Bezárás
adatvédelem

A Pest Megyei Kormányhivatal szétküldte 140 ember személyes adatait egy határozatban

A Pest Megyei Kormányhivatal Dabasi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya egy koronavírus miatti intézmény-bezárásról tájékoztató emailben az összes érintett nevét, email címét és lakcímét is megosztotta – tudtuk meg egy olvasónktól, aki maga is kapott ilyen levelet. Ő a kormányhivatalnál jóval gondosabban járt el, mert a dokumentumot a szerkesztőségünknek már az adatvédelmi törvénynek megfelelve, az érzékeny adatokat kitakarva továbbította.

Támogatási kampány

Mint múlt heti cikkünkben megírtuk, a Magyar hang és az Átlátszó egy-egy újságíróját is kihallgatta a rendőrség egy ismeretlen tettes ellen folytatott, tiltott adatszerzési ügyben. Korábban mindkét szerkesztőség közölt felvételeket a Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez tartozó Búzakalász’66 Kft tulajdonában lévő bicskei birtokról és az ott állomásozó harcjárművekről, a cég ezért feljelentést tett.

Tiltott adatszerzés gyanújával nyomoz a rendőrség az Átlátszó bicskei drónvideója után

Munkatársunkat, Horn Gabriellát tanúként idézte a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hétfőn. A meghallgatáson kiderült, hogy a három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett tiltott adatszerzés bűntette miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen, majd a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárművekről szóló cikkünkről, és az ahhoz készült videófelvételről kérdezték az Átlátszó újságíróját.

Az újságírói munkavégzés körülményeit, törvényességét tehát nyomozás keretében szigorúan ellenőrzik, pedig úgy tűnik, a hatóságok saját háza táján is lenne tennivaló a személyes adatok kezelése terén. Mint az olvasónk által nekünk elküldött levélből kiderül, a dabasi járás egyik településének óvodáját koronavírus-fertőzés miatt bezárták, s az erről az érintetteknek kiküldött e-mailen több, mint 80 szülő e-mail címe rajta maradt. Ráadásul egy külön csatolt Excel-táblázatban 140 szülő neve, lakcíme és telefonszáma is kiküldésre került a közös levélben.

A személyes adatok kezelését szabályozó törvény alapján világos, hogy alapesetben nincs arra jogszerű lehetőség, hogy az egy óvodába járó gyerek szülei megismerhessék az összes, ugyanazon intézménybe járó gyerek szüleinek személyes adatait, beleértve a lakcímüket, telefonszámukat és e-mail címüket is. Annak még lehet oka, ha például a gyerekünk óvodai csoporttársai szüleinek nevét és e-mail címét megismerjük, ez tulajdonképpen szinte elkerülhetetlen, bár beleegyezést a törvény ilyen esetben is elvár.

Azonban minden évfolyam minden gyermekének minden szülőjével kapcsolatos adatok megosztása indokolhatatlannak tűnik, és hozzájárulás hiányában jogilag is problémás. Természetesen ilyenektől nem dől össze a világ, és ha valaki hibázott, azt legfeljebb figyelmeztetni lehet indokolt ilyenkor. Az ilyen eset is rávilágít arra, hogy mennyire abszurd az a jelenség, hogy egy oligarcha udvarán tankról készített fénykép miatt büntetőeljárás indul – amely képen nincs ember, email cím, telefonszám vagy éppen lakcím sem.

Horn Gabriella

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom