Bezárás

Rádi Antónia

radiantonia-web

újságíró

radi@atlatszo.hu

Rádi Antónia (1970) pályáját 1993-ban, a MÚOSZ Bálint György Újságíró Iskola elvégzése után kezdte a Népszabadságnál. 1999-ben jogász végzettséget szerzett a József Attila Tudomány Egyetemen.

A Népszabadságnál még gyakornok volt, amikor rátalált az oknyomozás – voltaképpen egy véletlennek köszönhetően. A gazdasági rovatban a belkereskedelem-reklám területéről tudósított, ezért kereste meg éppen őt az informátor azzal a hírrel, hogy „valami bűzlik” az akkor még állami tulajdonú Magyar Hirdetőnél. Ismeretlen neveket hallott, párt-holdudvaroncokét, akik megszállták az igazgatóságot, és bizonyos Simicska Lajosét, aki a háttérből vezényli az eseményeket – a Mahir és Simicska máig, több mint húsz éve szakadatlan munkát ad az ország összes tényfeltárójának.

Rádi azóta sem hagyta el a műfajt: a politika és a gazdaság összefonódását, a szereplők kapcsolatrendszerét, visszaéléseit, az igazságszolgáltatási kaszt túlhatalmát kutatja. 2000-2014-ben a HVG-ben dolgozott, 2015 januárja óta tagja az Átlátszó csapatának.

Simicska-történet volt a Kaya Ibrahim és Josip Tot ellopott útlevelének története, a Fidesz-közeli fantomcégügy is, amiért 1999-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott.  Már HVG-sként kapott Minőségi Újságírásért Díjat 2008-ban az uniós közpénzből finanszírozott bulvártévés szappanopera-sorozat bemutatásáért.

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola óraadó oktatója, Oknyomozó és Közéleti Riport kurzust tart újságírás szakirányú hallgatóknak.

Fontosabb Átlátszós cikkei

Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig

Belvárosi ingatlanmutyi II.: mi lenne Pintérből egy Rejtő-regényben?

Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?