Bezárás
közbeszerzés

14,7 milliárd forintot költöttek reklámokra Rogánék 2018 utolsó negyedévében

Miniszterelnöki Kabinetiroda

Az összeg majdnem fele a kormány politikai hirdetéseire ment el, a többi az Exim, az MVM, a Magyar Posta, és más állami vállalatok reklámkampányaira. Mindent Balásy Gyula két cége bonyolított le, hiszen Csetényi Csaba és Kuna Tibor kigolyózása óta Balásy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egyetlen partnere.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

A Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) közzétette az uniós közbeszerzési értesítőben, hogy 2018 utolsó negyedévében milyen reklámokra mennyit költött.

Minden szerződés annak a keretmegállapodásnak a része, melynek éves összege 25 milliárd forintról indult, de aztán megtöbbszöröződött. A keretmegállapodást eredetileg Csetényi Csaba, Kuna Tibor, és Balásy Gyula cégeivel írta alá az NKOH, de 2018 nyarán szerződést bontott Csetényivel és Kunával. Azóta tehát Balásy az állam egyetlen reklámpartnere, az ő cégein keresztül folynak keresztül a kommunikációra elköltött hatalmas összegek.

A most közzétett tájékoztató szerint 2018 utolsó negyedévében a Balásy-cégeknek az NKOH nettó 14,7 milliárd forint értékű megbízást adott. Ebből 6,95 milliárd a kormány politikai tartalmú kampányaira vonatkozik, közel 8 milliárd forint pedig különböző állami cégek és hivatalok hirdetéseire ment el.

  • 2,4 milliárd forint

A Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség számára Magyarország és a Kárpát-medence történelmi és kulturális értékeit bemutató, valamint a 2018. évi Magyarország turisztikai országmárka népszerűsítését célzó nemzetközi kampány kommunikációs feladatainak ellátására.

  • 342,5 millió forint

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. külföldi és belföldi gasztroturisztikai kampányra, valamint a V4 elnökséghez kapcsolódó teljes körű utókommunikációra.

  • 1,47 milliárd forint

Az ÁKK Zrt. az állampapírok értékesítését segítő reklámügynökségi és médiaügynökségi feladataira.

  • 393 millió forint

Az EXIM Bank 2019. évi tevékenységéhez kapcsolódó kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatásokra.

  • 433 millió forint

A Családok Éve 2018-as kommunikációs kampányának III. ütemére.

  • 700 millió forint

A KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó integrált reklámügynökségi és médiaügynökségi, valamint rendezvényszervezési feladatokra.

  • 600 millió forint

Az NKM Földgázszolgáltató Zrt. és az NKM Áramszolgáltató Zrt. áramakvizíciós és digitális terelését támogató kommunikációs kampányhoz kapcsolódó ügynökségi feladatok teljes körű ellátására.

  • 32,4 millió forint

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kommunikációs tevékenységére és a tárca karácsonyi ünnepi állománygyűléssel egybekötött fogadásának megszervezésére.

  • 56,69 millió forint

A MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. 2018 – 2019. évi külső kommunikációs tevékenységére.

  • 490 millió forint

A Magyar Posta Zrt. 2018. második félévi kommunikációs tevékenységére.

  • 170,75 millió forint

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara “Pályaválasztás, pályaorientáció” programfeladattal kapcsolatos komplex kommunikációs feladatokra.

  • 122 millió forint

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. prevenciós kampányára.

  • 250 millió forint

A HungaroControl Zrt. Üzletfejlesztési Igazgatósága számára értékesítést támogató kommunikációs és rendezvényszervezési feladatokra.

  • 31,1 millió forint

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ számára médiatervezési, -vásárlási feladatok ellátása, valamint PR és online ügynökségi szolgáltatások biztosítására.

  • 10 millió forint

A Kincsem Nemzeti Kft. számára az Ügetőszilveszter 2018 elnevezésű rendezvény médiaügynökségi és a kapcsolódó gyártási feladatainak ellátására.

  • 147 millió forint

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vásárlói tudatosság növelését célzó kommunikációs kampány médiaügynökségi feladataira.

  • 10 millió forint

A Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. értékesítés-támogatási kommunikációjához gyártási és ahhoz kapcsolódó grafikai tervezési feladatokra.

  • 18,8 millió forint

Az MVM Informatika Zrt. rendezvényszervezési feladataira 18,8 millió forint.

  • 21,5 millió forint

Az e-Mobil Elektromobilitás Nonprofit Kft. társadalmi edukációt megvalósító tevékenysége keretében rendezvényszervezési, valamint kapcsolódó kommunikációs és médiaügynökségi szolgáltatások biztosítására.

  • 24,4 millió forint

A Budapesti Corvinus Egyetem 2018-2019. évi külső kommunikációs tevékenysége körében végzendő integrált reklámügynökségi, PR- és médiaügynökségi feladatok ellátására.

A Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Reklám Kft. és Lounge Design Kft. az elmúlt években kapott állami megbízásoknak köszönhetően szárnyal. A New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, 2017-ben viszont már 25,8 milliárd. A Lounge Design Kft. árbevétele 2016-ban 780 millió, 2017-ben pedig 3,1 milliárd forint lett. Ahogy azt a 444 és a 24.hu is megírta, 2017-ben a két cég 2,3 milliárd forint tiszta hasznot termelt Balásy Gyulának. A 2018-as adatok egyelőre még nem ismertek.

Csikász Brigitta

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: Szakál Szebáld/Átlátszó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom