Bezárás
közpénzégetés

155 millióért fejlesztett egy sima térképként működő kormányablak-appot a 4iG

Tuzson Bence államtitkár 2019. december 18-án sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormányablakos ügyintézést egy új mobilapp segíti a jövőben. Az alkalmazással azonban nem lehet ügyeket intézni vagy legalább időpontot foglalni: csak annyit tud, hogy megmutatja a térképen a kormányablakokat és nyitvatartási idejüket, valamint becslés alapján tájékoztatja a felhasználót, hogy hol mennyi idő alatt tud elintézni egy ügytípust. Tuzson azt mondta, hogy az applikációt “mindössze 15 millió forintból” fejlesztették, a Miniszterelnökségtől kapott adatok szerint azonban ennek tízszeresébe, nettó 155 millióba került.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Tavaly karácsony előtt néhány nappal mutatta be Tuzson Bence, a Miniszterelnökség akkori közszolgálatért felelős államtitkára (2020-tól már a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára) a Kormányablak nevű mobiltelefonos applikációt, ami az App Store és a Google Play áruházból is ingyenesen letölthető.

Az óriási innovációként felkonferált app azonban nem sok mindenre jó: egyelőre csak annyit tud, hogy megmutatja egy térképen a kormányablakokat és nyitvatartási idejüket, továbbá becslés alapján tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az általa kiválasztott ügytípust egy adott kormányablakban várhatóan mennyi idő alatt tudja elintézni.

Sem időpontot foglalni, sem ügyeket intézni nem lehet a segítségével.

“Azt várjuk ettől az alkalmazástól, hogy segít a magyar embereknek abban, hogy minél gyorsabban tudják intézni az ügyeiket – mondta az államtitkár a sajtótájékoztatón. Tuzson hozzátette, hogy a jelenlegi a Kormányablak-app 1.0-ás verziója, és a jövőben továbbfejlesztik: lehet majd például sorszámot húzni a segítségével.

Erre azonban egyelőre még várni kell: a Google Play áruházban az látható, hogy utoljára az államtitkári sajtótájékoztató napján, 2019. december 18-án frissítették. Ekkor megtörtént a térkép alapértelmezett nagyításának csökkentése, ügytípus szűrése esetén a bezárt kormányablakok megjelenítése, és a térkép súgó méretének javítása.

A Kormányablak-appot eddig már 5 ezernél többen töltötték le a Google Play áruházból, ám 89 vélemény alapján mindössze 3,6-os értékelése van. A legtöbb felhasználó arra panaszkodik, hogy a kormányablakok elhelyezkedését bármelyik térképes alkalmazás is tudja, a jelzett várakozási idő pedig nem fedi a valóságot.

Többen reklamáltak amiatt is, hogy a bezárt kormányablakokat nem mutatja az app, ám ez a decemberi frissítés óta már működik. Azoknak pedig, akik amiatt panaszkodtak, hogy lefagy az alkalmazás, a kormányhivatal azt javasolta, hogy ellenőrizzék az internetkapcsolatukat, és frissítsenek az új – decemberi – verzióra.

Negatív értékelések

Vannak azért pozitív értékelések és kommentek is: az elégedett felhasználók szerint az app jó, mert fontos és pontos információkat ad.

Pozitív értékelések

Az App Store-ban jobban áll a Kormányablak-app: ott 19 visszajelzés alapján 4,5-ös értékelése van

Az alkalmazás az App Store-ban

Tuzson Bence a decemberi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a Kormányablak-appot “saját fejlesztésből valósították meg, mindössze 15 millió forintból”. Az államtitkár hozzátette, hogy szeretnék a további fejlesztéseket is gazdaságosan és olcsón megoldani. Tuzson jelezte azt is, hogy nincs tudomása arról, hogy más országban lenne ilyen alkalmazás, ezt az applikációt hazai ötlet alapján valósították meg.

A biztonság kedvéért közadatigényléssel jártunk utána, hogy mennyibe került a nem túl innovatívnak és hasznosnak tűnő kormányzati applikáció: kikértük a Miniszterelnökségtől az alkalmazás fejlesztésével kapcsolatos szerződések listáját.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

A Miniszterelnökség válasza szerint a Kormányablak-app egy EU-s pénzből finanszírozott, közel 6 milliárd forintos projekt részeként valósult meg. A kormany.hu-ra feltöltött szerződés szerint a megrendelő a Zala Megyei Kormányhivatal, a kivitelező pedig a 4iG Nyrt. volt. A megállapodásban ár nem szerepel, mert az azt tartalmazó mellékletet nem töltötték fel hozzá. Azonban elérhető az ajánlatok összegzése, amelyből kiderül, hogy mennyibe került az alkalmazás.

A Kormányablak-app elkészítését a 4iG Nyrt. nettó 155,6 millió forintért vállalta. Ez bő tízszerese a Tuzson Bence által közölt összegnek.

Bár a 4iG Nyrt. nem egyedül, hanem a WSH Kft.-vel, a Sagemcom Magyarország Kft.-vel és az IMG Solution Kft.-vel közösen jelentkezett a munkára, ennek csupán az az oka, hogy még 2017-ben több más informatikai cég mellett befutók lettek a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 50 milliárd forint keretösszegű közbeszerzésén (ennek része a 6 milliárdos projekt, aminek része a Kormányablak-app). Az 50 milliárdos keretmegállapodásos eljárás első részében a 4 cég együtt tett ajánlatot, ezért kötelesek voltak most, a második körben is így tenni. A Kormányablak-app szerződését alá is írták mindannyian, ám a dokumentumban az áll, hogy a munkát a 4iG végzi el, és ő is állítja ki róla a számlát – vagyis övé lesz a pénz.

A Kormányablak-app fejlesztésére kiírt tender eredménye

A 4iG két éve sorra nyeri az állami megbízásokat. A céget 2018-ban vette meg Mészáros Lőrinc, majd 2019 júniusában Mészáros korábbi jobbkeze, Jászai Gellért lett a főrészvényese. Tavaly a 444 megírta, hogy a 4iG alig fél évvel azután nyereséges lett, hogy Mészáros Lőrinc megvásárolta. Persze ez nem meglepő annak fényében, hogy egymás után kapta a cég a hatalmas állami megbízásokat. A sikerszéria azóta is töretlen, hogy Jászai lett a 4iG tulajdonosa.

Jászai Gellért az évekkel ezelőtt összeomló SCD-alapítója volt. Ahogy a 24.hu is megírta, az SCD-csoport a 2000-es évek közepén felvásárolta a Balaton meghatározó turisztikai cégeit (Siotour, Zalatour, Balatontourist), amelyekkel kempingek, diákszállások, hotelek kerültek az SCD-hez, azonban a cégcsoport 2011 nyarára gyakorlatilag szétesett.

Aztán Jászai Gellért Mészáros Lőrinc jobbkeze lett: a Konzum-csoport képviseletében megvette Mészárosnak a Hunguest szállodaláncot az állami tulajdonú Eximbank hiteléből, majd a Balatontouristot is. Jászai 2019 áprilisáig a Konzum és az Opus igazgatóságában ült, onnantól pedig az Opus által 2018-ban megvásárolt 4iG Nyrt. vezérigazgatója lett, júniusban pedig a cég főrészvényesévé vált.

Jászai Gellért IT-cégei sorra nyerik a közpénzes munkákat

Ez a nap sem telik el anélkül, hogy a Mészáros Lőrinchez köthető cégek ne nyernének valamilyen közbeszerzésen. Ezúttal a BKK, valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal bízta meg Mészáros jobbkezének, Jászai Gellért IT-cégeit különböző beruházásokkal. [caption id=

Erdélyi Katalin

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom