Átlátszó blog

Az Átlátszó tényfeltáró blogja: megnyert adatperek, sarkos vélemények, aktuális hírek tömören - minden, ami a főoldalról kimaradt.

sajtóelhárítás

Titkolja a pénzügyminisztérium a Viresolnak adott 1,3 milliárd forint támogatás részleteit

Áprilisban kértük ki a pénzügyminisztériumtól a Mészáros Lőrinc keményítőgyárának nyújtott állami támogatásról szóló szerződést. A tárca először a koronavírus-járványra hivatkozva 90 napra hosszabbította a válaszadás határidejét, majd annak letelte után nem válaszolt, ezért augusztus közepén keresetet nyújtottunk be ellene a bíróságon. Meglepő módon ezután most, szeptember elején a minisztérium közölte, hogy 22 ezer forintért kiadja a dokumentumot. Természetesen nem fizetünk.

Április 20-án számoltunk be arról, hogy 2020 decemberében a Pénzügyminisztérium 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő beruházási támogatást nyújtott a Viresol Kft.-nek, Mészáros Lőrinc keményítőgyárának. Ezt az információt egyébként az Európai Bizottság honlapján találtuk meg, és érdekes módon semmi nyoma sem a minisztérium, sem a Viresol weboldalán.

A Viresol 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást is kapott a 2,5 milliárdos COVID-hitel mellé

Mészáros Lőrinc keményítőgyára 2020 novemberében két részletben összesen 2,5 milliárd forint kedvezményes kamatozású kölcsönt kapott a koronavírus okozta gazdasági nehézségek…

Trükközik a tárca az adatigényléssel

Akkori cikkünk megjelenésének napján, április 20-án közadatigénylésben kértük ki a pénzügyminisztériumtól a Viresol Kft.-nek nyújtott 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásról kötött szerződést. Varga Mihály minisztériuma élve a kormány által tavaly kitalált lehetőséggel május elején a koronavírus-járványra hivatkozva meghosszabbította a válaszadás határidejét 45 nappal, június elején pedig újabb 45 nappal.

Türelmesen vártunk, majd július végén írtunk a tárcának, hogy számításaink szerint már letelt az általuk megszabott 90 napos válaszadási határidő, szíveskedjenek elküldeni a dokumentumot. Ezután nem történt semmi, ezért augusztus közepén keresetet nyújtottunk be a bíróságon a pénzügyminisztérium ellen a Viresol támogatási szerződéséért.

Meglepő módon bő két héttel azután, hogy bepereltük, jelentkezett Varga Mihály tárcája:

Szeptember 2-án azt közölte a pénzügyminisztérium, hogy a Viresol Kft. támogatási szerződésének kiadásáért 22 ezer forint költségtérítést kér, ami a munkaerő-ráfordítással járó költségeket tartalmazza.

Mivel a keresetet már beadtuk, természetesen nem fizetünk, hanem megvárjuk a bírósági eljárás végét.

A közérdekű adatigénylésre legtöbbször, így ennek a cikknek az elkészítése során is, az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalt használtuk. A KiMitTud segítségével azonban nem csak mi, hanem bárki könnyen és átláthatóan tud közérdekű adatot igényelni minden olyan állami, önkormányzati vagy más közfeladatot ellátó intézménytől, amely részt vesz az állam működtetésében, vagy közpénzt költ.

Mészáros Lőrinc és Szíjj László cége

A visontai keményítőgyárat működtető céget 2015-ben alapította Visonta Projekt Kft. néven a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft., valamint az akkor még kevésbé ismert Szíjj László tulajdonában lévő Duna Aszfalt Kft., majd fokozatosan átalakult. 2018 elején a cég neve Viresol Kft.-re változott, az év végén pedig a Mészáros és Mészáros Kft. helyébe lépett az Opus Global Nyrt. és a Talentis Group Zrt. a Duna Aszfalt mellé.

Mivel a Mészáros érdekeltségébe tartozó Opus a Viresol többségi tulajdonosa és a Talentis is Mészárosé, az ő cégeként szokás a Viresolra hivatkozni – mi is ezt szoktuk tenni –, de érdemes észben tartani, hogy a Szijjártó Péter külügyminisztert luxusjachtoztató Szíjj Lászlónak is van benne tulajdoni hányada.

A cég NER-közeliségét jól mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2019. február 11-én beszédet mondott a Viresol új búzafeldolgozó üzemének átadásán és Mészárossal közös fotóalbumot tett közzé a Facebookon. A beruházást egyébként bő 6 milliárd forinttal támogatta az állam.

2019-ben, a megnyitó évében a Viresol nettó árbevétele 4,8 milliárd forint volt, amiből 327,7 millió lett az adózott eredménye, vagyis ennyi nyereséget termelt. 2020-ban, amikor az 1,3 milliárd forint pénzügyminisztériumi támogatást kapta, az árbevétele az előző évinek bő háromszorosa, nettó 16,8 milliárd lett, viszont nyereség helyett 214,8 millió forint veszteséget hozott össze.

Szennyezték a vizet

2019 novemberében elsőként számoltunk be arról, hogy ipari mennyiségű szerves anyag csak a szomszédos telephelyen felhúzott keményítőgyárból kerülhetett a Mátrai Erőmű technológiai víztározójába, ahol aztán tömeges rosszullétet kiváltó gázszivárgásokat okozott.

2020 áprilisában közreadtuk a történteket kivizsgáló katasztrófavédelmi hatóság határozatát, amelyben néven nevezik a felelőst, sőt, megtiltják számára az Őzse-völgyi víztározó további használatát, és műszaki átalakításra kötelezik az esetleges jövőbeli környezetkárosítás elkerülése érdekében. A Viresol emiatt sajtó-helyreigazítási keresetet nyújtott be az Átlátszó ellen, de a bíróság jogerősen elutasította.

Sajtópert nyertünk a VIRESOL Kft. ellen a Mátrai Erőműnél történt környezetszennyezés ügyében

A Mátrai Erőműben történt 2019-es gázszivárgások és Mészáros Lőrinc keményítőgyára működésének összefüggését elemző cikkünk kapcsán sajtó-helyreigazítási keresetet nyújtott be a…

Erdélyi Katalin

Helyreigazítás (2021. szeptember 8.): Az átlátszó.hu valótlan tényállítást tett közzé, amikor azt állította a 2021. szeptember 3-án megjelentetett “Titkolja a pénzügyminisztérium a Viresolnak adott 1,3 milliárd forint támogatás részleteit” című cikkében, hogy a katasztrófavédelmi hatóság eltitkolta a határozatát. A tény az, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a jogszabályoknak megfelelően járt el. Az alapos kivizsgálás eredményeként meghozott 35500/2599-1/2020.ált. számú hatósági határozatot megküldte az ügyféli jogosultsággal rendelkezőknek. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 33. § (5) bekezdésének iratbetekintésre vonatkozó rendelkezései alapján csak a véglegessé vált határozat ismerhető meg harmadik fél által, ezért a vízvédelmi hatóság a megjelent állításokkal szemben a hatósági eljárásra vonatkozó szigorú szabályokat betartotta.

A cégadatokat az Opten Kft. szolgáltatta. Címlapkép: Tóth László, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezető igazgatója, Mészáros Lőrinc, a Visonta Projekt Kft. tulajdonosa, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, és Tóth Anett, a Visonta Projekt Kft. ügyvezető igazgatója (b-j) a Visonta Projekt Kft. búzafeldolgozó üzemének alapkőletételén Visontán 2017. április 24-én (fotó: Komka Péter/MTI)

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás