Bezárás
közbeszerzés

2019 első negyedévében 15,4 milliárd forintot költöttek kommunikációra Rogánék

31 állami szervezet számára az idei év első három hónapjában 15,4 milliárd forintot költött el a Nemzeti Konzultációs Hivatal (NKOH) Balásy Gyula két cégének közreműködésével. A legtöbbet, 10 milliárd forintot az Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatokra fordították, de az Orbán Ráhel barátnője által vezetett Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek is jutott 155 millió forint.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

Az uniós közbeszerzési értesítő legfrissebb számában jelent meg az a tájékoztató, amely a Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítása alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) által 2019 első negyedévében lebonyolított írásbeli konzultációkat tartalmazza. Mindez annak a keretmegállapodás keretében történt, melynek éves összege 25 milliárd forintról indult, de aztán megtöbbszöröződött.

A munkát a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Reklám Kft. és Lounge Design Kft. végezte el, hiszen Csetényi Csaba és Kuna Tibor kigolyózása óta Balásy az NKOH egyetlen partnere. A beszerzés végleges összértéke egész pontosan nettó 15.459.569.547 forint.

A legnagyobb összeget, 10 milliárd forintot az Európa jövőjét érintő, nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása tette ki.

Ez a fedőnév általában a kormányzati propagandakampányokat takarja, így vélhetően most az év elején EU-s szinten is nagy botrányt okozó, Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert ábrázoló plakátokról van szó.

Az idei első negyedév reklámköltéseinek teljes listája:

Az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. 2019. I. félévi tevékenységéhez kapcsolódó marketing- és kommunikációs feladatok ellátása:

  • 258,36 millió forint

Az Antenna Hungária Zrt. komplex kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátása:

  • 450 millió forint

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. számára a Kőrösi Csoma Sándor és a Petőfi Sándor Programokhoz kapcsolódó komplex kommunikációs feladatok ellátása:

  • 31,5 millió forint

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó PR ügynökségi, valamint grafikai tervezési és gyártási feladatok ellátása:

  • 26 millió forint

Családbarát Magyarország 2019 Integrált kommunikációs kampány:

  • 1,18 milliárd forint

Az e-Mobi Elektromobilitás NKft. társadalmi edukációt megvalósító tevékenysége keretében rendezvényszervezési, valamint kapcsolódó kommunikációs és médiaügynökségi szolgáltatások biztosítása II.:

  • 34,59 millió forint

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2019. évi kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátása:

  • 60,5 millió forint

Az ITM hulladékgazdálkodáshoz kapcsolódó környezettudatos szemléletformáló kommunikációs kampányainak megvalósításához szükséges kommunikációs és rendezvényszervezési szolgáltatások beszerzése:

  • 240,94 millió forint

A Kincsem Nemzeti Kft. számára a Tavaszi Lóverseny és Food Truck Show 2019 elnevezésű rendezvény médiaügynökségi és a kapcsolódó gyártási feladatainak ellátása:

  • 5 millió forint

A Magyar Állami Operaház 2019/20-as évadkampányához kapcsolódó nyomdai gyártási feladatok ellátása:

  • 3 millió forint

A Magyar Divat & Design Ügynökség Nonprofit Zrt. által megrendezésre kerülő Budapest Central European Fashion Week rendezvényszervezési és kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatainak ellátása:

  • 155 millió forint

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátása:

  • 90 millió forint

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. számára a magyar háztartások utazási szokásait vizsgáló felmérés lebonyolítása:

  • 20 millió forint

A Magyar Turisztikai Ügynökség részére rendezvényről készült koncertfilm és dokumentumfilm adathordozón történő kiadásához és gyártásához kapcsolódó komplex ügynökségi feladatok ellátása:

  • 109,35 millió forint

Az MVM Csoporthoz tartozó egyes társaságok 2019. évi első negyedéves rendezvényszervezési tevékenységéhez kapcsolódó feladatainak teljes körű ellátása:

  • 35 millió forint

Az MVM Csoporthoz tartozó egyes társaságok 2019. évi, első negyedévre vonatkozó kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó feladatainak teljes körű ellátása:

  • 125 millió forint

A MÁV Zrt. munkaerő-gazdálkodását támogató toborzási kampányok médiaügynökségi és kapcsolódó kommunikációs ügynökségi feladatainak ellátása:

  • 37,5 millió forint

A MÁV Zrt. kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó ügynökségi feladatok ellátása:

  • 181,2 millió forint

Piackutatási és utasszámlálási feladatok ellátása a MÁV-START Zrt. részére:

  • 60 millió forint

Az MTVA kommunikációs tevékenységéhez kapcsolódó online- és médiaügynökségi feladatok ellátása:

  • 100 millió forint

Az Európa jövőjét érintő, nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása:

  • 10 milliárd forint

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal részére az eSZJA bevallás rendszerével összefüggő kommunikációs szolgáltatások ellátása:

  • 400 millió forint

Az Országos Innovációs Fórum kommunikációs és médiaügynökségi feladatainak ellátása az NKFIH számára:

  • 23,75 millió forint

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számára a Szeged-Hódmezővásárhely vasútvonal városi-elővárosi tram-train rendszer projekt fejlesztésével kapcsolatos kommunikációs kampány integrált reklámügynökségi, médiaügynökségi és kapcsolódó gyártási feladatainak ellátása:

  • 60 millió forint

Az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2019. évi közlekedésbiztonsági rádiós kampányával összefüggő gyártási és médiaügynökségi feladatok ellátása:

  • 74,8 millió forint
  1. évi komplex kommunikációs szolgáltatások a Szépművészeti Múzeum és intézményei részére:
  • 33 millió forint

A Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség NZrt. 2019. első féléves kommunikációs tevékenysége körében végzendő komplex kommunikációs ügynökségi feladatok ellátása:

  • 1,55 milliárd forint

Az Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. által kezelt Nemzeti Tehetség Programot népszerűsítő kommunikációs feladatokhoz kapcsolódó médiatervezési és -vásárlási feladatok ellátása:

  • 7,6 millió forint

Az aktív Magyarország népszerűsítésével összefüggő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása:

  • 102,36 millió forint

Korábban is írtunk már arról, hogy a Balásy Gyula tulajdonában lévő New Land Media Reklám Kft. és Lounge Design Kft. az elmúlt években egymás után kapta az állami megbízásoknak. A New Land Media Reklám Kft. nettó árbevétele 2016-ban 1,5 milliárd forint volt, 2017-ben viszont már 25,8 milliárd.

A Lounge Design Kft. árbevétele 2016-ban 780 millió, 2017-ben 3,1 milliárd forint lett. Ahogy azt a 444 és a 24.hu is megírta, 2017-ben a két cégen 2,3 milliárd forint tiszta haszna lett Balásynak.

14,7 milliárd forintot költöttek reklámokra Rogánék 2018 utolsó negyedévében

Az összeg majdnem fele a kormány politikai hirdetéseire ment el, a többi az Exim, az MVM, a Magyar Posta, és más állami vállalatok reklámkampányaira. Mindent Balásy Gyula két cége bonyolított le, hiszen Csetényi Csaba és Kuna Tibor kigolyózása óta Balásy a Nemzeti Kommunikációs Hivatal egyetlen partnere.

A céginformációt az OPTEN Kft. szolgáltatta. Címlapfotó: Szakál Szebáld/Átlátszó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom