Bezárás
Diplomáciai ingatlanok

Több mint 133 millióból kapott elegáns belsőt hazánk londoni követsége

Hazánk londoni nagykövetsége díszes belső tereket kapott tavaly: a nagyszabású felújítás után egy elegáns álarcosbálon avatták fel az épületet. Az alkalomra még Szalay-Bobrovnicky Kristóf nagykövet is csillogó maszkot öltött. A munka több mint 133 millió forintba került, a kivitelező pedig a Nógrádtrade Kft volt. A magyar kormány egyre több pénzt költ hazánk követségeinek felújítására, karbantartására és új épületek vásárlására. A munkákból a legnagyobb szeletet hosszú évek óta a Mega-Logistic nevű cég kapja, ám a Nógrádtrade is rendszeresen kap jelentős megbízásokat.

Adj 1%-ot, hogy megtudd, mire megy el az adód 99 százaléka!

A londoni nagykövetség nagykarbantartását 2012-ben végezte el a NógrádTrade Plus Kft, akkor 85 millió forintnak megfelelő euró értékben.

2017 végén pedig a belső terek átalakításával is ugyanezt a céget bízták meg: elegáns, díszes belsőt alakítottak ki hazánk londoni képviseletén.

Utóbbi munka, mint az az Átlátszó által beadott adatigénylésre a Külgazdasági- és Külügyminisztériumtól válaszul érkezett szerződésből kiderül, több mint 133 millió forintba került. A szerződésből az is világossá vált: eredetileg 115,9 millió forintról szólt, majd ezt három hónap múlva 133,5 millió forintra módosították.

Az ingatlant a magyar állam egyébként bérli: szintén az Átlátszó adatigénylésére adott válaszból derült ki, hogy az Eaton Place-en található ingatlanért 16.6 millió forint bérleti díjat fizet hazánk 2019-ben. A Nagy-Britanniában az összes magyar diplomáciai ingatlan bérleti díjára kifizetett összeg idén 75 millió forint (ebben korábbi elmaradások és 2018-as bérleti díjak is vannak).

Keretszerződések milliárdos értékben

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium az elmúlt években keretszerződéseket kötött a diplomáciai képviseletek felújítására, és ezek keretében dolgozott a Mega-Logistic és a Nógrádtrade Plus is.

Az Átlátszó 2013-ban számolt be az egyik ilyen, 2011-ben kötött keretszerződésről, amely 4 évre szólt összesen 1,2 milliárd forint értékben. Ennek keretében a Mega-Logistic Ljubljanában, Moszkvában, Bukarestben és Madridban dolgozott összesen 725 millió forint értékben.

A Nógrádtrade Plus a 2012-es londoni munka mellett Szófiában is dolgozott. A két szerződés értéke összesen 158 millió forint volt. A harmadik kivitelező, a Tér-Kivitelező Berlinben és Hágában dolgozott, összesen 147 millió forint értékben.

Mindegy ki van kormányon, a Lóki család kaszál a közbeszerzésen

A külügyminisztérium 2011 decemberében öt céggel szerződött a külképviseletek felújítására 1,2 milliárd forint értékben. A négy évre tervezett összeg nagy részét másfél év alatt elköltötték, az eddig kiosztott 1 milliárd forint háromnegyedét a korábban az állammal üzletelve többször is gyanús ügyekbe keveredett családi vállalkozás, a Mega-Logistic Zrt. kapta.

A londoni követség belső tereinek a felújítását már minden bizonnyal a második keretszerződésből fizették: az 1,35 milliárdos keretszerződés nyerteseit hirdetmény nélküli, tárgyalásos eljárásban választották ki.

A szerződő felek között itt is megjelenik a Mega-Logistic és a Nógrádtrade is, de a nyertesek között van az Újlaki Építő Kft., a LATEREX Építő Kft. és PRIMOGEN FM Üzemeltetési Kft. közös ajánlata és a Prím Építő Kft. is.

Nógrádtrade: százmilliós állami megrendelések

Az 1995-ben alapított Nógrádtrade akkori ügyvezetője közel két évtizeddel ezelőtt egy milliárdos csalás kulcsszereplője volt, ám ez látszólag nem ártott a cég jó hírének, és folyamatosan kapja az állami megrendeléseket.

A HVG írta meg, hogy 2000-2001-ben a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) egyes vezetői 1,03 milliárd forintos kárt okoztak két évvel korábban az államnak ingatlanmutyikkal. Húsz fő ellen emeltek akkor vádat. A lényeg az volt: három budapesti és öt vidéki ingatlant megvettek a vádlottak, majd túlárazva eladták azokat a VPOP-nak. A cikk szerint az ügylet értelmi szerzője és az ingatlanok „kiszemelője” és az adásvételek letárgyalója Gábrielné Császár Ilona vállalkozó, a Nógrádtrade Kft. akkori ügyvezetője volt.

„A VPOP-tól kapott vételárat az eladó cégek Gábrielné rétsági vállalkozásának, a Nógrádtrade Plus Kft.-nek utalták tovább. Utóbbi cégnek elméletileg fel kellett volna újítania a szerzeményeket, ám erre – legalábbis a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal ezt állítja – a vételár-különbözetnek csak a töredékét fordították” írja a HVG cikke.

A Fővárosi Törvénszék sajtóosztálya az Átlátszót úgy tájékoztatta: Gábrielnét, aki az ügy negyedrendű vádlottja volt, 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték 4 év próbaidőre felfüggesztve. Emellett kétmillió forint pénzbüntetést is kapott.

A Nógrádtrade tulajdonosa és ügyvezetője ma Gábrielné két gyermeke, Gábriel Gabriella és Gábriel Géza.  Gábrielné Császár Ilona 2011-ben szállt ki az üzlet vezetéséből. A cég 2017-es nettó árbevétele 426,6 millió forint volt; adózott eredménye 33,8 millió forint.

A Nógrádtrade hosszú évek óta jól szerepel közbeszerzéseken. A győri Széchenyi István Egyetemen egy 600 milliós munkát nyertek el 2007-ben. Egy évvel később a római Magyar Akadémia épületén dolgoztak 105 millióért, 2009-ben pedig ugyanezt az épületet bútorozták be 11 millióból. A következő évben, 2010-ben a Vatikáni Nagykövetségen dolgozott a cég 32 millióért.

2015-ben pedig a MÁV-Starttól nyert el a Nógrádtrade egy közel 200 milliós szerződést: a Keletiben, a Déliben, illetve a miskolci, celldömölki és nyíregyházi vasútállomásokon építettek szennyvíztálcákat, illetve alakítottak ki tisztítópontokat.

Mega-Logistic: milliárdos megbízás Moszkvában

Mint arról az Átlátszó korábban beszámolt, a diplomáciai képviseletek felújításának másik nyertese a Mega-Logistic Kft. Az utóbbi években pedig egyre nagyobb megrendeléseket kap a cég.

A minap derült ki, hogy a Mega-Logistic nyerte a moszkvai magyar kulturális intézet rekonstrukciójára kiírt, 5,5 milliárd forintos tendert – írta a napi.hu. A munka végeztével ebben az épületben lesz a nagykövetség politikai részlege és a nagyköveti rezidencia is. Tavaly júniusban kötöttek szerződést a varsói volt kereskedelmi kirendeltség épületének felújítására, nettó 4,05 milliárd forintért. A cég egyedüli ajánlattevőként megnyerte az új washingtoni követségi épület rekonstrukciójára kiírt közbeszerzést is, a szerződést 2017 decemberében írták alá, az értéke nettó 3 milliárd 794 millió forint.

Az Átlátszó korábbi cikke felidézte: Mega-Logistic Kft. tulajdonosa Lóki Gézáné, illetve lánya, Lóki Zita. A cég annak a Galla Invest Kft.-nek az átalakulásával jött létre, amelyik felbukkant a volt kisgazda államtitkár, Szabadi Béla büntetőügyében is. A Galla Invest egyike volt azoknak a cégeknek, amelyek az első Orbán-kormány idején Szabadi államtitkár utasítására áron alul vásárolhattak a földművelési tárca tulajdonában lévő Tartalékgazdálkodási Kht. stratégiai élelmiszerkészletéből több tízezer tonna lisztet és cukrot. Az akkori cégtulajdonos-ügyvezetőt, Lóki Gézát a perben a bíróság okirathamisításért elítélte.

Ez azonban egyáltalán nem akadályozza meg az állami intézményeket abban, hogy további megbízásokkal lássák el a Lóki család érdekeltségeit.  A Mega-Logistic Zrt. 2005-2010 között a Honvédelmi Minisztérium udvari beszállítójává lépett elő, ebben az időszakban a Heti Válasz értesülése szerint a cég évi 4-5 milliárd forintos megrendelést kapott a HM EI Zrt.-től.

De volt más furcsa ügy is: Ugyanekkor, 2008-ban az MVM is üzletelt a Lóki családdal: az állami áramszolgáltató azóta hűtlen kezelés gyanúja miatt bíróság elé állított menedzsmentje, élén Kocsis Istvánnal versenyeztetés nélkül szerződött 1,5 milliárd forint értékben a Mega-Logistic Zrt-vel a paksi Erzsébet Szálló felújítására – írta meg az Index. Az Erzsébet Szálló felújításán összesen nagyjából 2 milliárd forintot bukott az MVM, és vele az adófizetők is.

Kőműves Anita

A cégadatokat az Opten szolgáltatta. Címlapkép: a felújított londoni magyar nagykövetség avatása 2018 februárjában. Fotó: A londoni magyar nagykövetség Facebook-oldala.

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom