Bezárás
nemzeti együttműködés

Megduplázta éves bevételét a Balatoni Hajózási Zrt. új igazgatósági elnökének egyik cége

Vannak cégek, amelyek az elmúlt időszakban sokat profitáltak állami közbeszerzésekből. Az egyik ilyen a Szabadics Építőipari Zrt., amely milliárdos megbízásokat kapott – gyakran konzorciumban jól ismert NER-vállalkozásokkal – olyan területeken is, amelyek korábban nem vágtak a cég profiljába. A Zrt. alelnöke az a Szabadics Zoltán, aki a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatóságának elnöke lett februárban, és aki korábban milliárdos állami támogatást kapott cégével a BAHART-ot is felügyelő Magyar Turisztikai Ügynökségtől. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Tavaly év végén számoltunk be arról, hogy az akkor még Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. néven futó vállalkozás 8 milliárd forint közbeszerzést nyert el karácsony előtt. A cég egyrészt a Somogy Megyei Kormányhivatal épületének teljes körű energetikai korszerűsítését végezheti el nettó 1,1 milliárd helyett nettó 1,8 milliárd forintért, másrészt a Duna Aszfalttal közösen építhet járműipari tesztpályát Zalaegerszegen 6,29 milliárd forintért.

Karácsonyi pénzeső: NER-cégekkel pályázó részvénytársaság az év vége egyik nyertese

Lesz mit tenni a fa alá a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt.-nek. A zalakarosi cég összesen nyolcmilliárd forint összegű közbeszerzést nyert el karácsony előtt. A kormányközeli cégek oldalán felbukkanó vállalkozás több jelentős megbízást is kapott az elmúlt időszakban. [caption id=

Bár a nagykanizsai székhelyű Szabadics Zrt. nem új cég, mostanában különösen jól szerepel az állami közbeszerzéseken. Nyáron például a Mészáros Lőrinc és gyermekei tulajdonában lévő Fejér-BÁL Zrt.-vel közösen nyerték el a zánkai Erzsébet-tábor felújítására kiírt pályázatot. A konzorcium 16,8 + 4,8 milliárd forintért végezheti el a munkát. Szintén konzorciumban dolgozhatnak a Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend zalaegerszegi iskolájának tornacsarnokán és vívótermén. Itt a B&G Építő és Üzemeltető Kft.-vel közösen indultak és nyerték el 1,7 milliárd helyett 2,4 milliárd forintért a megbízást.

Zrt. honlapjának tanúsága szerint emellett számos más, többmilliárd forint értékű projekten is dolgoznak, a lista igazán impozáns: ivóvíz- és szennyvíz-beruházások, városrehabilitációs fejlesztések sora szerepel a bemutatkozásban.

A céget 1989-ben alapították és 2006-ban alakult részvénytársasággá. A Zrt. bevételei a következőképp alakultak az elmúlt években.

Az ábrán jól látszik, hogy a 146 fős Szabadics Zrt. 2015 után 2016-ban és 2017-ben nem zárt kimagaslóan jó évet (3,7 és 3,8 milliárdos éves forgalmat bonyolítottak) 2018-ban azonban meglódult a szekér: 10,6 milliárd lett az éves bevételük, ami 2019-ben 25,7 milliárdra ugrott, míg az adózott eredményük tavaly már megközelítette az egymilliárd forintot – derül ki a cég éves beszámolójából.

Nem csoda, hogy a Zrt. április 8-án megtartott közgyűlésén egyhangúlag megszavazták az osztalék kifezetését. A határozat szerint a Zrt. 741,9 millió forint osztalékot állapított meg, amelyet a részvényesek részére két részben (2020. április 30-ig 341,9 millió forintot, 2020. szeptember 30-ig pedig 400 millió forintot) fizetnek ki.

A Zrt. emellett megváltoztatta a nevét Szabadics Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaságra, és áttette a székhelyét Zalakarosról Nagykanizsára, ahol egy új, impozáns irodaházba költözött.

Az újításokról Kovács Tamás, az igazgatótanács elnöke azt nyilatkozta a Magyar Építőknek, hogy korábban a cég fő profilja a közmű- és mélyépítő tevékenység volt, 2010-től azonban felépítették a vízépítéshez és a környezetvédelmi munkákhoz szükséges hátteret, 2018-ban pedig beléptek a magasépítés piacára.

“A vezető hangsúlyozta, a Szabadics éves árbevételének már több mint a fele nem a klasszikus közműépítésből származott 2019-ben sem, idén pedig az arány tovább tolódott a másik két terület javára”

írta a portál.

Saját emberének cégét támogatta az MTÜ

De nem csak a cégnek megy jól: Szabadics Zoltán, a Szabadics Zrt. alelnöke tavaly március 15-én Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnök megbízásából Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől. Emellett a Magyar Honvédség Parancsnoka – szakmai munkájának elismeréseként – ajándéktárgyat adományozott számára.

Közben a cégvezető többi vállalkozására is hullott a közpénzeső: a Kányaváry Borbirtok Kft. 68 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott egy borpanzió építésére Zalaszabaron, míg szállodafejlesztésre 1,7 milliárd forintot nyert a Kisfaludy turisztikai programból. Ahogy arra a Napi.hu rámutatott: az állami milliárdokkal megtámogatott négycsillagos hotel helyszínéül szolgáló önkormányzati kempinget a Balatontourist Kft. használja, amely a Konzum-csoporton keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltsége.

És bár Szabadicsnak korábban is “volt köze” a Balatonhoz (a Szabadics Zrt.-vel részt vettek többek között a Balaton tiszta vizéért felelős Kis-Balaton revitalizációjában), idén februárban még szorosabbá vált a kapcsolat. Ekkor nevezték ki ugyanis Szabadics Zoltánt a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) igazgatósági elnökévé. Az igazgatóságban olyan tagok foglalnak még helyet, mint Horváth Péter, a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezére, vagy Volencsik Zsolt Mihály, aki tulajdonos volt a Bánki Erikhez köthető Aqua Holding Kft.-ben. A felügyelőbizottságban pedig felbukkant Farkas Örs, akit Rogán Antal, Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter február 5-én nevezett ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjének.

Mindez azért érdekes, mert – ahogy az Mfor is megírta – a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) “tulajdonosi joggyakorlása alatt működő gazdálkodó társaságai” között egyaránt megtalálható a BAHART és a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. is.

Vagyis a Kisfaludy programot menedzselő ügynökség végső soron a saját emberének, azaz a MTÜ által felügyelt Bahart vezető tisztségviselőjének adott 1,7 milliárdos turisztikai fejlesztési támogatást.

A BAHART, amelynek most már a magyar állam a többségi tulajdonosa, épp a napokban került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy egy reorganizációs folyamat részeként megválna vitorláskikötőinek üzemeltetésétől, továbbá Csopak, Balatonakali, Balatonkenese és Balatonudvari közfogalmú kikötőjét, valamint a Hotel Mólót, a balatonszemesi Hattyú és a balatonboglári Sellő kempingeket pedig eladná.

Később mégis úgy döntöttek (talán fideszes polgármesterek tiltakozásának hatására), hogy nem értékesítik a négy kijelölt Bahart-létesítményt, inkább átadják a településeknek. Erről Kontrát Károly parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes Facebook-bejegyzéséből értesülhetett a sajtó.

Szerény haszon

Az SZ. Z. Szállodafejlesztő Kft., amelynek egyedüli tulajdonosa Szabadics Zoltán, és amellyel elnyerte az 1,7 milliárdos állami támogatást, szintén közzétette 2019-es beszámolóját. Ebben azonban a hatalmas támogatásnak nyoma sincs: a 2017. és 2018. évi nulla forintos éves nettó árbevétel után tavaly 25,9 millió forintos forgalmat bonyolított a cég 19,5 milliós adózott eredmény mellett.

A szintén állami támogatáshoz jutó Kányaváry Borbirtok Kft.-nek még nem elérhetőek a 2019-es pénzügyi adatai. A korábbi években azonban nem ment valami jól a cégnek: 2015-ben 185 ezer forintos éves nettó árbevétele volt 22 ezer forintos adózott eredmény mellett, majd 2016-ban és 2018-ban is veszteséget termelt. Egyedül a 2017-es év volt sikeres, akkor 3,1 milliós forgalmat bonyolított a kft., a rá következő évben azonban ez nulla forintra csökkent.

Katus Eszter

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: a Szabadics Zrt. új irodaháza Nagykanizsán. Forrás: youtube/Magyar Építők

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom