Bezárás
Paks 2 atomerőmű

Hat év alatt összesen 15 milliárd forintot költött a Paks II. Zrt. bérekre, fizetésekre

Miután az RTL Híradó megtudta, hogy összesen 41 vezető kap 2 millió forintnál is magasabb fizetést a paksi atomerőmű bővítéséért felelős állami vállalatnál, megnéztük, hogy a Paks2 projektcég megalakulása, azaz 2012 óta összesen mennyit költöttek a fizetésekre. A vállalat pénzügyi beszámolói szerint az elmúlt hat évben 15 milliárd forintot költöttek el csak a bérekre, az egy munkavállalóra jutó átlagos bérköltség pedig tavaly meghaladta az évi 17 millió forintot.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

41 olyan vezető dolgozik a paksi bővítésért felelős cégnél, aki bruttó 2 millió forintnál többet keres havonta – írta meg szerdán a 444 az RTL Híradóra hivatkozva. Lenkei István, a cég vezérigazgatója például havi 4 millió forintot keres 10 százalékos prémiummal, ami évente bruttó 52,8 milliót jelent. Ezen felül igazgatósági tagságáért is külön pénzt kap, valamivel több mint bruttó 600 ezer forintot.

A riportból az is kiderül, hogy a vezetők fizetésére prémiumokkal együtt több mint 1,4 milliárd forintot költenek évente. Kíváncsiak voltunk, hogy mennyi lehet a teljes összeg, ezért megnéztük a vállalat pénzügyi beszámolóit, egészen pontosan ezeknek a kiegészítő mellékleteit, ebben részletezik ugyanis a költségeket. 

A dokumentumokból kiderül: míg 2012-ben 179 millió forint ment el bérekre, járulékokra, és egyéb, “személyi jellegű kifizetésekre”, 2013-ban már majdnem 1 milliárd forint, 2017-ben pedig már 5,6 milliárd forint. A kumulált végösszeg 15 milliárd 104 millió 74 ezer forint.

  • 2012: 179 millió forint
  • 2013: 935 millió forint
  • 2014: 1 milliárd 593 millió forint
  • 2015: 2 milliárd 581 millió forint
  • 2016: 4 milliárd 134 millió forint
  • 2017: 5 milliárd 679 millió forint

Az átlagos statisztikai létszám 22-ről 324 főre nőtt az elmúlt hat évben, az egy munkavállalóra jutó átlagos éves bérköltség pedig 8-ról (az első év nem volt teljes, a cég 2012 júliusában alakult) több mint 17 millió forintra.

A Paks II. Zrt. az RTL kérdéseire azt mondta, azért ilyen magasak a bérek az állami vállalatnál, mert magasan kvalifikált, hozzáértő, szakirányú végzettségű és megfelelő tapasztalattal rendelkező vezetőkre van szükségük.

Oroszi Babett

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom