Bezárás
műemlékvédelem

Szabad prédává váltak történelmi épületeink, pedig a műemlékvédelem konzervatív műfaj

Nagy port vert fel január elején, hogy bontani készültek két ikonikus épület, a budapesti VII. kerületi Wichmann kocsmát és az I. kerületi Márványmenyasszonyt. Ezeket az épületeket időközben – egyelőre – megmentette a Miniszterelnökség váratlan beavatkozása, de a műemlékvédelem súlyos problémáit ez nem oldja meg – nyilatkozta az Átlátszónak egy korábban a műemlékvédelemben dolgozott, a neve elhallgatását kérő szakember.

Támogatási kampány

Az elmúlt években több védett budapesti épület bontásáról, vagy közel teljes pusztulást jelentő átépítéséről számoltunk be. Rendszeresen kérünk adatot műemlékvédelmi ügyekben a Miniszterelnökségtől és a kormányhivataltól, hogy megértsük a kormány örökségvédelmi stratégiáját, koncepcióját. Ezekre az adatkéréséinkre érdemi választ szinte sosem kapunk, a legtöbb esetben még csak visszajelzés sem érkezik a kérdéseinkre. Interjú.

Két épület (az egykori Wichmann kocsma, és a Márványmenyasszony Étterem) váratlanul megmenekülni látszik a pusztulástól. Akkor most megkönnyebbülhetünk? Ez a miniszterelnökségi döntés a széljárás megfordulását jelzi, s mostantól nem kell többé aggódnunk Budapest és az egész ország épített öröksége miatt?

Igen is, meg nem is. Az igaz, hogy legalább ez a két épület nem lesz a buldózerek áldozata. Másrészt viszont két fecske nem csinál nyarat, nem ez volt a tendencia eddig, és félő, hogy ezek után sem ez lesz. Ez a két épület viszonylag jelentéktelennek számít az elmúlt évek elpusztult műemlékeihez képest, bár tény, hogy ismertségük, népszerűségük révén képesek voltak felhívni a szélesebb közönség figyelmét az örökségvédelem súlyos problémáira.

Ennyi maradt a MAHART Házból

A fenti ügyben kiadott MTI-hír így fogalmaz: “A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti (Márványmenyasszony étterem épületei) valamint a VII. kerület Kazinczy u. 55. szám alatti (Wichmann-kocsma) ingatlanok esetében a műemléki védettségi eljárás megindítását. Az eljárás befejezéséig, amit a Miniszterelnökség gyorsított ütemben fog lefolytatni, az ingatlanokon tilos bármilyen bontási vagy építési munkálatot végezni.” Ugyanakkor az elmúlt években épp Gulyás Gergely járult hozzá több értékes épület tönkretételéhez, jóváhagyva az azokra szóló bontási, átalakítási engedélyeket. Megváltozott volna a véleménye?

Inkább arról van szó, hogy mostanra a korábbiakhoz képest szélesebb körű társadalmi érdeklődés, sőt felháborodás alakult ki a műemlékek elpusztítása miatt. A két szóban forgó épület közül inkább a Márványmenyasszony tekinthető nagy múltúnak, sőt, ez a legrégibb ház az I. kerületi Márvány utcában, a helyi lakók talán ezért is háborodtak fel ennyire. Az elmúlt 5 évben viszont annyi jogellenes műemléki védettség-megszüntetés és műemlék bontás történt a Miniszterelnökség jóváhagyása mellett, hogy ezt a mostani döntést a két épület bontásának leállításáról nem nagyon tudom másképp értelmezni, mint a közvélemény lecsillapítására irányuló politikai gesztust. Más hasonló esetekben viszont az a probléma, hogy ha a bontást olyasvalaki akarja, aki a felsőbb körökhöz kötődik, akkor azt jogellenes módon rendre végig viszik, olyankor tehát szóba sem jöhet egy efféle értékmentő közbelépés.

Fájóan sok védett budapesti épületet bontottak le vagy “beleztek ki” ugyanis az elmúlt években ahhoz, hogy ez a mostani eset túlzott optimizmusra adhasson okot. Példaként az egykori MAHART székház és a mellette álló Weber-ház, az épp bontás alatt álló Radetzky-laktanya, a Lónyay utca 26., vagy a Dorottya utca 8. alatti Medgyaszay-ház, a Paulay utca 52., illetőleg a belső értékek javát elvesztett Haggenmacher-palota, valamint a déli Klotild-palota említhető. Ezeken túl számos további, önmagában nem védett, de világörökségi területen fekvő ház vált áldozatává a beruházók csillapíthatatlan éhségének. Pedig ezeknek a bontásoknak, „kibelezéseknek” mindegyike jogellenes volt.

Így bontják a Radetzky-laktanyát

Ön szerint ki a felelős mindezért?

A bontási és átalakítási engedélyezések a kormányhivatalok feladatkörébe tartoznak (Budapest esetében a Sára Botond vezette Budapest Főváros Kormányhivatalához, illetve megyei szinten a járási hivatalokhoz). A szakmai irányítás viszont a Miniszterelnökségé, ahonnan valószínűleg érkezik politikai nyomás egy-egy döntés befolyásolására. Viszont a kormányhivatalokban dolgozó alkalmazottnak ezzel együtt sem lenne joguk egy védett épületre bontási engedélyt kiadni. A műemlékrombolás és rongálás bűncselekmény, aki ebben közreműködik, az bűnrészes, tehát akkor is a Büntető Törvénykönyvbe ütközik az ilyen cselekmény, ha pecsétes papírt adnak róla. A Miniszterelnökségnek sincs joga ahhoz, hogy jogellenes bontások engedélyezésére  utasítsa a Kormányhivatalt. Ezekről egyszer majd számot kell adni, bár ez a tönkretett műemlék épületeket már nem hozza vissza.

A mostani helyzetben mit lehetne tenni, hogy a közelmúltban elterjedt, a műemlékekre nézve káros gyakorlatot meg lehessen változtatni?

Fontos, hogy az örökségvédelemmel és a környezet védelmével foglalkozó civil szervezetek továbbra is felszólaljanak a jogellenes bontások ellen, vagy akár demonstrációkkal is felhívják a társadalom és a sajtó figyelmét arra, hogy olyan fokú visszaélések történnek a műemlékvédelem terén, amelyek az Alaptörvénybe, a Büntető Törvénykönyvbe és a kulturális örökség védelméről szóló törvénybe ütköznek. Fontos lenne az is, hogy az Országgyűlésben pártállástól függetlenül hallassák a hangjukat mindazok, akiknek fontos, hogy apránként eltűnik Budapest épített örökségének egy jelentős része. Úgy tűnik, a mostani vezetés számára az épületek réginek tűnő látványa sokkal fontosabb, mint az, hogy azok valóban régiek legyenek. Szemlátomást nem zavarja őket, ha valamilyen régi alkotást lebontanak és vasbetonból újraépítik, mint ahogy az sem, hogy ugyancsak vasbeton replikák épülnek szerte a fővárosban (gondoljunk a Budai Várban felhúzott “utángyártott másolatokra”, mint amilyen a Lovarda vagy a Főőrség épületei).

Pedig a műemlékvédelem célja világszerte – miként erre az ICOMOS, az UNESCO világörökségi tanácsadó szerve is felhívta figyelmet – a védett épületek eredeti helyén, eredeti anyagában való megőrzése. Viszont a nagy pénz nem a megőrzésben, hanem az építésben van, ez az egyik oka, hogy valódi értékvédelem helyett inkább betonból építik újjá a korábban elpusztult, vagy a napjainkban jogellenesen lebontott épületeket. Büszkén emlegetik műemlékvédelmi fegyvertényként többek között a Kastélyprogramot, vagy a Várkert Bazár felújítását, miközben tucatjával tűnnek el vagy veszítik el értékeik javát értékes, védett épületek.

Klotild-palota

Melyek most a legsürgősebb műemlékvédelmi ügyek Budapesten?

Miként az a sajtóban is olvasható volt, legnagyobb veszélyben a Kossuth téri Agrárminisztérium épülete van, amely a Parlamenttel szemközt áll. Ez összehasonlíthatatlanul nagyobb és értékesebb épület, mint a nemrég hirtelen védettség alá helyezett két kis ház, a Wichmann-kocsma és a Márványmenyasszony. Az Agrárminisztériumot a megjelent hírek szerint legalább felerészben lebontanák, hogy mélygarázst építsenek alá, ezen kívül egy „passzázst” is nyitni akarnak benne, pedig ez nem egy kereskedelmi létesítmény, hanem egy állami hivatal székháza. Mindkét elgondolás, de főként a mélygarázs teljesen értelmetlen, ugyanis ezer más hely akad, ahol mélygarázs épülhetne, arról nem is beszélve, hogy ilyen létesítmény már a Kossuth és a Szabadság téren is van.

Így bontanák az Agrárminisztériumot

Érthetetlen, hogy egyáltalán felmerül, hogy egy mélygarázs előnyt élvezzen az 1950. óta a legmagasabb szintű, ún. I. kategóriás védettség alatt álló műemlékkel szemben. Amikor én még a 2010-es évek első felében a műemlékvédelemben dolgoztam, már akkor tervezték a Kossuth tér Agrárminisztériumot is érintő felújítását, de abban az időben még szó nem volt semmilyen bontásról az épület kapcsán. A minisztérium megbízottjai akkoriban kifejezetten jószándékúan álltak a felújítás és korszerűsítés gondolatához, nem akarták mindenáron megerőszakolni az épületet. Azóta viszont valami megváltozott, és egyáltalán nem a jó irányban. Kimondhatjuk, hogy az elmúlt tíz évben ez a legértelmetlenebb műemlékrombolás. Különösen azért érthetetlen ez a bontási szándék, mert a megszokottól eltérően itt nem egy magánberuházó áll az ügy mögött, akinek a minél több négyzetméter, vagy az olcsó építési technológia alkalmazhatósága miatt van szüksége ilyen megoldásra, hanem az állam maga kívánja tönkretenni az épületet, áthágva a saját törvényeit.

Én azonban hiszek az emberi józanságban, elvégre még mindig van mód a tervek módosítására, és ahogy az Agrárminisztérium pár éve még egy tisztességes felújítást szeretett volna, úgy a jövőben is megvalósulhat egy ilyen koncepció. Ehhez azonban az szükséges, hogy az érintett felek, így az állam, a hatóság, az önkormányzat és műemlékvédő civilek együttműködjenek.

Agrárminisztérium

Mikor lett ekkora a baj a műemlékvédelem terén?

2012 őszén felszámolták a KÖH-öt (a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt), ezzel megszűnt a műemlékvédelem fő szerve, amely, ha teljesen nem is volt független a kormányzattól, bizonyos fokú szakmai autonómiát azért élvezett. Onnantól fogva átlagosan évente tizedelték meg az átcsoportosított szakembereket: én is az egyik ilyen leépítés során kerültem ki a rendszerből, és azóta sajtóhírekből, szakmai anyagokból tájékozódom. A gazdasági válság 2015 körül kezdett lecsengeni, az építőipar pedig jócskán fellendült, és mivel nem volt semmilyen szakmai szervezet, ami érvényesíthette volna a műemlékvédelem szempontjait, a főváros védett épületei szabad prédává váltak.

Az elmúlt 5-6 évben nagyobb károk keletkeztek Budapest történelmi épületállományában, mint amekkorák a világháború utáni nagy újjáépítés lázában elkövetett rombolások (vagyis az 1950-es, -60-as évek pusztításai) idején bekövetkeztek. Pedig akkor bontották le a régi Nemzeti Színházat és ekkor folytak a városképet leginkább károsító építkezések (Duna-parti szállodasor felhúzása stb.) is. Ma semmivel nem jobb a helyzet.

A műemlékek tulajdonosai magukra vannak hagyva, nem kapnak érdemi anyagi segítséget, de tájékoztatást sem.  A történelmi épületek védelme nem képezi részét a konzervatív politikai közbeszédnek, pedig ha van konzervatív műfaj, akkor a műemlékvédelem nagyon is az. Egyes országokban például „konzervátornak” hívják a műemléki felügyelőket. Arra lenne szükség, hogy a befolyással bíró közszereplők politikai pártállástól függetlenül és politikai felhangoktól mentes módon tartsák ezt az ügyet napirenden, hogy szakmai diskurzus legyen a műemlékvédelem kérdéseiről, s hogy komolyan vehető szakembereknek is legyen beleszólása a vonatkozó jogszabályok alakításába. Ez egyelőre még mind álom, de rajtunk is áll, hogy valósággá válik-e.

Paulay utca

Kérdezett: Horn Gabriella

Fotók: Németh Dániel

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nincs kitömve állami hirdetésekkel, és nem akarjuk a Fidesznek ajándékozni nemzetstratégiai érdekből. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom