Bezárás
közbeszerzés

A kínos lobbibotrányba keveredett Penta most Dunakeszin kapott hatmilliárdos megbízást

Dunakeszi önkormányzata hatmilliárd forintos keretmegállapodást kötött mélyépítési munkákra a Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társasággal. A cég a korábban Rogán Antal vezette V. kerületben is számos megbízást nyert el, de most sem lehet oka panaszra: ők végezhetik a Vörösmarty és a Podmaniczky tér felújítását is ugyanott 3,5 milliárd forintért.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Hatvan hónapra, azaz öt évre szóló keretmegállapodást kötött Dunakeszi Város Önkormányzata a közigazgatási területén lévő különféle mélyépítési építmények építési, illetve építési jellegű felújítási és sürgősségi munkákra – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A nyertes cég feladata lesz többet között víz- és szennyvízvezetékek, közutak, kerékpárutak, járdák és csatornák építése, javítása, valamint tereprendezési munkák zöldterületen, mérnöki tervezési szolgáltatások, parkok felújítása és fejlesztése.

Emellett az önkormányzat által üzemeltetett, a lakossági hibabejelentések (kátyúkkal, közvilágítással, balesetveszélyes járdával és kerékpárúttal, kidöntött oszloppal, táblával kapcsolatos problémák) fogadására is alkalmas, ingyenes elérhető applikációra érkező lakossági jelzésekből készült adatbázis alapján egyedi megrendeléseket/hibaelhárításokat is el kell végeznie – sürgős esetben 24 órán, egyébként 10 napon belül.

A kiírásra két cég be adott be pályázatot, a Swietelsky Magyarország Kft., valamint a Penta Általános Építőipari Kft., és a tendert az utóbbi húzta be.

A gödöllői székhelyű Penta Kft. 2014-2015-ben – részben konzorciumban – több mint 50 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el. Nettó árbevétele ezekben az években 19,6 és 17 milliárd forint volt, 2016-ban és 2017-ben pedig 10-10 milliárd forint körül alakult. 2018-ban aztán még jobban nekilódult a szekér: a cég 19,8 milliárdra tornázta fel éves forgalmát, sőt, emellett (a 2017-es 240 milliós összeg után újra) egymilliárd forint nyereséget produkált, mint a korábbi sikeres esztendőkben. Ezt is került azonban felülmúlni tavaly: éves forgalma 30,1 milliárdra, míg az adózott eredménye 2,5 milliárdra nőtt.

Ehhez vélhetően hozzájárultak a nagyösszegű állami közbeszerzések is. Például a Vörösmarty tér megújítására elnyert tender 2,3 milliárd forintért, a Podmaniczky tér felújítása 1,1 milliárd forintért, Egerben a Sas út felújítása 698 millió forintért, vagy épp a XIV. Kerület Zugló Önkormányzatának kezelésébe tartozó úthálózat és járdahálózat karbantartási és fenntartási munkáira kötött keretszerződés 1 milliárd forintért a Vianova 87 Közmű- és Útépítő Zrt.-vel konzociumban.

Igaz, a kft.-nek a sok sikeres közbeszerzés mellett egy kínos mellékszerep is jutott még évekkel ezelőtt Székely Zoltán volt kisgazda politikus büntetőügyében. A 2002-ben vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Székely ugyanis a Pentát próbálta meg alvállalkozónak belobbizni Pest megyei csatornázásokhoz.

Börtönviselt kisgazdától a belvárosi díszburkolatig: a Penta Kft. diadalmenete a közbeszerzéseken

Kisközgéppé (Marketté, Duna Aszfalttá) nőtte ki magát az a Penta Kft., amely kínos mellékszerepet játszott Székely Zoltán volt kisgazda politikus büntetőügyében: 2002-ben vesztegetés miatt börtönbüntetésre ítélt Székely a Pentát próbálta meg alvállalkozónak belobbizni Pest megyei csatornázásokhoz.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal építése Dunakeszin. (Forrás: pentakft.hu)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom