közbeszerzés

Európa elrablása 240 millió forintért: megint vett egy festményt a Nemzeti Bank cége

Az Örökségvédelmi Hivatal illetékes bizottsága már 2008-ban védetté nyilvánította Walter Crane 1881-es alkotását, amelyet november végén vásárolt meg az MNB leányvállalata. A cég augusztusban kezdett festményeket venni, és a mostani beszerzéssel együtt már közel 2 milliárd forintot költött erre a célra.

Támogatási kampány

2006-ban alakult meg az akkor még önálló szervként működő Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (amit azóta már a Miniszterelnökségbe tagoltak) szervezeti egységeként a Kulturális Javak Bizottsága (KJB), ami “a kulturális javak védelmében érintett intézmények, szervezetek képviselőiből álló szakmai tanácsadó testület”.

A KJB 2008. június 4-i ülésén döntött arról, hogy több más alkotás mellett védetté nyilvánítja Walter Crane angol művész Európa elrablása című 1881-es festményét (olaj, vászon, 70,5 x 160,5 cm). A bizottság egyhangú állásfoglalása szerint

“A Bizottság Walter Crane: Európa elrablása című művét a kimerítő alapossággal megírt szakvéleményt elfogadva, valamint az angol műalkotások magyarországi ritkaságára tekintettel a hazai műtárgyállományban egyedülállónak és pótolhatatlan jelentőségűnek tekinti, ezért védetté nyilvánítását feltétlenül indokoltnak tartja.”

Az állami műtárgynyilvántartásban ez a leírás olvasható a festményről:

“Panoráma-szerű tájképi keretbe látható a föníciai királylány, Európa elrablásának mitológiai története. Balra középen Zeusz, virágkoszorúval díszített, fehér bika képében, hátán lobogó drapériával övezetten Európa mezítelen alakja látható. A jobb szélen fák és cserjék között széttárt karú fiatal férfi áll, vállán báránybőr, fején sapka. A háttérben különféle típusú (ókori körtemplom, reneszánsz bazilika és török mecset) templomokkal ékes szigetek előtt, balra és jobbra görög gályák horgonyoznak. Balra fönt a horizonton a fölkelő nap sugarai közt Héliosz napszekere látható.”

Az európai közbeszerzési értesítőben december 7-én jelent meg, hogy

az MNB-Ingatlan Kft. november 23-án megvásárolta a képet nettó 240 millió forintért egy magánszemélytől, Szánthó Andrástól.

Az ÚjMűvészet.hu már október végén írt arról, hogy az Európa elrablása című alkotás a Magyar Nemzeti Bank cégének tulajdonába kerülhet. A lap ismertetője szerint Walter Crane (1845-1915) neves angol festő és iparművész volt, aki számos könyvet is illusztrált, 1900-ban kiállítása volt a budapesti Iparművészeti Múzeumban, és a szocializmusban hitt.

A Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő MNB-Ingatlan Kft. 2020 nyarán kezdett – főként kortárs – festményeket vásárolni, hogy egy művészeti gyűjteményt hozzon létre, és mecénási példát mutasson. Legutóbb Reigl Judit négy művét vette meg a cég 178,5 millió forintért, az Európa elrablására kiadott 240 millióval együtt pedig már közel 2 milliárd forintot költöttek idén festményekre.

 

Újabb 4 alkotással bővült a Nemzeti Bank cégének festménygyűjteménye

Az MNB-Ingatlan Kft. ezúttal Reigl Judit négy művét vásárolta meg 178,5 millió forintért. Az eladó az MNB alapítványának cége volt, tehát tulajdonképpen nagy változás nem történt a tulajdonos tekintetében.

Erdélyi Katalin

Címlapkép: Walter Crane Európa elrablása c. festménye (forrás: mutargy.kormany.hu)

Megosztás