Bezárás
rendőrség

Parancsba adta a kaposvári rendőrkapitány, hány rendőri intézkedést vár el beosztottaitól a statisztika javítására

Félreértelmezte a feladat-meghatározást a helyi parancsnok, ezért adhatott ki olyan utasítást, amely több esetben intézkedéskényszert ír elő a kaposvári kapitányság körzeti megbízottainak. Így összegezhető a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Átlátszónak adott válasza, amelyet egy, a Facebookon nyilvánosságra került dokumentummal kapcsolatban adtak. Megjegyezték, amint az utasítás a megyei főkapitány tudomására jutott, visszavonatta.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Intézkedésszámok kötelező teljesítésére adott parancsnoki utasításról számolt be a Zsaruhumor elnevezésű Facebook-oldal augusztus 3-án, mint megjegyezték, a viccet félretéve. A bejegyzés alapja egy, a címzetteket kitakart, július 11-i dátumú e-mail volt, amelyben a Kaposvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottai kaptak utasításba különböző feladatokat.

Ennek indokát az adta, hogy „Kaposvárnak feladatot határoztak meg, amit nem volt hajlandó végrehajtani.” Vagyis az egyenruhások nem hozták az elvárt tettenéréses elfogások számát.

Ezért – szólt az utasítás – minden rendőrőrsnek kötelező lesz hetenként két ilyen intézkedést felmutatni, illetve „ebben az évben még őrsönként 50 tettenéréses elfogást kötelező foganatosítani.”

Amennyiben ezt nem sikerül teljesíteni a rendőrőrsök munkatársainak, akkor az egyik szankció az lesz, hogy „a teljes egység kimarad a jövő évi teljesítmény-juttatásból.”

Ám a levél szerint nem csak a tettenéréses elfogások terén teljesítettek rosszul a kaposvári rendőrkapitányság körzeti megbízottai, hanem a bűncselekmény-gyanús előállításokat sem vitték túlzásba.

Ezért a rendőrőrsöknek hetenként minimum 1, „de az év végéig minden őrs 35 bűncselekmény gyanúja miatti előállítást kell foganatosítson.”

Ezeken kívül a közterületi intézkedéseknél is van mit javítaniuk a rendőrőrsök egyenruhásainak. A dokumentumban ugyanis az áll, hogy az ilyen típusú intézkedések 50 százalékánál a rendőröknek rögzített figyelmeztetést kell alkalmazniuk, 35 százalékánál helyszíni bírságot kell kiszabniuk, míg a fennmaradt 15 százalék esetében feljelentést kell tenniük.

A Zsaruhumor Facebook-oldal által nyilvánosságra hozott utasitások

A bejegyzéshez hozzászólok között akadt olyan, aki szerint manipulált az intézkedéskényszerről szóló dokumentum, amire azt a választ kapta az illető, hogy általában ezeket az utasításokat nem írják le a parancsnokok, hanem szóban közlik.

Ezt követően a Zsaruhumor-oldal kezelője is megszólalt. Azt írta, hogy „a levél általunk nincs manipulálva, kaptuk. Csak az email címeket homályosítottam el, mert nem lejáratni, hanem figyelmet felkelteni akarunk.”

Voltak elvárások, csak azokat félreértelmezték

Hogy nem kamu az intézkedéseket előíró levél, kiderült a Kaposvári Rendőrkapitányság tekintetében nyilatkozat adására illetékes Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságnak az Átlátszó megkeresésére adott tájékoztatásából is.

A sajtószolgálat azt hangsúlyozta, hogy „a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nem adott ki erre vonatkozó utasítást! Nincs meghatározva sem havi, sem heti, sem napi kvóta.” Közölték, hogy a megyei rendőr-főkapitányság „egyik kiemelt célja a bűncselekmények elkövetőinek tettenérése, elfogása és előállítása, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy szavatoljuk, illetve tovább javítsuk a közbiztonságot.”

Emiatt „a Kaposvári Rendőrkapitányság részére a hatékonyabb rendőri munkavégzés céljából korábban meghatározásra kerültek bizonyos elvárások. A feladat-meghatározást a helyi parancsnok értelmezte félre, és azt saját hatáskörében eljárva számszerűsítette. Amint ezen utasítás a főkapitány tudomására jutott, azt azonnali hatállyal visszavonatta.”

Kérdésünkre közölték azt is, hogy a közterületi intézkedéseket érintően sincs intézkedési kényszer, „a büntetés nem cél, hanem eszköz a közbiztonság fenntartására.”  Illetve mindehhez hozzátették azt is, hogy a statisztikai adatok a vezetői döntések meghozatalához, a stratégiai célok elgondolásához szükségesek, hogy a végrehajtó állomány részére a konkrét feladatokat fogalmazzanak meg. „Az intézkedések során törekszünk a differenciált és kulturált rendőri intézkedések végrehajtására.”

A vezetői utasítások a statisztika javítását szolgálták

Ezen cikk szerzője egyébként még hvg.hu-s újságíróként is írt korábban hasonló rendőri vezetői elvárásokról. Például régebben az V. kerületi kapitányság Kecskeméti utcai őrsének parancsnoka írt elő szolgálatonként megadott számú feljelentést. A cikkben többek között szerepelt az is, hogy akadt olyan járőr, aki nem tudta teljesíteni az előírt penzumot, ezért hajléktalanok nevére akarta kiállítani az intézkedését igazoló lapokat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tagadta, hogy lenne intézkedési kényszer.

A cikk készítésekor Németh Zsolt nyugalmazott ezredes, a Rendőrtiszti Főiskola (ma Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar) tanára a lapnak azt mondta, hogy elsősorban ittas vezetés és közlekedési szabálysértések miatti intézkedéseket és feljelentéseket várnak el a főnökök a beosztottaktól, ezt azonban nem szokták írásba adni.

Akárhogy is, úgy tűnik, hogy a rendőri vezetők évről évre jobb statisztikát tudnak elérni, ami kiderült az Átlátszón nem rég közölt fővárosi és Pest megyei rendőrségi beszámolókból is. Továbbá szintén e sorok írója számolt be arról jó pár évvel ezelőtt, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője nem létező bűntény beismerésére akart egy gyanúsítottat rávenni, majd ugyancsak fiktív bűnesetekkel akarta a kapitányság statisztikáját javítani.

Majd később, egy másik írásban megjelent, hogy az elvárás az egyenruhásokkal szemben, hogy a kiszabott bírságok összege növekedjen, azért tudott teljesülni, mert „a jogalkalmazói akarat tudatosult a végrehajtói állomány szemléletében”. A beidézett szöveg a miskolci rendőrkapitány 2012. évi rendőrségi beszámolójában található.

S hogy mennyire fontos néha a parancsnokok számára a felső vezetésnek való megfelelés, mutatta az is, hogy akadtak korábban olyan rendőrkapitányságok, amelyek esetében az országos rendőrfőkapitány tett feljelentést statisztika-hamisítás miatt. Úgy tudjuk, hogy ezek az esetek nem jutottak el a felelősségre vonásig.

Csikász Brigitta

Fotó: MTI (A kép illusztráció)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom