Bezárás
razzia

Több tucat elfogás és előállítás, és 2338 igazoltatás sem oldotta meg a fővárosi drogproblémát

Nem sokat javított a közbiztonsági helyzeten a fokozott rendőri jelenlét az 1-es villamos Népliget és a Kerepesi út közötti vonalán, hiszen az akciót követően szúrtak combon egy nőt a villamoson. Az Átlátszó még a rendőrségi fellépés idején érdeklődött a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál az intézkedés részleteiről, ahonnan a válasz csak most érkezett meg. 


állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót

Társadalmi célú hirdetés

Augusztus 22-én számolt be a Blikk arról, hogy a bedrogozott fiatalok már nem csak a Hős utcai „gettó” környékén tűnnek fel rendszeresen, hanem az 1-es villamos megállóiban is a Kőbányai úti megálló és a Népliget közötti szakaszon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az áldatlan állapotokkal kapcsolatban a lapnak azt a tájékoztatást adta, hogy

„az elmúlt két hétben a rendőrök a Hős utcában és annak közvetlen közelében 43 alkalommal intézkedtek kábítószerhez köthető bűncselekmény miatt, 9 esetben fogtak el körözött személyt”

A helyzet azonban nem sokat változott, és augusztus 30-án a Ripost is foglalkozott a témával, mivel az 1-es villamos vonalán túl, az Örs vezér terén is egyre több bedrogozott ember tűnt fel.

Úgy látszik, ez a kormányközeli portálon megjelent írás – és a kőbányai polgármester segítségkérése – már cselekvésre sarkalta a rendőröket, mert augusztus 31-én közleményt adtak ki.

Ebben az állt, hogy a budapesti rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el augusztus 31-étől szeptember 7-éig a főváros „X. és XIV. kerületére a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése és megszakítása érdekében.”

A témával foglalkozott az RTL Klub Házon kívül műsorának stábja is, és rejtett kamerás felvételekkel mutatták be, hogy a Hős utcai lepusztult épületekben jelenleg a varázsdohány a kapós. Ez a például csavarlazítóval lefújt sima dohány nem minősül hivatalosan drognak.

A BRFK tehát megpróbált fellépni a drogfogyasztással és terjesztéssel szemben, már csak azért is, mert azok olyan más bűncselekményekkel járhatnak együtt, mint a rongálás vagy a garázdaság. Az Átlátszó egyik olvasója szeptember elején azt írta nekünk, hogy esténként a Készenléti Rendőrség járőreit látja az 1-es villamos megállóiban a Népliget és a Kerepesi út közötti szakaszon.

Csak egy hétig tartott a rendőrségi akció

Mivel valószínűnek tartottuk, hogy a rendőri jelenléttel a droghelyzetet próbálja felszámolni a testület, szeptember 4-én megkeresést küldtünk a BRFK-nak. A válaszra azonban szeptember 20-ig kellett várni.

Eszerint a fokozott ellenőrzés végrehajtásában a BRFK, valamint annak felkérésére és irányítása alatt a Készenléti Rendőrség (KR) vett részt. Közölték azt is, hogy az ellenőrzés időszaka alatt – az érintett közigazgatási területen – a KR-sek 50 embert fogtak el visszaélés kábítószerrel, visszaélés új pszichoaktív anyaggal, illetve körözés miatt.

Az egyenruhások 45 főt állítottak elő bűncselekmény és szabálysértés gyanúja miatt, valamint mintavétel céljából. Mindezeken túl a rendőrök 11 emberrel szemben alkalmaztak biztonsági intézkedést, és összesen 2 338 személyt igazoltattak.

Hiába a rendőrségi akció szép számai, a helyzet úgy tűnik hogy nem javult sokat, ugyanis a bekábítószerezett fiatalok újra megjelentek a környéken, sőt egy megdöbbentő eset is történt: egy drogos férfi tűvel szúrt combon egy nőt az 1-es villamoson.

Csikász Brigitta

Fotó: Blikk

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom