Bezárás
adatigénylés

Az Iparművészeti Múzeum titkosíttatni akarja, hogy milyen műtárgyakat adott kölcsön a Karmelitába

Adatigénylésben kértük ki a kölcsönadott műtárgyak listáját az intézménytől, ami előbb trükkösen megkerülte a válaszadást, most pedig azt közölte a NAIH-hal, hogy bűnmegelőzési okokból minősített adatokká akarja nyilváníttatni az általunk kért információkat.

állítsuk meg a kormánypárti médiafoglalást

Nálunk nincsenek állami hirdetések. Nem is lesznek. Nem is akarjuk, hogy legyenek. Rád viszont nagyon számítunk!
Támogatom az Átlátszót

A Miniszterelnöki Kabinetiroda tavaly karácsony előtt megmutatta néhány újságírónak a volt Karmelita-kolostorban kialakított új miniszterelnöki hivatalt. A sajtóbejárás után az Index és az Origo is megírta, hogy az épületegyüttes szőnyegeit az Iparművészeti Múzeumból, a festményeket és szobrokat pedig a Nemzeti Galériából kölcsönözték ki Orbán Viktorék számára.

Ezután közadatigénylésben kértük ki a múzeumoktól az összes 2015 és 2018 között kölcsönadott műtárgy listáját: így sikerült kiderítenünk, hogy a Szépművészeti Múzeumból 34 festményt és 4 szobrot, a Nemzeti Múzeumból pedig 14 festményt kölcsönöztek ki a Karmelitába a Miniszterelnökségnek.

A Nemzeti Múzeumból 14 festményt kölcsönöztek ki a Karmelitába a Miniszterelnökségnek

A Várgondnokság Nonprofit Kft. 2023. november végéig kölcsönzött ki a Várban lévő új miniszterelnöki irodába 14 műtárgyat a Magyar Nemzeti Múzeumból. A festmények többnyire híres magyar államférfiakat ábrázolnak, például Széchenyi Istvánt, Tisza Istvánt és Zrínyi Miklóst.

Az Iparművészeti Múzeum azonban trükkös választ adott: 3 külön táblázatban küldte meg a kölcsönadott tárgyak nevét, a kölcsönzések időtartamát, és a kikölcsönzők nevét. Utóbbiak között ugyan ott van a Várgondnokság Közhasznú Nonprofit Kft. és tárolási helyként a Karmelita, de nem beazonosítható, hogy mely műtárgyak kerültek oda a múzeumból.

Ezután külön kértük az Iparművészetitől, hogy szíveskedjenek az általunk kért adatokat egy összesített listában megküldeni, amelyből egyértelműen kiderül, hogy mely tárgyakat ki kölcsönözte ki tőlük, és mekkora időtartamra. Erre azonban már nem is reagált múzeum, ezért panaszt tettünk ellene a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (NAIH).

Nemrég megkaptuk a NAIH válaszát, miszerint az Iparművészeti Múzeum bűnmegelőzési okokból titkosíttatni akarja az általunk kért adatokat.

A NAIH-tól kapott tájékoztatás szerint Cselovszki Zoltán, a múzeum megbízott főigazgatója azt írta a hatóságnak, hogy

“Magyarország bűnmegelőzési tevékenysége a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény alapján minősítéssel védhető közérdeknek nyilvánítható, amely védelem iránti eljárás kezdeményezéséről döntött az Iparművészeti Múzeum”, tekintettel arra, hogy a műtárgyak fellelési helyeinek és őrzési idejüknek az együttes közlése bűnmegelőzési és biztonsági szempontból nem indokolt.

Legutóbb a Szépművészeti Múzeum titkolta hasonló elszántsággal az általa kölcsönadott műtárgyak tárolási helyét, igaz nem minősítéssel próbálkozva, hanem üzleti titokra hivatkozva. Végül másfél év pereskedés után sikerült megtudnunk 2016-ban, hogy tíz értékes antik festményt kölcsönöztek ki egy Habony Árpádhoz köthető lakásba.

Egyébként a Magyar Narancs szerint épp Cselovszki Zoltán mutatta be a Fidesznek Habony Árpádot, akivel a pestszentlőrinci Havanna-lakótelepről ismerték egymást. Cselovszki 2014 óta megbízott főigazgatóként irányítja az Iparművészeti Múzeumot, mert nincs meg a szükséges végzettsége a pozícióhoz.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom