Bezárás
honvédség

Ahogy a pénzhamisítást, úgy a tartalékos-hamisítást is büntetnie kellene a törvénynek

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elvonul a katonák előtt.

Kovács Gyula nyugállományú katonatiszt többször fejtette már ki meglátásait az Átlátszón a magyar honvédelem és honvédség helyzetéről. Ezúttal az önkéntes tartalékos haderő növelésére, és a Magyar Honvédség Parancsnoksága létrehozására irányuló kormányzati elképzelésekről lesz szó.


állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót

Társadalmi célú hirdetés

Olyan bombasztikus hírek jönnek a honvédség háza tájáról nap, mint nap, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Például hogy a miniszter 8 ezer fővel kívánja növelni a haderő aktív komponensének létszámát.

Pár nap múlva az is kiderül, hogy a területvédelmi tartalékosok létszámát is radikálisan növelnék, ráadásul új kényszert találtak ki az „önkéntesek” toborzására. Mit is? Elbocsátanak a közszférából 10 ezres nagyságrendben közszolgákat, akiknek mégis keresnek állami állást, ha tartalékos szolgálatot vállalnak.

A papírpénzeinken ott áll, hogy a pénzhamisítást a törvény bünteti. Szerintem a tartalékos-hamisítást is törvénnyel kellene büntetni. Akiket ugyanis az utóbbi híradásokban tartalékos eskükön látunk, egyértelműen nem katonák, nem tartalékosok.

A harmadik hír a legsokkolóbb. Magyar Honvédség (MH) Parancsnoksága címen új vezető szervet hoznak létre Székesfehérváron a Balaton utcai Honvéd Vezérkar és a székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság összevonásával. Magyarul, újra szétválasztják a Honvédelmi Minisztériumot és a Magyar Honvédséget.

Aminek van már egy nagyon hosszú, és nem túl békés története.

A viszály magvait Kárpáti Ferenc volt honvédelmi miniszter hintette el, amikor 1989. december 1-jével szétválasztotta az addig egységes honvédelmi minisztériumot és vezérkart. 135 fős lett a minisztérium és 1 161 fős a MH Parancsnokság, amely magába foglalta a vezérkart is.

A visszaintegrálásról már az Antall-kormány ciklusa végén, 1994. január 17-én megszületett a kormányhatározat. A választási bukta után a Horn-kormány honvédelmi minisztere, Keleti György ugyan először nem integrált, de 1997-re belátta, hogy csak a baj van a szétválasztással. Ám hiába készítették elő az újabb javaslatot, az 1998-as választások eredményeként megalakult az első Orbán-kormány.

Orbánék már a választás előtt programba foglalták az integrációt. Nem kapkodtak, és végül 2001. június 12-én a parlament a MIÉP ellenzése mellett elfogadta a határozatot a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Vezérkar (VK) integrálásáról. Ennek egyik legfontosabb eleme volt – a további rivalizálást elkerülendő –, hogy a vezérkari főnök és a közigazgatási államtitkár egyenrangú feleknek számítanak.

A látszólagos béke közben folytatódott a víz alatti harc. Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár és Végh Ferenc vezérkari főnök párharcából aztán az államtitkár kerül ki győztesen, a vezérkari főnök pedig lemondott. Utódjának, Fodor Lajosnak se volt könnyebb, mert őt meg a kisgazdák támadták. A 2002-es kormányváltás után, amikor Juhász Ferenc lett a honvédelmi miniszter, Szenes Zoltán vezérkari főnököt is utolérte a sorsa, kénytelen volt lemondani.

Juhász, majd utódja, Szekeres Imre úgy oldották meg a problémát, hogy mindent duplikáltak a minisztériumban, ami által a vezérkart folyamatosan eljelentéktelenítették. 2010-ben Benkő Tibor két csoportfőnökséggel vette át a vezérkart. Ő lassan visszalopta a NATO-standardnak megfelelő csoportfőnökségeket (J1 – személyügy, J2 – felderítés, hírszerzés, J3 – hadművelet, J4 – logisztika, J5 – tervezés, J6 – híradó, informatika, J7 – kiképzés, doktrina, J8 – pénzügy, J9 – CIMIC), ám 2015-ben a J2-t mégiscsak elvették tőle.

Most az ötlet, hogy Kárpáti elvtárs pimpós borát új palackba töltjük, alaposan meglepett engem. Ilyenkor mindig azt kérdezem, hogy mi volt (van) az a probléma, aminek a megoldása a dezintegráció, mi több a költözés. Szerintem a Honvédelmi Minisztériumnak és a vezérkarnak a kialakított függelmi viszonyoktól függetlenül pofon közelben kell lenniük.

Benkő Tibort irigylem, mert a Győri Program óta nem volt ennyi pénz a haderőre. Történelmi jelentősége lenne, ha élhetne ezzel a lehetőséggel, a haderő végre levethetné a Varsói Szerződés rongyait, és a szövetségen belül a szegény rokon és vonakodó szövetséges pozícióból végre partnerré avanzsálhatna. Benkő vagy az új államtitkár, Kádár Pál személye garancia lehetne a szakmaiság érvényesítésére, de sajnos a tapasztalat az, hogy a kezük meg van kötve, és kötelesek végrehajtani és kommunikálni azt, amit a miniszterelnök meghatároz számukra.

Benkő Tibornak, mint volt vezérkari főnöknek, lenne még egy-két nagy jelentőségű feladata a bársonyszék elfoglalása után.

Mondhatná, „én, mint volt vezérkari főnök 100 százalékban megbízom a vezérkarban, mint döntés előkészítő és végrehajtó szervben. Az általam helyreállított csoportfőnökségek átfogják a katonai élet minden területét. Miért is van nekünk szükségünk 747 fős HM-igazgatásra, plusz 782 fős egyéb HM-szervezetre? Csak nem azért, hogy a vezérkar minden funkcióját megkettőzzük? Mint vezérkari főnök eljutottam oda, hogy annak funkcióit a NATO J1-J8 rendszere szerint a J2 kivételével helyreállítottam. Arra nem volt hatalmam, hogy a HM duplikációit felszámoljam, most van.”

Ha Benkő Tibor ezt belátná, ezzel felszámolná azt a még Kárpáti által keltett viszályt, ami a HM és a VK közt eltérő intenzitással, de folyamatosan dúl. Für Lajos Kárpátitól 135 fővel vette át a HM-et. Benkő Tibornak ehhez a kályhához kellene visszatáncolnia. Hasonlóan kedvező pozícióban van a székesfehérvári Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) ügyében is.

Mint egykori ÖHP-parancsnok tisztában van azzal, hogy az ÖHP is a VK funkcióit duplikálja, közben a csapatoknak nincs egyértelmű parancsnoksága, és nem tisztázott, hogy az ÖHP az hadosztály, vagy inkább hadtest szintű parancsnokság. El kellene dönteni, hogy a NATO-elvek szerint a dandárok fölé hadosztályparancsnokság illik, Fehérvárt át kellene alakítani hadosztály-parancsnoksággá, Veszprémben pedig létre kellene hozni a légi, légvédelmi dandárparancsnokságot, és a két szervezet együttműködését a HM-be integrált Budapesti vezérkarnak kellene koordinálnia.

A napokban nyilvánosságra került elgondolás, hogy Kárpáti elvtárs nyomdokain újra létrehozom a Magyar Honvédség Parancsnokságot, s ebbe beleolvasztom a vezérkart és mindezt leköltöztettem Székesfehérvárra, értelmezhetetlen.

Ezeknek a szervezeteknek most nem a saját maguk élet-halál harcával, költözködésükkel kellene foglalkozniuk, hanem menedzselni kellene a „Zrínyi 2026” haderő-fejlesztési tervnek a csapatokra vonatkozó részét.

Kovács Gyula nyugállományú katona

Címlapfotó: MTI/Mohai Balázs

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom