Bezárás
közbeszerzés

Közel 1 milliárd forintért épül a Budapest-Balaton kerékpárút 14 kilométeres szakasza

A Budapest-Balaton kerékpárút Etyek-Tordas, illetve a 710-es számú főút-Balatonakarattya közötti szakaszára nettó 951 millió forintért találtak kivitelezőt. A munkálatokat a Colas Út Zrt. és Magyar Alagútépítő Kft. nyerte el. Önálló kerékpárutak építése mellett a falvak között földutakat burkolnak le, és mezőgazdasági utakat újítanak fel.

A Budapestről Balatonra vezető kerékpárút a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása, a több mint 100 kilométeres fejlesztés több szakaszban zajlik.

A Budapest környéki Etyek-Tordas, illetve a Veszprém megyei 710-es számú főút-Balatonakarattya közötti szakaszára nettó 950,7 millió forintért találtak kivitelezőt.

– jelent meg a napokban az uniós közbeszerzési értesítőben. A közbeszerzést még tavaly év végén írták ki, a határidőt többször is módosították.

Etyeket, Gyúrót, és Tordast érintik a munkálatok. Forrás: NIF Zrt.

A beruházás két részből áll, az első az Etyek–Tordas közötti szakasz, ahol 12,31 kilométeren zajlanak majd a fejlesztések. A pályázatra 10 ajánlat érkezett be, a munkát a Colas Út Építőipari Zrt. nyerte el nettó 794 millió forintért.

Csakúgy, mint a legtöbb magyarországi kerékpárútfejlesztésnél, itt sem kizárólag biciklisek által használt, új bicikliutakat építenek: a falvak között földutakat burkolnak le, és mezőgazdasági utakat újítanak fel, máshol a meglévő utakra festik fel a biciklisávot.

  • 1,2 kilométeres szakaszon a meglévő burkolatot szélesítik ki.
  • Etyeken 492 méter hosszan, a meglévő, autók által is használt út burkolatán kerékpáros nyomok felfestésével és táblázással kerül kialakításra a kerékpáros útvonal.
  • További 2,7 kilométer meglévő földutat burkolnak az etyeki Öreghegyi úton, és az Öreghegyi présházak utcában, ami vegyes használatú útként fog a jövőben üzemelni.
  • A falvak között a meglévő 2,3 kilométer hosszú, burkolt mezőgazdasági út felújításával és forgalomtechnikai jelzések elhelyezésével kerül kialakításra a kerékpáros útvonal.
  • További 1,5 kilométer hosszú meglévő burkolt mezőgazdasági út is felújításra kerül.
  • Gyúrón 2,5 kilométer hosszú földutat burkolnak.
  • A faluban 1 kilométer hosszú, meglévő burkolt úton kerékpáros nyomok felfestésével, táblák elhelyezésével jelölik ki a kerékpáros útvonalat.
  • Tordason 545 m hosszan kerékpáros nyomjelzéssel kerül kialakításra a kerékpáros útvonal.

A Colas Út Zrt. (a Colas Hungária Zrt.-n keresztül) a Colas S.A. francia cég leányvállalata. A Colas Út nettó árbevétele évről évre nő: 2017-ben 43 milliárd forint, 2018-ban 51,7 milliárd forint, 2019-ben pedig már 63,6 milliárd forgalma volt. A cég kivitelezésében készül a Balatoni Bringakör a Balatonőszöd és Balatonlelle közötti szakaszon, közel 2,8 kilométer hosszan, több mint 357 millió forintból. Nemrég írtunk arról, hogy Balatonlellén a munkagépek több helyen barbár módon károsították a fákat.

Barbár módszerekkel csonkítják a fákat a Balatoni Bringakör felújítása során, vizsgálat indul

A Balatoni Bringakör déli szakaszán, Balatonszárszón és Balatonlellén a munkagépek több helyen, indokolatlanul károsították a fákat. Balatonszárszón egyértelműen a kerékpárút felújítása közben sebezték meg a fákat, az önkormányzat kivizsgálná az ügyet. Balatonlellén viszont a Balatoni Bringakör beruházója, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) mossa kezeit, nincs tudomása arról, hogy a Colas Út Zrt.

A mostani tender második részeként a 710-es számú főút és Balatonakarattya közötti szakaszon 1,29 kilométeren valósul meg fejlesztés. (A 710-es számú főút a Balaton keleti és északi partján végighaladó 71-es utat tehermentesítő út.) Ezen a részen az engedélyköteles beavatkozások tervezését is el kell végezni. A bicikliút Balatonakarattya zártkerti övezetének határán indul, a zártkerti övezetet elhagyva mezőgazdasági művelésű területen halad tovább.

Erre a munkára 9 ajánlat érkezett, és a nyertes a Magyar Alagútépítő Kft. lett 157 millió forintos ajánlattal.

2019-re ígérték, hogy letekerhetünk a Balatonra

A Budapest-Balaton bringaút 2017-ben került elérhető távolságba, amikor is a Magyar Közlönyben szerepelt a kiemelt beruházások között. 2019-ig összesen 27 milliárd forintot különítettek el különböző bicikliutak építésére, köztük szerepelt a Budapest-Balaton bringaút is.

Révész Máriusz, a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos abban az évben azt nyilatkozta az Indexnek, hogy reményei szerint 2019-re az összes tervezett kerékpárutat megépítik. Révész Máriusz 2017-ben 8-10 milliárd forintra saccolta a beruházást. A fővárost és a Balatont összekötő több mint 100 kilométeres beruházás azonban a mai napig nem készült el.

Az összesen 108 kilométeres kerékpáros útvonal tervezésének közbeszerzése 2016-ban indult. Elhúzódását a NIF azzal magyarázta, hogy a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatt folyamatos módosítás vált szükségessé, amelynek átvezetését az időközben változó jogszabályi és műszaki előírások is lassították.

A hivatalos bringaút Budapestről, a 41-es villamos végállomásától nem messze, a XXII. kerületi Kamaraerdőből indul. A bicikliút tervezésekor nem a nyílegyenes útvonalat választották a 7-es úttal párhuzamosan, hanem beraktak egy kerülőt észak felé, az etyeki dombokon át. A két alternatíva között ez volt a szebbik nyomvonal, ami így érinteni fogja az etyeki borvidéket, a Velencei-tavat, Székesfehérvárt, majd Balatonakarattyán csatlakozik a Balatoni Bringakörhöz. A Felcsút közelében fekvő Etyek fejlesztése régi álma a Fidesz-kormánynak, tavaly Budaörsről vitték le a településig a bicikliutat 2,3 milliárd forintból.

Nettó 2,3 milliárd forintból épül bicikliút Budaörs és Etyek között

A szakasz a fővárost a Balatonnal összekötő kerékpárút része lesz, és két ütemben készül majd el a KM Építő és a Colas Út jóvoltából. 

Biatorbágyon a lakosok nem örülnek a bicikliútnak

A NIF Zrt. négy szakaszra osztotta a Budapest-Balaton bringaút fejlesztését.

  1. Budapest és Etyek között 23,3 kilométeres szakasz
  2. Etyek és Velence között 32,6 kilométeres szakasz
  3. Velence és Székesfehérvár között 28,7 kilométeres szakasz
  4. Székesfehérvár és Balatonakarattya között 24,1 kilométeres szakasz.

Zöld szín jelöli a nyertes nyomvonalat. Forrás: FŐMTERV

Az első, Budapest-Etyek közötti, 23 kilométeres szakasz nem engedélyköteles, ennek egy öt kilométeres távjának kialakítására a Strabag Építő Kft.-vel kötöttek szerződést 2019-ben, 125 millió forintért.

A Budapest és Etyek közötti szakaszon további 14 kilométer kivitelezésére is szerződött 2019 novemberében a NIF, bő 2,3 milliárd forintért. A Budaörs-Törökbálint-Biatorbágy szakaszon 9,6 kilométer megvalósítására a szigetszentmiklósi KM Építő Kft.-t választották ki, nettó 1,6 milliárd forintért, míg a Biatorbágy és Etyek közötti 4,4 kilométeres szakaszra a Colas Út Építőipari Zrt.-t, nettó 736 millió forintért.

Biatorbágyon nem fogadják kitörő lelkesedéssel, hogy végre építeni kezdik a Budapest–Balaton kerékpárutat. Az építés előtti utolsó pillanatban kezdtek szervezkedni a lakosok a tervek ellen, mivel az eddig is nagyon forgalmas és szűk főutcába fogják belezsúfolni a kétsávos bicikliutat.

A bringaút Budapest-Etyek szakaszán a Biatorbágy lakott területét érintő, 2,3 kilométeres útvonal építési közbeszerzése is sikeresen lezajlott. A munkát idén szeptemberben szintén a Colas Út Zrt. nyerte el nettó 295 millió forintért.

Zsilák Szilvia

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Megkezdődött a Balatoni Bringakör felújításának munkálatai 2019. május 24. (forrás: NIF)

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom