Bezárás
jóhiszemű befektetők

Angliai cégén keresztül Josh Cartu a tulajdonosa egy magyar lajstromjelű magánrepülőgépnek

Nemrég az index.hu közölt cikket Josh Cartu, kanadai származású, hazánkban élő milliárdos üzletember és fivérei üzleti tevékenységéről. A leírtak magyarázatul szolgáltak az itthon eddig csak fényűző életmódjáról és luxusautóiról ismert aranyifjú vagyoni hátterére. Az írás egy izraeli lapra hivatkozva beszámolt a Cartu-fivérek ellen Kanadában folyó, 233 millió kanadai dollárt (63 milliárd forintot) érintő felügyeleti eljárásról, és a cégek által alkalmazott bináris opciós kereskedésről, amely már több országban tiltott vagy erősen korlátozott.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az indexes cikk egy saját forrás beszámolója alapján kibontotta a vizsgálatban nem érintett magyar szálat is. Ez utóbbiból kiderül: Josh Cartu 2019 tavaszán végelszámolással megszűnt magyar vállalkozása, a Call4all Kft. a Kanadában vizsgált tevékenységhez hasonló módon működött, és számos ügyfelet szervezett be a világ minden részéről.

A cikkekben ismertetett üzleti tevékenységgel összefüggésben nem említették meg, de Josh Cartunak az Egyesült Királyságban is van bejegyzett vállalkozása, amelyben ő az egyik végső tulajdonos. A Super Grande Ltd. elnevezésű londoni cég egy Magyarországon nyilvántartásba vett, HA-JEO lajstromjelzésű, 1987-es gyártású CESSNA C-650 CITATION III sugárhajtású magánrepülőgép tulajdonosa. Ezt a Légügyi Hatóság 2019. május 28-án közzétett lajstromnyilvántartásából (205. oldal 1. sor) tudjuk.

De a direkt, személyes kapcsolatra is találtunk bizonyítékot. Egy luxusautókkal foglalkozó angol videóblogger kisfilmjében ugyanis Josh Cartu Magyarországon használt, szlovák rendszámú Ferrari Pista Piloti-ja mellett szerepet kap a vállalkozó magánrepülőgépe is.

A 2019. május 20-án közzétett videóban a milliárdos „meglepi” a nézőket, és megmutatja nekik a tököli reptéren parkoló magánrepülőgépét, amely egy 7 hónapos felújítás végén jár. Ennek során a gép a korábbinál modernebb fekete festést és a műanyag helyett karbonszálas belső borítást kapott – beleértve a repülő lépcsőfokait és a WC-ülőkéjét is.

A fenti számadatnak némileg ellentmondanak a Planefinder repülőgép-figyelő alkalmazás adatai. Azok szerint ugyanis a gép 2019. január 3. és május 25. között volt a földön, amely kevesebb, mint 5 hónapot jelent.  A felújítás óta eltelt egy évben egyébként a repülőgép rengeteg helyen járt, amely arra utal, hogy tulajdonosa nemcsak saját maga használja.

A HA-JEO lajstromjelű privát jetről nem először írunk: 2017-es, a „nemzeti tőkésosztály” magánrepülőgépeit összegző cikkünkben már volt szó a légi járműről. Akkor még egy párkányi vállalkozás, a Jet Aviation Plus s.r.o. tulajdona volt. Az üzembentartó cég most is megegyezik az akkorival, mely a JET-STREAM 2004 Kft. A cikk a magángépet egykor tulajdonló, valamint az üzembentartó cég hátterét is vizsgálta: korábban mindkét vállalkozás az egykori „alföldi olajos” famíliához, a Szűcs-család egyes tagjaihoz, illetve érdekeltségeihez volt köthető.

Brassai Kornél

Címlapfotó: Kohutovics Bence / Jetphotos – a szerző engedélyével.

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom