Bezárás
adatigénylés

Egy év alatt csak 130 millió forintot költött Kőbánya a Hős utcai gettó rendbetételére – tavaly ilyenkor 2,1 milliárdot kaptak

A Belügyminisztérium tavaly ilyenkor 2,1 milliárd forint állami támogatást nyújtott a kőbányai önkormányzatnak a Hős utcai nyomortelep rendbetételére. Ebből az összegből egy év alatt alig több mint 100 millió forintot sikerült felhasználni – derült ki az Átlátszó közérdekű adatigénylésére kapott válaszból. A lakók érdekvédelmét ellátó civil szervezet szerint érthetetlen, miért haladnak ilyen lassan az üggyel.

Régen minden jobb volt – ajándékozz karácsonyra 2019-es Átlátszó-előfizetést!

A kábítószer-terjesztésről és -fogyasztásról elhíresült, gettóként ismertté vált Hős utcai társasházak (15/A-B) helyzetének rendezése érdekében tavaly év végén döntöttek arról, hogy a Belügyminisztérium 2,1 milliárd forint támogatást nyújt a kőbányai önkormányzatnak.

A sajtóban megjelent tervek szerint a lakásokat az önkormányzat kisajátítja, megveszi, majd az épületeket lebontják a közelben található Bihar utcai teleppel együtt, és az ingatlanok helyén sportpályát építenek. Addig is a drogprobléma megoldására az önkormányzat azt találta ki, hogy az épületek köré kerítést húznak fel, ám ez az ötlet nem nyerte el a lakók tetszését.

A belügyminisztérium által megítélt támogatási összegből – mint a Hős utca hangjai blog megírta – 1,1 milliárd forintot fordíthatnak lakásvásárlásra, kisajátítási kártalanításra. Felújításra és ingatlanvásárlásra 225 milliót költhetnek, bérleti jogviszony megvásárlására 96 millió forintot adhatnak ki.

A Hős utcai lakóknak érdekvédelmet nyújtó Kontúr Közhasznú Egyesület elnöke, Urbanovszky Zsuzsanna azt jelezte az Átlátszónak, hogy az önkormányzat megkezdte a 2,1 milliárd forint felhasználását, de nem látják pontosan, hogy mire mennyit költenek. Ennek kiderítése érdekében közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az önkormányzatnak.

A kőbányai önkormányzat – a linkre kattintva letölthető az Excel-táblázat – eddig mintegy 130 millió forintot használt fel a támogatásból. Az önkormányzat árverési előlegekkel kapcsolatosan közel 25 millió forintot költött el, míg a vételárakra és lakásvásárlásokra 55 millió forintnál többet adott ki.

Ezt az összeget Urbanovszky Zsuzsanna nagyon kevésnek tartja.

„Furcsának találom, hogy az eltelt hónapok alatt a lakásvásárlásokkal, kártalanításokkal csak ennyire haladtak” – jegyezte meg. Igaz, elkésve még nincs az önkormányzat, mert 2019 végéig kell a támogatást felhasználni.

A megkapott adatok alapján újabb közérdekű adatigénylést nyújtottunk be. Egyrészt arra vagyunk kíváncsiak, hogy a még meglévő közel 2 milliárd forintot milyen ütemezésben használják fel, másrészt, hogy az ingatlanokat kivel becsültetik fel és mennyiért, továbbá konkrét szerződéseket kértünk ki az önkormányzattól.

Csikász Brigitta

Fotó: Kontúr Közhasznú Egyesület

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom