Bezárás
adatigénylés

Évi 5,4 millió forintot költött a Szent Margit Kórház a fideszes gazdasági igazgató luxusautóira

Farkas Anna, az óbudai Szent Margit Kórház gazdasági igazgatója a 2019-es önkormányzati választáson a Fidesz egyik képviselőjelöltje volt Gyöngyösön. A momentumos Derda Ádám által kikért adatok szerint Farkasnak 2017-ben a kórház 4 luxusautót bérelt, és bruttó 5,4 millió forintot költött rájuk közpénzből.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Farkas Anna Gyöngyösön született, és ma is ott él. Egészségügyi menedzseri és gazdasági üzemmérnöki diplomával rendelkezik. 2010 óta dolgozik az egészségügyben, 2012 óta a Szent Margit Kórház gazdasági igazgatója. 2019-ben Gyöngyösön a 7. választókerületben indult a Városom, szeretlek Egyesület-FIDESZ-MPSZ-KDNP koalíció képviselőjeként.

Farkas Anna kampányképe

A Kékesonline portálnak a tavalyi kampány során elmondta, hogy hálás a sorsnak, Bús Balázsnak, Óbuda tavaly leváltott Fideszes polgármesterének, és dr. Badacsonyi Szabolcsnak, az idén januárban, Kásler Miklós által indoklás nélkül elbocsátott kórházi főigazgatónak, amiért a fővárosban fejlesztheti szakmai tudását.

Ugyanebben az interjúban fejtette ki Farkas azt is, hogy jó szakmai kapcsolatot ápol dr. Kásler Miklóssal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterével, Varga Mihály pénzügyminiszterrel, a Fidesz egyik egykori alelnökével, továbbá munkakapcsolatot alakított ki Tarlós István ex-főpolgármesterrel is.

„Soha nem hagytam el a várost, most sem, mikor a munkám Budapestre szólít.” – írta a tavalyi kampányszövegében. Talán a Gyöngyös és Budapest közötti körülbelül 80 kilométeres táv miatt van az, hogy az ő részére bérelt gépjárművek sokkal nagyobb távolságokat tesznek meg, és sokkal többe kerülnek, mint a kórház főigazgatójának vagy a dolgozóknak bérelt gépjárművek.

Derda Ádám (Momentum) III. kerületi képviselő és átláthatósági tanácsnok ugyanis közadatigénylésben kérte ki a Szent Margit Kórház által bérelt gépjárművek adatait, és meglepően nagy számokat kapott válaszul.

„Tavaly nyáron óbudai lakosok jelezték nekem, hogy korábban többször is luxusautókat láttak a kórház parkolójában és bizonyára a vezetőségből használhatja őket valaki. A helybeliek felháborítónak tartották ezt úgy, hogy nem is olyan régen a kórház dolgozói önkéntes munka keretében festették ki az intézmény egyik osztályát, mert nem volt pénz festékre. Ez indított arra, hogy kikérjem a vonatkozó adatokat és lássam a valós képet. Az adatokból egyértelműen látszik, hogy feltűnően sokat költöttek a nyilvánosan a Fidesszel szimpatizáló gazdasági igazgató gépjárműbérlésére.” – mondta Derda az Átlátszónak.

A Szent Margit Kórház bejárata

A Derda Ádám által megkapott adatok szerint 2017-ben Farkas Anna, a Szent Margit kórház gazdasági igazgatója 4 különböző autót használt: február végéig egy 2014-es Volvo V40-et, március és július között egy 2017-es BMW 418D-t, augusztustól novemberig egy 320i tipusú BMW-t majd egy 2017-es BMW 420D-t bérelt neki az intézet.

A kórház által Derdának elküldött adatok (amikben mi egy hibát találtunk) szerint a 4 autó abban az évben összesen nettó 4,2 millió, vagyis bruttó 5,4 millió forintba került, és Farkas Anna összesen 50 533 kilométert tett meg velük.

Ez azt jelenti, hogy 351 nap alatt naponta átlagosan 144 kilométert tett meg a bérelt gépjárművekkel. Ha csak a munkanapokat számoljuk az évben, akkor 210 kilométert naponta.

Különösen kiugró a február, amikor Farkas napi 184 kilométert, vagy munkanaponként 284 kilométert tett meg átlagosan a Volvo V40-nel, és szintén kiemelkedő a május, amikor a BMW 418d-vel napi 186 kilométer volt az átlaga, és munkanaponként 260 km.

A Szent Margit kórház által Derda Ádámnak kiadott adatok, pirossal bekarikázva az általunk talált számolási hiba

A legdrágább pedig a novembertől használt 2017-es BMW 420d volt, ami az első bérleti díjjal együtt bruttó 1,5 millió forintba került, vagyis napi 25 000 forintba.

Ezt, a PLZ-658 rendszámú autót láttuk a Szent Margit Kórház parkolójában, a Farkas Anna számára fenntartott helyen parkolni most is.

Összehasonlításképpen: Farkas Anna autói 50.533 kilométert futottak 2017-ben, míg a másik három autó, a főigazgató számára bérelt Mazda 6, és a dolgozói állomány számára bérelt Ford Focus és Opel Vivaro összesen kevesebb, mint 58.000 kilométert tettek meg ugyanennyi idő alatt. És míg ez a három autó összesen került bruttó 8 millió forintba 2017-ben, Farkas Anna autóira bruttó 5,4 millió forintot költött a kórház.

„Ötvenezer kilométerből egyszer meg lehet kerülni a Földet és még egy London-Vlagyivosztok út is belefér ráadásnak. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy az óbudaiak érdekében költik-e el az állampolgárok pénzét egy olyan intézményben, ahol tisztasági festésre nem mindig van pénz, de a gazdasági igazgató BMW-ire akad 5 millió forint?” – nyilatkozta lapunknak Derda Ádám.

Ő is kiemelte, hogy mindeközben a kórház különböző termeinek korszerűsítését, felújítását a helyiségek örökbeadásával tudják finanszírozni.

Rutai Lili

A fotók a szerző felvételei.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom