Bezárás
közszolgálat

Szükségtelen beszerzések, rémisztő galádságok – kifakadt a Széchényi Könyvtár vezetője

Elismerte az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, hogy van azbeszt az épületben – persze nem nekünk, de a dolgozói előtt igen. A nemrégiben tartott értekezleten egyéb erős kijelentések is elhangoztak információink szerint. Például az, hogy az OSZK megítélése szerint a Nemzeti Hauszmann Terv kínos mellékhatásaként a közgyűjtemény afféle mostohagyerek, a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által vezényelt beszerzések kapcsán pedig a „rémisztő galádságok” kifejezés is elhangzott.


állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót

Társadalmi célú hirdetés

Többször írtunk az elmúlt hónapokban az Országos Széchényi Könyvtár viselt dolgairól, egyebek mellett azt: döcögve halad a tízmilliárd forintos Országos Könyvtári Rendszer (OKR) projekt, illetve, hogy az OKR részeként digitalizálásra kijelölt nyolcadik emeleti helyiségben és környékén veszélyes azbeszt található. Választ, bármennyiszer sürgettük is, nem kaptunk, de belső fórumokon rendre kritizálta és cáfolta a könyvtár vezetése a cikkeinket.

Valami megváltozhatott: a dolgozók előtt Tüske László főigazgató teljes nyíltsággal beszélt a vitatott témákról egy nemrégiben tartott össz-dolgozói értekezleten. A mondások egy része voltaképpen cikkeink állításainak megerősítése, sőt, néhány kijelentés még rá is tett egy lapáttal: olyan dolgok is elhangzottak információink szerint, amikre mi sem gondoltunk volna.

A turisztikalobbi beleokádott a liftbe?

„Sokkal hatásosabbnak érezzük azt, ha a könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk” – fakadt ki kollégái előtt tudomásunk szerint Tüske a budai Várnegyed új arculatát kialakító Nemzeti Hauszmann Terv tervezőinek jelenlegi elképzelései ellen. Ezek ugyanis a könyvtár-főigazgató szerint a turisztikai célt preferálják a közgyűjteményi ellenében.

Tüske úgy tudja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő már el is fogadta a számukra hátrányos megvalósíthatósági tanulmányt, amelyet egyébként állítólag „a minisztérium” (gyaníthatóan az EMMI) sem preferál.

A kereskedelmi jellegű rendezvényekkel való kényszerű együttélés kínos mellékhatásairól is szólt az igazgató: a liftüzemeltető nem szereti szállítani a kapatos vendégeket, mert „a takarítási potenciálja véges”. Informátorunk nem tudta elmondani, a főigazgató itt milyen rendezvényre/rendezvényekre utalhatott.

Könyvtáros bennfentesek szerint egy szeptember eleji borfesztiválról lehetett szó, amit “a bor és a kultúra találkozásának legnagyobb ünnepeként” is reklámoztak. Az efféle attrakciókat egyébként nem benn, a könyvtárban, de a közelében rendezik, a várpalota a pazar díszlet. A résztvevők pedig díjfizetés ellenében használhatják az OSZK külső gyorsliftjét – ha jól értjük, ez okozhatta a problémát (ez a lift egyébként bárki számára nyilvános).

Kérdeztük erről – és a beszéd számos egyéb mondásáról is – az OSZK vezetését is, de eddigi tapasztalataink alapján az lepett volna meg, ha ezúttal érkezett volna válasz (nem érkezett). Pedig nem keveredett el a levelünk, azt ugyanis Tüske főigazgató múlt pénteken, egy gyorsan összetrombitált újabb értekezleten felolvasta a jelenlévőknek, hozzáfűzve, hogy nem tartoznak elszámolással az Átlátszónak.

Kérdeztük a Hauszmann Tervet egyengető Miniszterelnökséget is, hogy tényleg ilyen áthidalhatatlanok-e az ellentétek, de onnan sem érkezett egyelőre válasz. Ahogyan a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségtől sem, ahová szintén kénytelenek voltunk kérdéssort küldeni, tudomásunk szerint ugyanis az OSZK főigazgatója az ő tevékenységüket is éles kritikával illette. A KIFÜ számítástechnikai berendezéseket szerez be a könyvtárnak, például az OKR-projekt számára.

Annyira éles volt Tüske kritikája, amilyet ritkán hallani közintézmény vezetőjétől: úgy tudjuk, hogy a főigazgató egyebek mellett a „rémisztő galádság” kifejezést is használta, illetve politikai és gazdasági befolyást is emlegetett az informatikai projekt kapcsán.

Éjjel is hívogatták a főigazgatót, hogy írjon alá

„Van egy beszerző cég, egy kereskedő cég, ha szabad ezt mondanom. És van egy felhasználó, a könyvtár. Ez érdekellentét. Minden kereskedő a maga hasznát keresi, és arra próbálkozik, hogy a keretből minél többet le tudjon csippenteni a saját céljai érdekében” – ezek az igazgató tapasztalatai.

Elmondása szerint a KIFÜ olyan „biankó” nyilatkozatot is kért a könyvtártól, miszerint a beszerzendő masinák automatikusan megfelelnek az OSZK-nak. Annak ellenére, hogy a könyvtár szakértője többször is kijelentette, hogy a beszerzések „bizonyos elemei szükségtelenek”, mások pedig nem alkalmasak a célra.

„Elképesztő, hogy az erőszak olyan formáit kell legyőznünk, amire nem számítottunk” – fakadt ki az igazgató a dolgozók előtt.

Elmondása szerint éjjel is „fölhívták”, hogy ezt vagy azt írja alá – úgy tudjuk, az értekezleten nem nevezte meg a főigazgató, hogy konkrétan kicsodák, KIFÜ-sök-e vagy beszállítók vagy mások gyakoroltak-e rá nyomást. Ezt kérdésünkre sem tudtuk meg, s a kormányzati beszerzőügynökség sem reagált a vádra.

Megerősítette ugyanakkor a dolgozók előtt a főigazgató a többször, még a propagandamédiában is cáfolt híreket, miszerint az épület nyolcadik szintjén azbeszt található.

A digitalizáló központ, amit az érintett helyiségekbe terveztek költöztetni, nem fog megépülni „csak úgy, hogy előtte a teljes azbesztmentesítés megtörténik. Ezt meg fogjuk rendelni, ezt így kell csinálni”.

Helyes döntés, jó érzés, hogy ehhez cikksorozatunk is hozzájárult.

Rádi Antónia

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom