Bezárás
agrárszektor

A csókosoknak kedvező földprivatizáció Tolna megyében is milliárdos állami bevételkiesést okozott – itt a legújabb Ángyán-jelentés

Tolna megyében is jól jártak a nagyvállalkozók a kormánypropaganda szerint a „kis-, és közepes családi gazdaságok” számára indított fölárveréseken, az állam pedig sok milliárd forintnyi bevételtől esett el – állítja a legújabb Ángyán-jelentés. 

A sajtószabadságért nem elég tüntetni, fizetni is kell érte – kattints ide a támogatási lehetőségekért!

A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára, dr Ángyán József ötödik éve teszi közzé megyénként a tanulmányait a 2015-2016 os földprivatizáció korrupció-gyanús gyakorlatáról.

A legújabb anyag Tolna megyéről készült, ahol Ángyán szerint az értékesített földekből legfeljebb 15,3 milliárd Ft-os árbevétele lehetett az államnak, pedig az ott dobra vert 6.789 hektár állami földterület tényleges értéke – mai, nyugat-európai átlagos földárakkal (10-35 millió Ft/ hektár) számolva – 68 – 238 milliárd forintra tehető.

Ráadásul az elárverezett állami földek több mint felét itt is nagyvállalkozói csoportok szerezték meg, pedig a “Földet a gazdáknak” program épp nem ezt szolgálta volna.  A Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával készített jelentés emlékeztet: a kormányzati kommunikáció még most is “30 ezer földhöz jutott földműves”-ről beszél, de az elemzést készítő professzor számításai szerint az elárverezett terület általa eddig megvizsgált 86%-ából alig több, mint 3000 fő jutott földhöz a programban.

A földosztás Tolna megyei visszásságait feltáró anyag szerint az elkelt megyei földterület 153 nyertes árverezőhöz került, ám a földek több mint 61%-át, mintegy 4.200 hektárt nem a kormánypropagandában szereplő „kis-, és közepes családi gazdaságok”, hanem 41 nyertes árverező tagja nevén mindössze 18 nagy – 100 hektárnál nagyobb területre nyertes árajánlatot tett – érdekeltség szerezte meg.

Míg a kormányzati kommunikáció szerint „a föld azé a helyben élő földművesé legyen, aki azt megműveli”, Tolna megyében a földek 75%-át nem helybeli gazdálkodó családok, hanem más településen élő, tőkeerős árverezők szerezték meg. Ráadásul az úgynevezett „helybeliek” között vannak olyan cégtulajdonosok is, akik – a földforgalmi törvény abszurd szabályozása folytán, lakhelyüktől és foglalkozásuktól függetlenül – cégük székhelye jogán válhattak úgy „szerzőképes helyi földművessé”, hogy helyben akár sohasem jártak és/vagy a mezőgazdaságot hírből is alig ismerik.

A mintegy 6.800 hektár megyei terület közel fele licitálás nélkül kelt el, kikiáltási áron. További 1.140 hektár pedig a kikiáltási árat kevesebb, mint 20 %-kal meghaladó áron került a sikeres árverezőkhöz, ráadásul az európai 10-35 millió forint/hektár körüli földárak töredékéért, átlagosan 2 millió 252 eFt/hektár nyertes árajánlattal. Valódi árverseny – ahol a nyertes árajánlat több mint 100%-kal meghaladta a kikiáltási árat – a területek kevesebb, mint 8%-ának árverésén alakult csupán ki.

A teljes jelentés itt olvasható:

Földárverések – Záró – Tolna3 – Végleges by Katalin Erdélyi on Scribd

Ángyán József szerint a Tolna megyei földosztásnál is sokat segített, ha valaki jóban volt a kormányközeli körökkel. A volt államtitkár szerint ezt bizonyítja a megyében földhöz jutott emberek egy részének háttere is: van köztük például multimilliárdos nagyvállalkozó állatorvos, az agrárszektor száz leggazdagabb vállalkozójának egyike, egy német-magyar nagybirtokos főnemes üzleti érdekkörének tagjai, az első Orbán-kormány (FIDESZ) által privatizált „piszkos 12” állami gazdaság egyike, a Dalmand Rt. volt vezérigazgatója, korábbi, fideszes önkormányzati képviselő testvére és apja, a Paks II. beruházás 2012-2015 között volt vezérigazgatójának óvónő felesége, egy korábbi FIDESZ-KDNP-s önkormányzati képviselő lánya és édesanyja, a megyei kormányhivatal földügyi igazgatója, vagy éppen a FIDESZ-szövetséges MAGOSZ több gazdaköri elnöke és országos alelnöke, megyei elnöke.

Horn Gabriella

Címlapkép: Ritz József fiatal gazdálkodó előkészíti földjét a vetéshez egy traktorral Bonyhád közelében 2019. április 23-án. (MTI/Sóki Tamás)

Ha már egyszer itt vagy…Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom