Bezárás
rendőrség

Sok a panasz az NNI új épületére, amit a WHB újított fel közel 6 milliárd forintért

Augusztusban új helyre költöztött a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI): az Országos Rendőr-főkapitányság majdnem 6 milliárd forintot fizetett ki a NER-közeli West Hungária Bau Kft.-nek, hogy a korábbinál jobb körülmények között dolgozhassanak a kiemelt bűnügyi egység nyomozói. Úgy tűnik, hogy a cég nem végzett tökéletes munkát, mert az Átlátszóhoz több panasz is érkezett a kivitelezéssel kapcsolatban.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Augusztusban a mintegy négyszáz fős Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) átköltöztették Budapest belvárosából a II. kerületi Labanc utcába, az egykori határőr parancsnokság objektumaiba. Az új ingatlan felújítását – mint 2018 végén megírtuk – mintegy 5,9 milliárd forintért végezhette el a West Hungária Bau Kft. (WHB), amely a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van.

Közel 6 milliárd forintért újítja fel a West Hungária Bau a Nemzeti Nyomozó Iroda új központját

Mintegy 770 millió forintot fizet ki az Országos Rendőr-főkapitányság a West Hungária Bau Kft.-nek a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) új, II kerületi ingatlanegyüttesén elvégzendő pótmunkákra. Így a cég, amely a Tiborcz Istvánnal üzletelő Paár Attila tulajdonában van, az NNI új központjának felújítását legfeljebb mintegy 5,9 milliárd forintért végezheti el.

A pótmunkákra plusz 770 millió forintot fizetett ki az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a cégnek. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen kiegészítő munkálatokra volt szükség, ezért kérdéseket küldtünk a testületnek. A rendőrség részéről akkor azt válaszolták, hogy az 1930-1940-es években épült, közel egy évtizede üresen álló objektumban az előre nem látható műszaki problémák kiküszöbölésén kívül többletköltséget jelentettek azok a munkák, amelyeket a biztonsági előírásoknak való megfelelőség érdekében el kellett végezni.

Már a költözés előtt kaptunk olyan jelzéseket, hogy az NNI munkatársai közül többen nem örülnek annak, hogy a főváros központjában lévő Aradi utcából kikerülnek a város szélére, az eddiginél nehezebben megközelíthető helyre. Forrásaink szerint az ezzel kapcsolatos vélemény azóta sem változott.

Mostanra pedig kiderültek a kivitelezési hiányosságok is. Így például az, hogy a négy emeletes főépületben a lift nincs engedélyeztetve, ami miatt nem használható, bár műszakilag üzemképes lenne. A számítógépes hálózat egy része még mindig nem működik, a büfé és az étterem sem üzemel, az irattárból kifelejtették a szellőztetést, és vizesedik az új épület.

További probléma, hogy a telefonok nincsenek mind bekötve, egy osztályon körülbelül 3-4 használható. Gond lehet abból is, hogy információink szerint a modern hűtő-fűtő rendszer kültéri gépészete fölé nem építettek védőtetőt.

Úgy tudjuk, az NNI-sek közül többen kiakadtak azon, hogy a költözésnél szállítómunkások helyett nekik kellett az ipari nyomtatóktól kezdve a bútorokon át az iratokig mindent átpakolni a Labanc úti ingatlanba.

A hozzánk eljuttatott panaszokról megkérdeztük az ORFK-t.

A rendőrség válasza szerint

  • A lift használata érdekében az engedélyezési eljárás megkezdődött, és ameddig az nem zárul le, az üzembehelyezése nem történhet meg.
  • A számítógépes hálózat működőképes, jelenleg nincs a rendőrség országos hálózatában olyan hiba, amely a feladat ellátását gátolná.
  • Az objektum rendelkezik büfé és étterem helyiségekkel. A büfé üzemeltetése érdekében a Készenléti Rendőrség – több körben – pályázatot írt ki, amely még nem zárult le.
  • Az irattárba nem volt tervezve szellőzés, a tervek alapján pármentesítő berendezések működnek a helyiségekben. A falak vizesedését nem a szellőzés hiánya okozza.
  • A szervezet telefonkiosztása a Készenléti Rendőrség hatásköre, a készülékek beszerzése és kihelyezése folyamatos.
  • A modern hűtő-fűtő rendszer kültéri gépészete fölé azért nem helyeztek védőtetőt, mert a gyártó nem írja elő annak alkalmazását.
  • A költözést a Készenléti Rendőrség hajtotta végre. A szervezet feladatából adódóan az iratok, bűnjelek, titkos, fedett anyagok, eszközök stb. költöztetésében – a dekonspiráció elkerülése érdekében – az érintett munkatársak is részt vettek.
  • A közlekedéssel kapcsolatos gondokra pedig azt válaszolta az ORFK, hogy „a rendőrség minden lehetőséget megvizsgál, hogy az érintett munkatársak minél kényelmesebb módon juthassanak munkahelyükre”.
  • A WHB a garanciális problémákat folyamatosan javítja, pótolja.

A WHB zsíros állami megrendeléseket nyert az elmúlt években. 2017-ben írtuk meg, hogy a cég a Garage Ingatlanfejlesztő Kft.-vel közösen nettó 10,6 milliárd forintért alakítja ki Millenáris területén a létesítményeket és a közparkot, illetve a cég készítette el a vizes vb 3 milliárd forintos ugrótornyát a Battyhány téren.

Szintén a WHB nyerte el – az ÉPKAR Zrt. és a LAKI Épületszobrász Zrt. közösen – a Magyar Állami Operaház korszerűsítését 14 milliárd forintért, és számos egyéb milliárdos közbeszerzést is. A cégnek az Opten Kft. adatai alapján 2018-ban az értékesítésből nettó 50,1 milliárd forintos árbevétele származott, adózott eredményként pedig 7,3 milliárd forintot könyvelhetett el.

Csikász Brigitta

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Google Maps

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom