Bezárás
Gazdálkodj okosan

Az MKKP képviselője megakadályozott egy irreálisan drága MLSZ-projektet a II. kerületben

A II. kerületi önkormányzat egy olyan megállapodást akart kötni a Magyar Labdarúgó Szövetséggel (MLSZ), hogy felújítanának egy 350 négyzetméteres fociöltözőt 235 millióért, amiből 23,5 milliót az önkormányzatnak kéne fizetnie. Juhász Veronika, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt önkormányzati képviselője, és a szintén MKKP-s Szirmai Zsuzsa, a Pénzügyi Bizottság külsős tagja kiszámolta, hogy a felújítás ára 671 ezer forint lenne négyzetméterenként, ráadásul gépészeti munkák és költségbecslés nélkül, ezért levelet írtak a polgármesternek, és ezzel elérték, hogy a kérdés lekerüljön napirendről.

Támogatási kampány

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2016-ban indította el a Budapesti Pályafejlesztési Programot a fővárosi futballpályák fejlesztésére, illetve újak építésére. A programra a kormány 2017-ben közel 5 milliárd forintot biztosított, és az MLSZ ebből fizeti a pályákkal kapcsolatos munkálatok költségeinek 90 százalékát, a maradék 10 százalékot pedig a pályák tulajdonosai (jellemzően önkormányzatok) állják.

Budapest II. kerületében az augusztus 26-i rendkívüli testületi ülés 6. napirendi pontja volt az MLSZ-szel kötendő megállapodás, melynek értelmében a Budapesti Pályafejlesztési Program keretében a Kolozsvári Tamás utcai Panoráma Sportközpont labdarúgó öltözőjét akarták felújítani 235 millió forintért. Ebből ugye 90 százalékot az MLSZ fizetett volna az állami támogatásból, 10 százalékot (23,5 milliót) pedig az önkormányzat önerőként.

Földszinti alaprajz

Emeleti alaprajz

Az előterjesztés anyagai szerint mintegy 350 négyzetméteren történne a felújítás, a műszaki mellékletben pedig az is szerepel, hogy a 235 millió forintos költségben festés, vakolás, greslap-lehelyezés, csempézés, nyílászáró-csere, néhány radiátor felhelyezése, néhány válaszfal építése, és a bontási anyag elszállítása lenne benne. Gépészeti munkák nem.

Az anyagokból továbbá az is kiderül, hogy nem érkeztek a 235 milliós kiadást megalapozó és indokló költségbecslések vagy háttéranyagok a testület elé. Ez mondjuk nem is meglepő annak fényében, hogy – mint az szintén az előterjesztés anyagaiban szerepel – a részletes felmérés és a kivitelezési tervek majd ezután fognak csak elkészülni.

A 235 millió forintos összköltség a 350 négyzetméterre lebontva 671 ezer forintos négyzetméterárat jelent, amiből már egy jobbfajta villát is lehet kapni medencével és jaccuzzival.

Juhász Veronika, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) önkormányzati képviselője, és a szintén MKKP-s Szirmai Zsuzsa, a Pénzügyi Bizottság külsős tagja levélben kérte Őrsi Gergely (MSZP) polgármestert, hogy a fentebb részletezett indokok miatt vegye le a kérdést napirendről. A kutyapártosok sikerrel jártak, az MLSZ-szel kötendő megállapodás nem került a testület elé.

Juhász Veronika minderről az MKKP oldalán számolt be, ahol további részletek is olvashatók az előterjesztésről. Juhász a bejegyzést az alábbi tanulsággal zárja:

Ha emlékeztek, a választások előtt azzal kampányoltunk, hogy “elértük, hogy megcsinálják”. Úgy látszik, a választások után megfordult a kampányszlogen is, és az “elértük, hogy ne csinálják meg” lesz a mérvadó.

Az Átlátszó megkeresésére az MKKP képviselője azt nyilatkozta, hogy

“Bár lehetséges úgy gondolkodni, hogy az önkormányzatnak csak a ráeső 23,5 millió forint fedezetének meglétével kell foglalkoznia a felelős gazdálkodás megvalósításához, szerintem viszont fontos meggondolni, hogy ha a kivitelezés MLSZ-re eső 90%-a túlárazott, akkor az önkormányzatra eső 10% is az. Mivel pedig kormányzati finanszírozásról van szó, a testületi döntés itt általánosságban is szólna a közpénzek felhasználásáról, amiben az önkormányzatnak felelőssége van.

Ahol egy 671 ezer forintos felújítási négyzetméterár luxusvillák négyzetméterre vetített vételárával vetekszik, meg kell nézni, mi okozza ezt az aránytalanságot. A megállapodás-tervezethez tartozó 2017-es műszaki leírásban nem szerepeltek költségbecslések, sőt, a részletes felmérések és a kivitelezési terv a későbbiekben volt várható.

Érdeklődtem a Polgármesternél, hogy rendelkezésre áll-e bármilyen egyéb háttéranyag, ami indokolná a magas felújítási árat, elmondtam az aggályainkat, hogy miért nem tudjuk támogatni az előterjesztést. Miután semmilyen egyéb anyag nem támasztotta alá a költségeket, javasoltam, hogy az előterjesztés kerüljön le a napirendről. Nem mondom, hogy itt azonnal sikerült egy nevezőre jutni. Dehát, melyik önkormányzat ne örülne annak, ha 235 millióból csak 23,5-öt kéne kifizetnie?

Végeredményben köszönettel tartozunk a Polgármesternek az utánajárásért, és a napirendi pont visszavonásáért, mert a döntés tartalma sokkal fontosabb, mint egy nem-szavazat. Az ülésen elhangzott, hogy a testület akkor tárgyalja újra a megállapodást, ha “elkészül egy pontosabb, részletesebb anyag”. Most várjuk, hogy ez beérkezzen. Közben, mivel láttuk, hogy az MLSZ programja több kerületben is fut, addig érdekes lehet megnézni, hogy máshol hogyan alakul a kivitelezéseik beárazása.”

Mivel Juhász Veronika a blogbejegyzésében is kiemelte, hogy a túlárazott öltözőfelújítás megakadályozása nem sikerült volna a szintén MKKP-s Szirmai Zsuzsa, a kerület Pénzügyi Bizottságának külsős tagjának munkája nélkül, és a polgámesternek írt levelet is ketten jegyzik, megkerestük őt is.

Szirmai Zsuzsa azt mondta az Átlátszónak, hogy az augusztusi testületi ülésre készülve átnézte az előterjesztéseket, és „A Kolozsvári Tamás utcai Panoráma Sportközpont labdarúgó öltözőjének felújítása a Budapest Pályafejlesztési Program keretében” című napirendhez tartozó dokumentumokból kiderült, hogy kb. 350 nm-nyi alapterületen részleges felújítás történne 235 millió Ft-ért. (Alapozás, tetőcsere, gépészeti felújítás nélkül csupán hidegburkolás, festés, nyílásszáró és radiátor csere, valamint néhány válaszfal építése). Szirmai ekkor kíváncsi lett az épületre, “amelynek a részleges felújítása többe kerül, mint egy luxusvilla megvásárlása”, aztán jelezte a problémát Juhász Veronika képviselőnek.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Panoráma Sportközpont/Facebook

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom