Bezárás
The Americans

Három washingtoni lobbicég 42 millió forintból végez kármentést az Orbán-kormánynak

Három washingtoni lobbicég összesen 42 millió forintból igyekszik az Orbán-kormány megítélését javítani az amerikai fővárosban november óta. A szerződések január végéig szólnak, a magyarázat pedig abban keresendő, hogy a demokraták átvették a hatalmat a képviselőházban a novemberi választásokon, így a magyar kormánynak január végétől sokkal nehezebb lesz fenntartani a Trump-kormánnyal fenntartott jó kétoldalú kapcsolatokat.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!

Az Átlátszó számolt be arról, hogy a magyar kormány novemberben felbérelt egy újabb lobbistát Washingtonban. Most kiderült, hogy nem is egy, hanem egyszerre három lobbicég is dolgozik hazánk washingtoni követségének: a Barnes&Thornburg, a Policy Impact Strategic Communications és a Munk Policy & Law.

Mindhárom céggel nagyjából egyidőben, november elején írta alá a szerződést a nagykövetség, ám a Barnes&Thornburg hamarabb beadta ezeket a dokumentumokat az amerikai igazságügy-minisztériumnak, így az ő szerződésükre hamarabb fény derült.

Az amerikai törvények szerint minden lobbistának, aki külföldi kormány vagy cég megbízásából dolgozik, regisztrálnia kell az igazságügy-minisztériumnál, a szerződés részleteit pedig nyilvánosságra hozzák.

A három cég szerződése nagyon hasonlít egymásra. Mindhárom szerződés november elejétől január végéig szól, nagyjából két és fél hónapra. Mindhárom szerződés értéke 50,000 dollár, azaz körülbelül 14 millió forint.

Az alig két hónapos lobbi-hullám így közel 42 millió forintjába kerül a magyar adófizetőknek.

A témákban azonban van különbség: a Barnes&Thornburg feladata a Fehér Ház felé javítani a magyar kormány imázsán, a Policy Impact a szenátus felé képviseli a nagykövetséget, a Munk Policy & Law pedig az amerikai külügyminisztériumban igyekszik majd fényezni az Orbán-kormányt.

Annak a magyarázatát, hogy miért kellett hirtelen három lobbicéget is felbérelni, forrásaink szerint az amerikai belpolitikában kell keresni. A novemberi választásokon a demokraták átvették a hatalmat a képviselőházban, és épp a napokban, januárban kezdik meg a munkát.

A demokratáknak pedig nem tetszik, hogy az amerikai külpolitika Trump elnökségével értékek helyett inkább az érdekeken alapszik. Ezért várható, hogy kritikával illetik majd az amerikai külügy fordulatát magyar ügyekben. Az amerikai kormány jelenleg annyira igyekszik jóban lenni Orbánnal, hogy még a CEU elkergetését is megúszta a magyar vezetés. Ám a demokraták vezette képviselőház feltehetően ezt nem fogja hagyni, és akár kongresszusi meghallgatások is lehetnek a témában.

Egy a washingtoni politikában jártas forrásunk úgy fogalmazott: a magyar kormány hirtelen lobbirohama nem más, mint kármentés.

Közel egymilliárdot költött idén a kormány arra, hogy jobb véleménnyel legyen róla Washington

Éles fordulatot vettek idén az amerikai-magyar kapcsolatok, Washington és Budapest viszonya évek óta nem volt ilyen jó. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter tavasszal találkozott amerikai kollégájával, Mike Pompeóval. A CEU-t is sikerült úgy kitennie az Orbán-kormánynak Budapestről, hogy a várakozásokkal ellentétben ezt nem sínylették meg a diplomáciai kapcsolatok.

Kiemelt kép: Szabó László washingtoni magyar nagykövet átadja megbízólevelét Donald Trump amerikai elnöknek

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom