Bezárás
nemzeti tőkésosztály

Október végéig 511 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségei

Kigyűjtöttük a nemzeti tőkésosztály által az elmúlt három hónapban elnyert megbízásokat a Közbeszerzési Értesítőből. A Mészáros család különböző cégei 2018-ban október végéig összesen 256 milliárd forint értékű tenderen győzedelmeskedtek, ráadásul ennek 93 százaléka európai uniós támogatások felhasználására vonatkozik.


Átlátszó támogatói buli

Érdekel

Társadalmi célú hirdetés

Idén is figyelemmel követjük a nyilvános közzétételekből, hogy mennyi és milyen közbeszerzést nyert tíz Fidesz-közeli vállalkozó, illetve vállalkozás, mert ezeknek a cégeknek a bevétele jelentős részben állami megrendelésekből származik. Ahogy tavaly, most is kigyűjtjük a Közbeszerzési Értesítőből, hogy tíz kormányközelinek mondott vállalkozó/vállalkozás mekkora értékű állami megbízást kap.

A 2018-as közbeszerzési verseny állását követő táblázatunk itt megtekinthető, a későbbiekben folyamatosan frissül. Az összegekbe beleszámoltunk a 2018 előtt kötött szerződésekhez kapcsolódó idei áremelkedéseket is.

Az általunk monitorozott vállalkozások közül 2017-ben Mészáros Lőrinc egyik üzlettársa, Szíjj László cégei nyerték a legtöbb közbeszerzést. 2018 első félévében pedig Mészáros Lőrinc, Szíjj László és kettejük közös üzlettársa, Varga Károly cégei nyerték el a legtöbb állami megbízást.

Legutóbb augusztusban jelentkeztünk egy összesítéssel a témában, most pedig megmutatjuk, mi történt azóta ezzel a tíz Fidesz-közeli vállalkozóval/vállalkozással.

1, WHB

Augusztus elejétől október végéig a Tiborcz Istvánnal jó kapcsolatban lévő Paár Attila tulajdonában lévő győri építővállalat nettó 33,7 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el egyedül vagy konzorciumban. Ebből a legnagyobb tétel a Magyar Zene Háza építése a Városligetben 17,5 milliárd forintért.

2, Mészáros Lőrinc

A gázszerelőből lett üzletember különböző cégei nettó 18,5 milliárd értékű közpénzes megbízást nyertek el az elmúlt három hónapban. Ebben van három szennyvizes munka, egy ivóvízminőség-javító program, egy vasútvillamossági megbízás, és egy biztonsági létesítmény építése is a paksi atomerőműnek a WHB-val közösen.

Mészáros Lőrinc érdekeltségei ezzel együtt 2018-ban eddig összesen nettó 256 milliárd forint értékben nyertek közbeszerzéseket, és ennek 93 százaléka, 238 milliárd forint európai uniós támogatás.

3, ZÁÉV

A Peresztegi Imre tulajdonában lévő zalaegerszegi építőcég augusztus elejétől október végéig összesen nettó 18,3 milliárd forint értékű közbeszerzésen lett befutó. Ennek nagy része három keretmegbízás az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól különböző egészségügyi intézmények felújítására a Laterex Zrt.-vel közösen.

4, Szíjj László

A nyáron az Adrián luxusjachtozó tiszakécskei vállalkozó, aki üzlettársa Mészáros Lőrincnek, augusztus elejétől október végéig Duna Aszfalt Kft. nevű cégével összesen nettó 17,6 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el. Ebből 8,7 milliárd forint az önvezető autóknak épülő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódó építési munka, és rengeteg útfelújítási megbízás a Magyar Közúttól.

A Duna Aszfalt ezzel együtt 2018-ban eddig összesen nettó 255 milliárd forint értékben nyert közbeszerzéseket, és ennek közel 40 százaléka, bő 101 milliárd forint európai uniós támogatás.

5, Balásy Gyula

A kormányzati reklámkampányokat 2016 óta levezénylő cégek, a Lounge Design Kft. és a New Land Media Kft. augusztus eleje és október vége között összesen nettó 5,1 milliárd értékben nyertek el különböző megbízásokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.

6, Market

Garancsi István építőipari cége augusztus elejétől október végéig nettó 1,1 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el, és ebből 930 milliót a Budapesti Szent Ferenc Kórház “közel nulla energiaigényű” épületének kivitelezése tesz ki.

7, Valton

A kormány kedvenc biztonsági cége nettó 1 milliárd forint értékben nyert közpénzes tendereket. A két legnagyobb tétel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem épületeinek őrzése 534 millióért, és hostess-szolgáltatás a Müpában 420 millióért.

8, Varga Károly

A másik híres tiszakécskei üzletember cége, a Hódút Kft. “csak” 900 millió forintnyi közbeszerzésen lett befutó augusztus eleje és október vége között. Ráadásul az összes megbízást a Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Kft.-vel közösen nyerte el.

9, Kuna Tibor

Némileg meglepő módon a NER kegyeiből rekordidő alatt kiesett reklámguru cégei (Trinity International Communications Kft., Young&Partners Kft.) nagyjából 200 millió forint értékű közbeszerzést nyertek augusztus elejétől október végéig a Sprint Nyomdaiipari Kft.-vel konzorciumban. Erre az lehet a magyarázat, hogy a megbízásokat még Kuna áfacsalási ügyének nyilvánosságra kerülése előtt kötötte, de csak most hozta nyilvánosságra a Nemzeti Kommunikációs Hivatal.

10, Csetényi Csaba

Rogán Antal szomszédjának reklámcégei, amik Balásy tündöklése előtt vezényelték le  a kormányzati kampányokat, augusztus elejétől október végéig csak egy jelképesnek mondható, nettó 86,6 millió forintos megbízást kaptak a Nemzeti Kommunikációs Hivataltól.

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapkép: atlatszo.hu/Szakál Szebáld

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom