Átlátszó blog

Az Átlátszó tényfeltáró blogja: megnyert adatperek, sarkos vélemények, aktuális hírek tömören - minden, ami a főoldalról kimaradt.

visszaélésszerű sajtóperelés

Újabb pert nyertünk Németh Sándor ellen – továbbra sem minősül családi képnek az interjú szituációt ábrázoló adásfotó

Korábbi cikkünkben számoltunk be arról, hogy a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze, Németh Sándor és lánya, Kauzál Alexandra bepereltek minket. Ezúttal felhasznált kép miatt. Szerintük ugyanis azzal, hogy a hozzájárulásuk nélkül közöltünk képet róluk az ATV offshore ügyletekkel tarkított tulajdonosi változásait feltáró oknyomozó cikkünkben, megsértettük képmáshoz fűződő jogukat. Első fokon nyertünk, de az ítélet ellen Németh Sándor és Kauzál Alexandra fellebbeztek. Nem volt mit tenni, tovább pereskedtünk tehát. Jogerős ítéletében aztán a másodfokú bíróság is nekünk adott igazat.

A bíróság a következőket állapította meg:

1. Németh Sándor és Kauzál Alexandra közszereplők

Az elsőfokú bíróság kérelmünknek megfelelően megállapította, hogy mind Németh Sándor, mind Kauzál Alexandra közszereplőnek minősülnek, esetükben hivatásszerű tevékenységnek tekinthető a médiaszereplés, és a felhasznált kép is közszereplést rögzít.

A másodfokú bíróság érvelésünkkel összhangban megállapította, hogy való igaz, hogy Németh Sándor és Kauzál Alexandra közszereplői minősége eltérő, ugyanakkor megállapítható, hogy míg Németh egyházi vezető, országos nézettségű televíziós csatornán rendszeresen tart istentiszteleteket és megszólalásait nem pusztán a híveinek szánja, addig Kauzál a Hit Rádió médiatartalomszolgáltató tevékenységében aktívan részt vesz, így maga is a közvélemény aktív alakítójává vált. Mivel mindkettejük gondolatai számos emberhez eljutnak és befolyással bírnak, így közéleti szereplőnek minősülnek.

2. Németh Sándor ATV feletti befolyásszerzésének folyamatát bemutató cikkünk a közéleti vita része

A közérdeklődésre számot tartó eseményekről való tudósítás során az eseményről való tájékoztatás joga és lehetősége előnyt élvezhet az érintett képmáshoz fűződő jogával szemben.

Már az elsőfokú bíróság is rögzítette, hogy Németh Sándornak az ATV feletti befolyásszerzésről szóló folyamatot feltáró írásunk egyértelműen oknyomozó cikknek minősül.

A munka jelentőségét a bíróság szerint az is mutatja, hogy az abban feltártakat más országos sajtótermék is átvette.

Szegény hívek gazdag papja: Németh Sándor tényleg hazavitte az ATV többségi tulajdonrészét

A Hit Gyülekezetének juttatott egyszázalékos felajánlások átlagos összege messze elmarad a többi egyházétól, a pünkösdi-karizmatikus, a magyar állam által bevett egyházként elismert újprotestáns felekezet mellett létrehozott cégbirodalom mégis látványosan prosperál.

Ezen túlmenően a bíróság azt is kimondta, hogy a cikk témája egyértelműen közérdeklődésre számot tartó közügy, mivel egy államilag elismert, speciális gazdálkodási és adózási szabályok között működő egyház, annak vezetője és családjának vagyoni viszonyaival, közöttük egy jelentős közéleti hatású televíziós csatorna üzemeltetését végző társaság tulajdonosi szerkezetének a változását dolgozza fel.

A másodfokú bíróság megerősítette az elsőfok álláspontját, és elismerte, hogy mivel az ATV televíziós csatorna a magyarországi közvélemény kialakításában szerepet játszik, ezért a tulajdonosi köre közügynek tekinthető, és egy jelentős magyarországi egyház részesedésszerzése egy kereskedelmi televíziócsatornát üzemeltető Zrt.-ben okkal kelti fel a sajtó érdeklődését, illetve merül fel a kérdés, hogy minderre miből volt fedezet.

3. A képet engedély nélkül is felhasználhattuk

A felhasználás jogszerűségének megállapítása során számos szempontot figyelembe vett a bíróság. Mérlegelte többek között az elsőfokon is hivatkozott von Hannover-ügyben kimondott kritériumokat, miszerint vizsgálandó, hogy a kép publikációja a közügyekhez való vitához hozzájárul-e, a személyeknek milyen az ismertsége, korábban milyen magatartást tanúsítottak a médiával kapcsolatosan, mi a cikk tartalma, formája, hatása, végül pedig, hogy a kép elkészítésének mik a körülményei.

A bíróság szerint jogszerűen használtuk fel Németh Sándor és Kauzál Alexandra képét

Az ATV-ben bekövetkezett tulajdonosi változások folyamatát bemutató korábbi cikkünkhöz felhasznált kép miatt indított pert az Átlátszó ellen Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze és a lelkész lánya, Kauzál Alexandra, aki a Hit Rádió műsorvezetője. Mindketten a képmáshoz való joguk megsértését állították.

A másodfokú bíróság ismételten nekünk adott igazat, hiszen a per tárgyát képező képen azok a személyek szerepelnek egy interjúszituációban, akiknek kiemelt szerepük volt a szóban forgó csatorna üzemeltetését végző társaság tulajdonosi szerkezetének változásában. A bíróság kimondta továbbá, hogy a felvételen Németh és Kauzál mindkettőjük munkájával, hivatással összefüggő tevékenység során látható, így nem helytálló az az érvelése, hogy a kép a magánélet körébe sorolható, hiszen egy interjúhelyzetben beszél Németh Sándor riporter alanyként, így semmilyen körülmények között nem tekinthető a jelenet egy magánéleti cselekvés részének. A bíróság felhívta a figyelmet arra is, hogy a képet a Hit Rádió hivatalos Facebook-oldalán tették közzé, azt a szélesebb nyilvánosságnak és nem csak a hívek zártabb közösségének szánták, hiszen a Facebook nyilvánosság hozzáférésének korlátozására szolgáló technikai beállításait nem vették igénybe, így egyértelmű, hogy az elérhető legszélesebb nyilvánossághoz kívántak szólni.

Arra vonatkozóan, hogy Kauzál Alexandra nem volt beazonosítható egyértelműen a cikk alapján, a bíróság kifejtette, hogy Kauzál a cikkben foglaltakkal egyértelműen, személyében érintett. A cikkekben szereplő cégháló tartalmazza nevét, így abból egyértelműen beazonosítható az Új Spirit Kft. vezetőjeként is. A bíróság hozzátette továbbá, hogy a cikk mondanivalója tekintetében az is lényeges, hogy Németh és Kauzál közeli hozzátartozók, akiknek egyértelmű beleszólása van a cég gazdasági döntéseibe, amelyek közé tartozhat az is, hogy hogyan alakul az ATV Zrt. tulajdonosi szerkezete.

Végezetül a sajtószabadság védelmének jelentőségére felhívva a figyelmet, a bíróság az Alkotmánybíróság gyakorlatára támaszkodva megismételte, hogy

a kép közzététele tekintetében nem azt kell vizsgálni, hogy szükség van-e rá a cikk mondanivalója szempontjából, hanem azt, hogy a közzététel indokoltnak tekinthető-e.

Ennek következtében, amennyiben a felhasználás nem öncélú, a kép nem jogtalanul szerzett, a magán- vagy családi életbe nem önkényesen behatoló vagy az emberi méltóságot nem sértő ábrázolást tartalmaz, arra ugyanúgy kiterjed a véleménynyilvánítás, így a sajtószabadság védelme is, mint a szöveges tartalmakra.

Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és kimondta, hogy a Németh Sándort és Kauzál Alexandrát közszereplés közben ábrázoló kép felhasználása nem tekinthető visszaélésszerűnek, így jogszerűen jártunk el.

A kép tehát marad!

Nagyot megy az igazságszolgáltatásban az ATV tulajdonosváltásáról szóló cikkünk

Az, hogy egy sajtótermékhez érkeznek helyreigazítási igények és indulnak ellene perek, a rendes médiaműködés része. Ennek részleteivel az Átlátszónál már csak azért sem fárasztjuk olvasóinkat, mert a vitatott közlések döntő többségét különösebb nehézség nélkül tudjuk megvédeni a bíróságok és a hatóságok előtt.

Huszár Daniella

Megosztás