Átlátszó blog

Az Átlátszó tényfeltáró blogja: megnyert adatperek, sarkos vélemények, aktuális hírek tömören - minden, ami a főoldalról kimaradt.

menekültek

„Csak aláírtunk egy papírt, nem mondták el mi van rajta” – Kabulból kimenekített afgánok Balassagyarmaton

A Kabulból kimenekített, Balassagyarmaton elszállásolt afgán családok ügyében a Helsinki Bizottság szerint valószínűleg tartózkodási engedély kiadására irányuló eljárás folyik, de az érintettek erről semmit sem tudnak, és hivatalos dokumentumokat sem kaptak róla. Erről, és a kimenekítés során szerzett élményeikről meséltek az Átlászónak.

A balassagyarmati nyílt befogadó állomásra kevesebb mint egy hete érkezett 20-30 család, akiket a tálib uralom alá került Afganisztánból menekítettek ki a Magyar Honvédség és más szövetséges hadseregek csapatai. Balassagyarmaton a családok szabadon mehetnek az utcára és vásárolhatnak a boltokban, de látogatókat nem fogadhatnak az ideiglenes szálláshelyükön. Így tehát a balassagyarmati főtér egyik kávézójában mesélték el nekünk, hogyan jutottak ki Afganisztánból, és mik a terveik a továbbiakban.

Az Átlátszó összesen négy családfővel készített részletes interjút: egy újságíróval, egy őrparancsnokkal és két korábban Magyarországon tanult katonával. Az utóbbi kettő szinte folyékonyan beszéli a magyar nyelvet.

Négy napot vártunk a kocsiban, mielőtt bejutottunk a reptérre”

Quasimi 29-éves újságíró, aki júliusban még A tálibok árnyékában: mi történik Pawlan tartomány Siahgard kerületében? címmel írt meg egy cikket. A férfi apósa révén került fel a kimenekítendő afgánok listájára, aki korábban a Magyar Honvédségnek dolgozott, és ezzel ő és családja is a tálibok célpontjává válhatott volna.

Korábbi kép Quaismiról, az egyik Magyarországra kimenekített, korábban újságíróként dolgozó afgán állampolgárról

Az afgán újságíró elmondta nekünk: már a tálib hatalomátvétel előtt sem érezte magát teljes biztonságban az országban, hiszen

szabadúszó újságíróként elsősorban az egyszerű emberek ellen elkövetett jogtalanságokat igyekezett leleplezni, így nem csak a tálibokkal, de az úgynevezett a demokratikus vezetéssel is konfliktusba került.

A tálib hatalomátvétel után azonban drasztikusan kezdett romlani a helyzete. A tálibok házról-házra jártak őt és kollégáit keresve, és sokakat közülük le is tartóztattak.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy el tudtam jönni az országból. Sok társamnak azonban sajnos nem adatott meg  ez a lehetőség: sokakat letartóztattak, vagy bujkálniuk kell. Amikor a kollégáim megtudták, hogy kijutottam az országból, nagyon örültek. Nagyon féltettek engem, hiszen számos alkalommal készítettem riportot a tálibok visszaéléseivel kapcsolatban mondta az Átlátszónak.

Quasimék augusztus 23-án hagyták el Afganisztánt, és 25-én érkeztek Magyarországra. Aznap, a belügyminisztérium adatai alapján, Magyarország 114 felnőttet és 126 gyermeket hozott ki Afganisztánból. Előtte több mint négy napot töltöttek a reptéren kívül.  A reptérre két kocsival érkeztek, ebben lakott az egész család 4 napon keresztül. Körülöttük mindenhol tömeget láttak, és lövéseket hallottak. A gyerekeket nem engedték kiszállni a kocsiból, mert az autó körül szinte folyamatosan könnygázt lehetett érezni, amivel a tömeget próbálták kontrollálni a repteret őrző katonák.

A 16 fős család (köztük Quasimi már említett apósa, az após felesége, három lánya, azoknak férjei és unokái) a reptér körül egyik kaputól a másikig jártak, abban reménykedve, hogy az egyiknél hátha megtalálják a magyar katonákat. Végül a negyedik nap elértek ahhoz a kapuhoz, ahol magyar katonák is álltak.

Azután, hogy bejutottak a reptérre, Quasimit felhívta a szomszédja, és elmesélte neki, hogy a házukhoz kijöttek a tálibok és őt keresték.

Erről fotókat is készítettek, amiket elküldtek Quasiminak:

Quasimi apósának végül sikerült átverekednie magát a tömegen és eljutnia a magyar katonákig, akik a kérésére kijöttek értük egy olyan helyre, ahol könnyebben megközelíthetőek voltak. Amikor sikerült átverekedniük magukat a katonákig, már könnyű dolguk volt: bekísérték őket a reptérre. A repülő először Üzbegisztánba vitte őket, ahol két éjszakát töltöttek a reptéri hotelben. A négy napnyi várakozás után a kocsiban, nagyon erős élményként maradt meg bennük, hogy végre egy rendes szobában alhattak.

Quasimi apósa, aki azóta szintén Balassagyarmatra került, 2006 és 2013 között a  magyar igazgatás alatt működő Pannonia tábor őrparancsnoka volt. A volt parancsnok az Átlátszónak elmondta, a magyar táborban összesen 25 afgán katona teljesített szolgálatot, ebből 7-en Magyarországra, 8-an pedig Hollandiába menekültek.

A Pannonia tábor többi afgán katonáját (akik közül 4-en a magyar, 6-an pedig a holland listára kerültek fel) egyelőre nem sikerült kihozni az országból.

Az őrparancsnok úgy tudja, az a négy katona, akiket Magyarország menekített volna ki, szintén eljutott a reptérre, azonban nem sikerült átverekedniük magukat a reptért körülvevő tömegen. A magyar kormánnyal továbbra is kapcsolatban vannak, viszont egyelőre nincs sok remény az evakuálásra hiszen az amerikai katonák távozása óta a reptér a tálibok kontrollja alá került.

Magyarországra érve a család először a tompai tranzitzónába került, itt 10 napos karantén után továbbvitték őket Balassagyarmatra. Quasimi azt mondta, ők Tompán jobban érezték magukat, mint a balassagyarmati szállón, mivel ott minden családnak külön szobája volt, itt viszont több mint tízen laknak egy szobában.

A mi kultúránkban két család le sem ülhet egymás mellé, itt viszont egy szobában kell aludnunk velük. Ráadásul koedukált WC-k vannak és a zuhanyzókon nincsenek függönyök. Ez nekünk nagyon nehéz” – mondta.

Azt gondoltam inkább itt maradok, mint hogy belelépjek abba a csatornába”

Saját kérésükre a cikkben nem valódi néven szerepel a két volt osztálytárs, Abdul és Mohamedi. A két férfi 30 éve ismerkedett meg egymással egy magyar katonai főiskolán, itt tanultak meg magyarul is. A nyelvtudásukon úgy látszik, a 30 év távollét nem ejtett sok csorbát, hiszen még most is szinte folyékonyan beszélik a nyelvet. Habár mindkettőjük sokáig civilként dolgozott, többször segédkeztek a magyar honvédségnek.

Abdul egyébként nem az első alkalommal menekül Afganisztánból: a szovjet csapatok 1989-es afganisztáni kivonulása után sok kommunistával együtt neki is el kellett menekülnie az országból. Ekkor Pakisztánba menekült, ahol pár hetet töltött a rokonainál, amíg le nem csendesedett a helyzet.

„Pakisztánban is azt éreztem, hogy a menekültellenes politikai retorika ellenére, nagyon kedvesek voltak velünk az emberek, ugyanúgy, mint most Magyarországon”

vont párhuzamot.

Abdul és Mohamedi családja szerencsésebb volt, mint Quasimiék: nekik megmondták, hogy melyik reptéri kapuhoz kell menniük. A két család együtt ment a reptérre augusztus 23-án autóval, utána egy kilométert kellett megtenniük a tömegben. Ez sem volt egyszerű feladat, azonban az igazi megpróbáltatás akkor várt rájuk, amikor eljutottak a magyar katonákig.

Mohamedi és Abdul egy papíron magyarázta el nekünk, hogyan kell elképzelni a reptér azon bejáratát, ahol a magyar katonák álltak. Balra egy körülbelül 5 méter széles sávban (a fal és a csatorna között) rengeteg ember tömörült össze. A parkolótól kellett átverekedniük magukat a tömegen addig a pontig, ahol szemben a csatorna másik oldalán már magyar katonák álltak. A csattornát Abdul keresztmetszetben is lerajzolta nekünk, hogy jobban értsük. A csatorna túloldalán már a reptér kezdődött. A jobboldali fotót Quasimi készítette szintén a csatornáról, de valószínűleg nem ugyanazon a részen, ahol Abdulék álltak.

A katonák ugyanis egy 3 méter mély csatorna másik oldalán álltak. A csatornába először Mohamedi mászott be, aki elmondta, eszébe jutott, hogy inkább visszafordul, annyira taszította őt a térdig érő víz, ami a csatornában folyt. „A víz rendkívül piszkos és taszító volt, nem csoda, hiszen rengeteg ember volt több mint egy hete a reptéren. A csatornában mindenhol emberek álltak. Én nagyon féltem belelépni, nem tudtam, hogy mire fogok rálépni a víz alatt.”

Amikor bemászott a csatornába, elég közel tudott kerülni a magyar katonákhoz ahhoz, hogy megmutassa nekik a papírjait és az e-maileket, amelyek igazolják, hogy felkerült a listára. Ezután majdnem egy órát állt a vízben, amíg szóltak nekik, hogy jöhetnek. Ekkor a fia is bemászott a csatornába és közösen próbálták meg átemelni a nőket és a gyerekeket.

„Akkor már a katonák is segítettek nekünk. Nagyon örültek, hogy tudunk magyarul” – mondta el Mohamedi, aki azt is hozzátette: a víztől később többek kiütésesek lettek. Ezután bekísérték őket a reptérre, ahol több mint négy órát vártak a tűző napon a repülő indulására. Sokan napszúrást kaptak, de végül a gép elindult Üzbegisztán, majd Magyarország felé.

Teljes információhiány

Annak ellenére, hogy a kimenekítettek több mint 20 napja tartózkodnak az országban, még senki nem világosította fel őket a jövőjükkel kapcsolatban – mondta el Abdul. Ugyanerről számolt be nekünk Quasimi is: „Többször megpróbáltam megkérdezni a balassagyarmati szállásunkon a segítőktől, hogy mi lesz velünk, ők azt mondták, csak a főnökük tudja, őt kell megkérdeznem, ő viszont nincs a szálláson, és elérhetőséget sem kaptam hozzá”.

A kimenekített afgánok egyedül egy decemberig érvényes „ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást kaptak”, arról viszont, hogy ez milyen jogi státuszt jelent, nem tudnak semmit. Megkeresésünkre a Helsinki Bizottság elmondta, hogy általában azok kapnak ilyen igazolványt, akik ügyében tartózkodási vagy letelepedési engedély kiadására irányuló eljárás folyik. Az afgánok ügyében tehát ­– mint kiderült – nem menekültügyi, hanem idegenrendészeti eljárást folytatnak le.

„Ha bármilyen eljárást indított a hatóság, tájékoztatnia kellett volna az afgánokat arról, szükség esetén tolmács segítségével, hogy milyen eljárás indul az ügyükben, és mik a jogaik” – mondta Major Magda, a Helsinki Bizottság munkatársa. Azt is hozzátette: bármilyen eljárás csak akkor indulhat el, ha a másik fél egy erről szóló okiraton megadta a személyes adatait és aláírását. Az aláírt dokumentumokról pedig jó esetben vagy egy másodpéldányt, vagy pedig egy átvételi elismervényt kellett volna kapniuk a kimenekítetteknek.

Azonban az afgánok, akikkel beszéltünk, egységesen állítják: a tompai tranzitzónába érkezve valóban aláírtak egy papírt, azonban nem tudták, hogy mit írnak alá, hiszen a legtöbben nem beszélnek magyarul, azok pedig, akik beszélik a nyelvet, annyira fáradtak voltak, hogy nem nézték meg, mi van a papíron, csak aláírták ott, ahol mutatták nekik. Legalább hatan megerősítették nekünk, hogy semmilyen általuk aláírt papírról sem kaptak másodpéldányt, és hogy nem tudnak senkiről, aki kapott volna akármilyen papírt az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazoláson kívül.

A Helsinki Bizottság szintén megerősítette, ők is jártak Balassagyarmaton, viszont ők sem tudnak senkiről, aki kapott volna bármilyen dokumentumot az ügyében folytatott eljárással kapcsolatban, vagy egyáltalán tudna arról, hogy beadott egy ideiglenes tartózkodási kérvényt.

Major Magda azt mondta:

„Az, hogy a hatósági eljárás alá vont bevándorlók nem kapnak másodpéldányt, egyáltalán nem szokványos jelenség, általában minden általuk aláírt papírt meg szoktak kapni”.

Az üggyel kapcsolatban az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot is megkerestük. Ők meglehetősen szűkszavúan arról tájékoztattak minket, hogy „az idegenrendészeti eljárás során a külföldiek által csatolt iratokról az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak általános másolatadási kötelezettsége nincs”.

Major Magda szerint elképzelhető, hogy az afgánok által aláírt papír egy tartózkodási engedély iránti kérelem lehetett. Ebben az esetben a hatóságoknak valóban nem kell másodpéldányt adnia, azonban általában ilyenkor is szoktak átvételi elismervényt adni, hogy bizonyítani lehessen, valóban benyújtották a kérelmet.

Szinte mindenki, akivel beszéltünk, arról számolt be: amikor Tompára értek, megkérdezték őket, mik a terveik: az országban szeretnének maradni, vagy esetleg egy más európai országba szándékoznak továbbmenni. Az egyikőjük azt is hozzátette:

elmondták neki, hogy nem tanácsolják, hogy Magyarországon maradjon, hiszen az országban rossz a gazdasági helyzet.

Sokan még nem döntötték el, hogy mihez kezdenek majd. Két afgánnal beszéltünk, akiknek Németországban élnek a rokonaik, ők azt mondták, ha lehet, továbbmennének. A többség viszont azt mondta, szinte mindegy nekik, merre mennek tovább: egy a fontos, ők legálisan jutottak be Európába, és így is szeretnének itt maradni. Hiszen ha illegálisan mennének tovább, elvesztenék azokat a jogaikat, amiket most esetleg megkaphatnak.

Több, mint 75 milliárd forintot költött a magyar állam az afganisztáni szerepvállalásra | atlatszo.hu

Nemcsak az Egyesült Államoknak került sokba a kudarcba fulladt afganisztáni megszállás, a magyar állam az évek során több milliárd forintot költött a rendteremtés segítésére, újjáépítésre és az afgán hadsereg kiképzésére. Költségvetési beszámolók alapján utánaszámoltunk, mennyibe kerülhetett Magyarország számára a 16 évig tartó afganisztáni szerepvállalás.

Rédl Boglárka

Címlapkép: Az amerikai központi parancsnokság által közreadott képen afgánok beszállnak egy C-17 Globemaster III amerikai katonai teherszállító repülőgépbe a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 23-án. Az Egyesült Államok és szövetségesei a légi kikötőn keresztül menekítik ki a külföldi állampolgárokat és a velük együttműködő afgánokat, miután az iszlamista tálibok elfoglalták Afganisztán csaknem egészét. (forrás: MTI/EPA/Amerikai központi parancsnokság/Samuel Ruiz)

Megosztás