Bezárás
műemlékvédelem

A Miniszterelnökség költözött be az Andrássy út 70. alatti világörökségi irodaházba

Az Andrássy út 70. homlokzata

Az ingatlan megvásárlására tavaly nyáron egy kormányhatározat 4 milliárd forintot csoportosított át, de a pontos vételárat nem hozták nyilvánosságra. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter mindössze annyit közölt, hogy nem tartották rossz vásárnak a kiváló állapotban lévő irodaházat, amit majd egy új minisztériumi osztály fog használni. Most kikerült az épületre a Miniszterelnökség táblája.

Támogató buli


Átlátszó támogató buli – adj 1 százalékot a független sajtónak!

Egy 2017. december végén megjelent kormányrendelet a Magyar Állam elővásárlási jogát jegyezte be a világörökségi területeken fekvő ingatlanokra (kivéveve lakóházak, termőföldek és erdőgazdasági területek).

Fél évvel később, 2018 júliusában  a Magyar Közlönyben kijött egy kormányhatározat, ami 4 milliárd forintot csoportosított át “a világörökség védelmével összefüggésben az államot megillető elővásárlási jog gyakorlásának céljára”.  Ekkor a G7 megkérdezte a Miniszterelnökséget, hogy pontosan mire kell ez a pénz. A gazdasági lap válaszul a kormányközeli Magyar Időkben megjelent cikk linkjét kapta, ami arról szólt, hogy az állam megveszi az Andrássy út 70. alatt található irodaházat.

Az ingatlan eladója a Stena Property Kft. volt, ami egy luxemburgi társaság, a Stena International száz százalékos tulajdonában van. Az eredeti vevő az OTP Bank leánycége, az Inga Kettő Kft. lett volna, de az állam a 2017-es kormányrendeletben biztosított elővásárlási jogával élve megvette az OTP-cég elől az irodaházat.

Az nem ismert, hogy pontosan mennyit fizetett az állam az ingatlanért, ami az eladó State Property Kft. 2017-es beszámolójában 4 milliárdnál jóval olcsóbban, nagyjából 1,7 milliárd forintos értéken szerepel.

Tavaly augusztusban beszámoltunk arról, hogy az adásvételnél az államnak Répássy Róbert korábbi fideszes országgyűlési képviselő segédkezett, aki korábban a volt Malév-székház adásvételénél is közreműködött.

Répássy Róbert az Andrássy út 70. adásvételénél is jogászkodott az államnak

Az ingatlanra az állam egy tavaly decemberi kormányrendelettel szerzett elővásárlási jogot, és idén júliusban egy kormányhatározattal 4 milliárd forintot különített el a megvásárlására. Az Átlátszó birtokába került szerződések szerint Répássy Róbert korábbi fideszes országgyűlési képviselő az adásvételben való segédkezésért bruttó 3 millió forintot, a vételár egy részének letétkezeléséért pedig nettó félmilliót kapott a Miniszterelnökségtől.

Az MSZP feljelentést tett hűtlen kezelés miatt, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter viszont azt mondta a 24.hu-nak, hogy az 1,2 millió forint körüli négyzetméterár egyáltalán nem nevezhető kiugróan magasnak. Gulyás azt is elárulta a lapnak, hogy egy minisztérium fogja majd használni az ingatlant.

A Gulyás által vezetett Miniszterelnökség 2018 október végén belsőépítészeti tervezési feladatokkal bízta meg a Monostudio Építész Kft.-t nettó 9,5 millió forintért. A kormány honlapján elérhető szerződéslista ugyan nem tartalmazza, hogy pontosan mire is vonatkozik a megbízás, de az Átlátszó birtokába került a dokumentum, amiből kiderülnek a részletek.

A Monostudio Kft.-nak két épület, a Hungary Helps által használt Naphegy téri villa, és az Andrássy út 70. alatti irodaház földszinti tereinek belsőépítészeti terveit kellett elkészítenie.

A nettó 9,5 millió forintból 6 millió az Andrássy út 70. alatti ingatlannal kapcsolatos feladatokra ment el:

  • tervelőkészítő tanulmány nettó 750 ezer forint
  • belsőépítészeti vázlatterv nettó 1,25 millió forint
  • belsőépítészeti terv 4 millió forint

A kormány honlapján még csak a Miniszterelnökség 2019 januárjában kötött szerződéseit hozták nyilvánosságra, ezért egyelőre nem tudni, hogy az irodaház belső átalakítása mennyibe került, és ki végezte el. Az viszont biztos, hogy a beruházás megtörtént. Februárban munkások mozgolódtak az épületben, márciusban pedig már irodai dolgozóknak kinéző öltönyös-kosztümös emberek jártak ki-be az ingatlanba, néhány napja pedig kikerült a homlokzatra a Miniszterelnökség táblája.

Címlapfotó: Átlátszó

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom