisztián felkutatásában sem jeleskednek a hatóságok. Kutas ellen eggyel kevesebb, “mindössze” öt elfogatóparancs, köztük két európai elfogatóparancs van érvényben. Erről korábban részletesen itt írtunk.

Pálffy István nagykövet közvetlen környezetéből azt az információt kaptuk, hogy a nagykövetség vezetője tudhatott Kutas László Krisztián kényes helyzetéről, ezért az előző cikk megjelenése előtt megkérdeztük a nagykövetséget és a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóosztályát, hogy milyen hivatalos kapcsolat van a Kutas által futtatott ügynökség és a nagykövetség között. Választ sajnos azóta sem kaptunk.

Az előző cikkünkben említett ír-magyar üzleti egyesület, az IHBA – Irish Hungarian Business Association oldaláról a kérdésünk elküldése után szinte azonnal lekerült a Pálffyt és Kutast együtt ábrázoló kép (amit mi szerencsére lementettünk). Két nappal később a közös fényképnek ugyanaz lett a sorsa Kutas magánoldalain és az általa vezetett, munkavállalókat toborzó cége oldalán is.

Szegedi Tamás

Frissítés (2018. június 14.): Henn Zoltán az alábbiakban reagált cikkünkre: „2010-ben jelentett fel ugyanaz az ember Magyarországon, azt állítva, hogy átvettem javításra a laptopját, illetve hogy a későbbiekben kölcsön adott nekem több részletben 7 millió forintnak megfelelő eurót. Az első mondásról viszonylag hamar kiderült, hogy nem lehet igaz: amikor állítólag átvettem a számítógépet Budapesten, már hónapok óta Írországban éltem, a szállásadóm el is jött tanusítani, hogy reggel 8-kor és délután 4-kor is látott a lakásomban azon a napon. Az átadott kölcsönt pedig nem tudta igazolni semmivel a feljelentő. Az ír hatóságok egyszer már tárgyalták a kiadatásomat, de 2015-ben megtagadták – éppen ezek miatt a bizonyítási gondok miatt. Most más ügyszámon ismét érkezett egy magyar megkeresés, vélhetően újra megtagadják, ennyi történt. Volt balhém Írországban, amit a terhemre róttak, megfizettem, de amivel a magyar hatóságok vádolnak, azt sosem követtem el.”

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

További sztorik

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom